Rossz gyerekkor, rossz felnőttkor?
Erről soha senkinek nem beszéltem, még a legjobb barátaimnak sem, mert utálom ha sajnálnak, meg olyan furán néznek rám...
Kisgyerekkoromban (2 évesen) nevelőszülőknek adtak, addig egy intézetben voltam, az igazi szüleim képtelenek voltak a gondozásomra. A nevelőanyám viszont egy nagyon rossz ember volt. Volt egy saját lánya, neki persze mindent megadott,ő mindig kiváltságos volt. Rajtam kívűl még egy tucat másik ilyen gyerek is volt ott. De ez a nő, nem szeretett minket, sőt így, visszanézve, úgy gondolom nagyon csúnyán kihasznált minket. Hivatásos nevelőszülő,ami azt jelenti,hogy fizetést kap a gyerekek után. Nem is volt munkája, szépen megélt belőlünk. 2 emeletes ház, hatalmas udvar, kert, gyönyörű kocsi stb.
Ez még nem is lenne akkora gond, de nagyon rondán bánt velünk. Elég sokszor el voltunk verve, gyakran apróságokért. Én egész életemben rettegtem abban a házban. Elmondott minket minden hálátlan putris cigányoknak, majdnem minden nap. Úgy lettünk felnevelve, hogy szart sem érünk. Mi meg el is hittük. Nekem hatalmas szerencsém volt, mert értelmes lány voltam, iskolában mindig kitűnő voltam, végül egyetemre mentem. De a "testvéreim" nem mind voltak ilyen szerencsések. A legjobban az egyik kisöcsémet sajnáltam. A nevelőanyán mindig ellenőrizte a cuccait, mikor hazaért az iskolából... nincs meg a radír, puff egy pofon... nincs grafit, puff mégegy. Kiskoromban én is megkaptam a magamét, de később,mikor nagyobb lettem, azt hallgatni, hogyan veri a kisebbeket... szörnyű volt. Vacsoránál a 9 éves kisöcséd sírástól, meg a pofonoktól feldagadt arcát látva elpattanik valami benned. Rengeteg ilyen eset volt, sokszor éjjelente, visszaemlékszem és pokolian érzem magam. 19 évesen otthagytam azt a házat, rengeteg barátom van,teljesen más világ a mostani életem, egyes egyedül élek külföldön, és büszke is vagyok erre, de a tudat,hogy az a ház tele van újabb ártatlan kisgyerekekkel,akiket ez a nő kihasznál és bántalmaz... Annyiszor végiggondoltam, mit kellene tennem... de ki hinne nekem? Az állam örül, hogy valaki magához veszi ezeket a hátrányos helyzetű gyerekeket, nem érdekli őket mi folyik a családban. Volt kijáró "családfelügyelő" is , vagy mi... de mi sosem beszélgettünk vele. Mindig a nevelőanyánnkal jópofiztak, kávézgattak... Egyszer tetűs lettem az iskolában még 3.-ban. És egésznap bőgtem, meg görcsöltem, mert tudtam, hogy ki fogok kapni érte... és az egyik kis tanárnő ki jött velem iskola után, és elkezdte mondogatni anyámnak, hogy ez nem az én hibám és h. ne bántson....utána hetekig sarokban térdeltem iskola után, sokszor késő éjjelig... El nem tudom mondani azt a rengeteg borzalmat,ami gyerekként ért engem, meg a testvéreimet. Az egyik húgom egyszer addig volt a sarokban, míg lehányta a falat. Fel kellett takarítania persze, és folytatnia a büntetést. A nevelőanyánk olyanokat mondott,hogy biztos szándékosan csinálta...
Ez egy kicsit hoszú lett... a lényeg az, hogy bármennyire is próbálom ezeket elfelejteni, és hálás lenni, amiért egyáltalán felnevelt, egyszerűen nem bírok másra gondolni,mint,hogy ez a nő nem normális.
Élem az életem, gondok, bajok, örömök jönnek, mennek de nem tudom magam túltenni ezen az egészen. Arról nem beszélve, hogy a többiek, akik utánam felnőttek és elhagyták a házat milyen siralmas életet élnek.
Ráadásul párom sincsen. 24 éves vagyok, és még soha nem volt barátom. Senkihez nem érzem elég jónak magam. De meg ha lenne is valaki, ugyan hogy érthetne meg engem? Ez az egész igenis a része annak,ki vagyok és szeretném ha valaki tényleg ismerne, de képtelen vagyok ezekről beszélni, tuti elijedne az illető, mert azt mondaná, hogy lelki rokkant vagyok... szeretnék végre boldog lenni, de nem látom, hogy ez, hogy történhetne meg.
10. válaszoló: én nem értem miért néznek le téged... az erőszak sosem az áldozat hibája. Nem tudom,miken mentél ezután keresztül, de egy gyerek... a legszebb dolog,ami történhet egy nővel, gratulálok :)
Engem nem annyira a lenézés zavar... már eljutottam odáig, hogy nekem is megvan a véleményem másokról, és ha valaki rondán bánik velem, "lenéz", vagy csak úgy beszél velem: egyszerűen elsétálok, és még az orromat is magasra tolom. Ha egy csomó rosszindulatú ember megteheti ezt, akkor én is megérdemlek ennyit. Utána lehet, hogy még bőgök kicsit a legközelebbi mosdóban, az is igaz :)
Amit mondani akarok, hogy a lenézés a legkisebb problémám jelenleg. Nekem a nevelőanyámmal kéne tisztáznom a dolgokat valahogy. És amikor azt írom, hogy "tisztázni" úgy értem, hogy remélem egy nap elnyeri méltó büntetését. És ha Isten jófej lesz, én végignézhetem. Senki mással az égvilágon semmi problémám nincs.
válasza:Nevetve sírsz?
