Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Milyen dolog az, hogy egy...

Milyen dolog az, hogy egy szülő így viselkedik?

Figyelt kérdés
Apukám mindig úgy volt vele, hogy ő jobban tudja mint én, milyen pályát kellene választanom, mit kellene kezdenem az életemmel. Majd mikor mégsem oda mentem, ahova ő akarta, 2 évig sértődöttet játszott, szinte sosem kérdezett az egyetemről, és egy forintot sem adott bele, pedig tudta, mennyi kiadásunk van. Anyu fizetett mindent egyedül (elváltak a szüleim). Az ismerőseinek pedig mindig azt mondta ha kérdeztek rólam, hogy hát ő nem tudja mi lesz belőlem, nem lehet azzal kezdeni semmit stb. Amióta meg lediplomáztam 5-ösre, és már tanárokkal is sikerült olyan kapcsolatot kialakítani, hogy a kapcsolataik segíthetnek nekem a jövőben (fel is ajánlották), azóta érdekes, hogy elmondása szerint ő a világ legbüszkébb apukája. Most már mindenkinek dicsekszik, hogy ilyen meg olyan okos lánya van. Én viszont továbbra sem igazán számolok be neki a dolgaimról, mert eléggé megrendült a bizalmam benne azok után, amiket csinált, pedig most már kérdezget, és nem érti, hogy miért nem avatom be a fontosabb dolgaimba. Ez csak szerintem nem normális? Elmondjuk a gyereket minden hülyének, amiért nem a mi elképzeléseink szerint alakítja az életét, amikor meg bebizonyosodik, hogy nekem volt igazam, akkor mintha mi sem történt volna? Komolyan azt várja, hogy majd úgy csevegek vele, mintha az elmúlt 2 év meg sem történt volna? Egyébként most is jobban tudja, hogy hova kellene mennem dolgozni vagy mesterképzésen továbbtanulni, tehát még mindig nem látta be igazán, hogy mennyire nem volt igaza.
2015. júl. 23. 12:37
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Diplomás emberként tényleg választ vársz a kérdésedre?

Milyen szülő? Ilyen. A te apád ilyen szülő. Kész. Ennyi.

Neked ilyen apa jutott.

2015. júl. 23. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Önmagában is bizonytalan.
2015. júl. 23. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
Egyszerűen egy hülye,gonosz farok,már bocs.A gyerekünk akkor is a gyerekünk marad,ha nem az akar lenni,amit kitaláltunk.Mondom 21 évesen,habár még nincs gyerekem,de szerintem nem az a normális hozzáállás,mint ami a kérdés alatt ki van fejtve.
2015. júl. 23. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
61%

Írd be neki az intőt, és állítsd sarokba.

Érzelmi IQ-d nulla, és a nyavalyás BA "diplomád " még semmit sem ér, egy képzettebb titkárnő lehetsz vele csupán - tessék befejezni, rendes diplomát szerezni és dolgozni. A gyerekeidet meg jobban nevelni. A francot ítélkezel a szüleid felett, attól mi lesz jobb? semmi.

2015. júl. 23. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Hát valszeg kellemetlennek érzi, hogy nem lett igaza és neki ez a könnyebb út hogy hülyét csinál magából, mintha az a korábbi ember nem is ő lett volna. Szerintem is gáz és bár más okok miatt de nekem is megrendült a bizalmam a szüleimben, életem legfontosabb, legmeghatározóbb dolgait el sem mondom nekik. Ha felhívom őket a társalgás kimerül ebben: háziállatok, unokák, munkahely, időjárás..

Egyébként szerintem is jó lenne még egy MA képzés ha csak BA-d van de megláod erre hogy lesz kapacitás. Hajrá és tökjó hogy ilyen eredményeid vannak.

2015. júl. 23. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!