Pedagógus szülő gyerekei, milyen a kapcsolat anyuval/apuval? Befolyásolta-e az életeteket a szülő foglalkozása és ha igen, miben?

Szerintem ez nem mindig szakma kérdése, inkább a neveltetésé és az értékrendé.

Sajnos ebből a gyerek általában nem profitál. Lehet, hogy kifelé minden tökéletes, de közben ez a családon belül nem egy leányálom.

Ha elköltözöl, hátha jobb lesz, hátha rájön majd.

az én édesanyám is tanár, de teljes mértékben az ellenkezőjét tapasztaltam vele, mint te. nagyon nyitott, szabadelvű nevelése volt mindig is, és nagyon jó a kapcsolatunk. egy tetovált, piercingel, színes hajú, egyszval elég durván kinéző lány vagyok, ebben is mindig támogatott, hadd legyek önmagam. 14-15 éves korom óta oda járok el, ahová szeretnék, csak szóljak, hogy hova, és hogy mikor jövök. az eddigi barátaimmal is mindig nagyon jóban volt, nálunk alhattak, és én is náluk szinte bármikor. fiatal koromtól kezdve mindent meg tudok beszélni vele, a pasi témákat, és a szexet is könnyedén. (egy durvább kalandomat elmeséltem neki, és arra is nevetve annyit reagált, hogy jól tetted kislányom, ha ennyi idős lennék, én is ilyen lennék) ha valami hülyeséget csináltam, nyilván nem támogatott, de nem volt sose vita, vagy tiltás. szabad kezet adott mindenben úgymond.

szóval én nagyon szeretem anyukámat, nagyon jó fiatalkorom volt vele, és örülök, hogy így felnőve a barátnője is lehetek, akivel meg lehet beszélni a dolgokat.

20L

Szia!

Az én anyukám is pedagógus (gyógypedagógus, fejlesztősként dolgozik), apukám nem tanár, de sokat tanított régebben az egyetemen. Én egyáltalán nem azt tapasztaltam, amit te, szerintem szuper szüleim vannak. Most már férjhez mentem, és valamennyire utólag úgy érzem, hogy nem a jutalmazás vagy a büntetés, hanem a példamutatás volt rám a legnagyobb hatással.

Úgyhogy szerintem nem attól függ, hogy mi a szülő szakmája. A te anyukád ilyen lélek, abban hisz, hogy így teszi veled a legnagyobb jót. Lehet, sajnos, hogy téved, ami miatt te szenvedsz, de ez nem amiatt van, hogy tanár.

Nekem anyukám tanár, de egyáltalán nem hasonlít a tiédre. Olyan korlátokat szabott, hogy nem szabad belenyúlni a konnektorba (vagy egyéb módon megöngyilkolni magam), de egyébként hagyott nyugodtan élni és támogatott mindenben, amit én fontosnak tartottam. Nemhogy a pályaválasztásomba nem szólt bele, már a középiskolai jelentkezésnél is csak az számított, én mit akarok (ő pont mást akart volna, de szó nélkül utánajárt mindennek, elintézte a papírmunkát és fizette a többletterheket - és aztán örült, hogy jól választottam, jól érzem magam). Azzal barátkoztam, azt hívtam vendégségbe, azt látogattam meg, akivel/akit csak jólesett,

Ami rossz volt abban, hogy tanár, az az, hogy nem keresett valami sokat (ő volt az egyetlen kereső a családban, úgyhogy ez egyáltalán nem volt mindegy).

Viszont jó volt, hogy az iskolai szünetekben szinte végig ő is szabadságon volt, délutánonként hamar hazaért, sok ideje maradt rám meg a testvéremre. Az is jó volt, hogy mikor a tanító néni kifejtette, mennyit gyakoroljunk otthon délután vagy épp a nyári szünetben, hogyan foglalkozzon velem otthon, akkor azt nem vette szentírásnak (kb egyik fülén be, másikon ki), hiszen ő is látott már közelről gyereket.

Az én anyám is tanár és rossz anya. De az nem végzettség függő. Apám nem tanár mégis mindig irreális elvárásai voltak felénk (két húgom van).

Egyet tudok tanácsolni, költözz el és ne a múlton keseregj, hanem nézz a jövőbe amit te magad fogsz felépíteni. És nézd a jó oldalát megtanították neked milyen szülő ne legyél.

Nem írom le az én anyám milyen volt mert nagyon hosszú lenne, de 18 évesen elköltöztem, tanultam, dolgoztam, már saját családom van és mindent amit elértem azt magamnak köszönhetem, erre büszke vagyok. Fel a fejjel, ne foglalkozz vele, kezd el a saját életed!