Ajajj,valamit nagyon tudok...:D
Na jó,befejezem az önfényezést, meg a hülyeséget.
Komolyra fordítva a szót, amit a nevelőanyádról írtam, az bizony úgy van,és ez nem az én elfogult szubjektív véleményem csupán.
Normális ember semmire nem tart egy olyat,aki másokon uralkodik, főleg, ha ezt gyerekeken teszi.
Az ilyen semmit nem érdemel,semmi jót legalábbis.
El kell keserítselek, az ilyen "emberek" általában semmit nem bánnak meg sajnos, nemhogy büszke lenne rád a ri_anc, még hazudozik a hollétedről,ne is foglalkozz vele.
A testvéreidnek amiben tudsz,segíts.
Azoknak,akik nem tudtak kitörni ebből az egészből.
Neked sikerült, te tudod,milyen pokoli nehéz volt,megértheted a problémáikat.
Kezdésnek írhatnál naplót,írd le az életed,írd ki magadból a szörnyűségeket,amiket átéltél.
Mindent részletesen, a hozzájuk kötődő érzéseket is.
Nem lesz könnyű, de szerintem segíteni fog.
Olyan ez,mint egy puzzle,ki kell rakni,sorban,helyre kell rakni a darabokat.
Keress egy jó szakembert, akivel mindezt átbeszélheted, aki megmagyarázza mi miért történt,és helyre tudod tenni magadban a dolgokat.
Fel a fejjel,és bátorság :)
Progreszív utazó (elég fura ezt leírni): :D :D :D
A naplós dolgot próbáltam, rögtön miután eljöttem otthonról (jobban mondva ki lettem rakva).
Akkoriban rengeteg düh volt bennem, és egy részem azt akarta, hogy nyoma legyen a történteknek. Ezért leírtam. Sokfelé mentem, egy szál bőrönddel, azóta már 3szor legalább át lett pakolva minden, folyton szanálok, de az a napló még mindig itt van. Előveszem, rég olvastam... annyira beleéltem magam megint ebbe az egészbe, olyan mintha, soha el nem hagytam volna azt az "otthont". Mintha onnan írnék... jóérzés kinézni az ablakon, látni a város fényeit és megnyugtatni magam, hogy messze vagyok onnan :)
válasza:Szia, először is nagyon sajnálom,hogy így kellett felnőnöd.
A második viszont, hogy szerintem be kéne jelentened. Egyáltalán nem oké az,hogy valaki aki állami pénzen gyereket nevel, terrorizál és lelki beteggé tesz olyan gyerekeket akik azért kerültek oda, hogy a körülményekhez képest azért harmonikusan, normálisan nőhessenek fel. Egy próbát megér. Ilyen ember ne kapjon azért pénzt,hogy gyerekeket "neveljen"
KÉK VONAL GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI TELEFON
Tel..: 116 111 (harmonizált európai hívószám)
Nonstop, ingyenes, mobilról is hívható
Honlap: www.kek-vonal.hu (az e-mailes levelező kapcsolathoz itt lehet eljutni)
ORSZÁGOS KRÍZISKEZELŐ ÉS INFORMÁCIÓS TELEFONSZOLGÁLAT (OKIT)
(a családon belüli erőszak következtében beállt válság azonnali kezelésére)
Tel. 06 80 20 55 20 (a nap 24 órájában mindenhonnan, minden telefonról hívható ingyenes telefonszám)
E-mail : okit@szmi.hu
Honlap : www.krizistelefon.hu
Levelezési cím: 1391 Budapest, Pf. 244.
TELEFONTANÚ PROGRAM (bejelentést tehet, információt kérhet a rendőrségen)
Tel: 06 80 555 111
CSALÁD, GYERMEK, IFJÚSÁG KIEMELTEN KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
Cím: 1064 Budapest, Podmaniczky utca 75.
Postacím: 1380 Budapest, Pf. 1061
Telefon: +36/1-225-3526 Fax: +36/1-225-3525
Honlap: www.csagyi.hu
E-mail: csagyi@csagyi.hu
Hátha végre elbeszélgetnek a gyerekekkel és nemcsak kávézni mennek. Elvileg pár évente újra "kellene" vizsgálni őket,hogy alkalmasak -e a feladatra.
válasza:Az vagyok, akinek hasonló élete volt, mint neked. Nem csodálom, hogy kihúztál külföldre..én is külföldön élek. Benne volt ebben a döntésben az is, hogy minél messzebb tőlük. Belőlem is hiányzott az önbizalom, még most is kicsit. Én is megalázkodtam, kritikusan szemléltem magam...ez még ma is megvan. Talán kicsit túl szigorú is vagyok magamhoz. Egyik nap azt gondolom, hogy meg tudom csinálni, következő nap meg azt, hogy ááá, hogy a fenébe..
Nehéz, tudom. De tanultam egy technikát az egyik tanáromtól, ami elég jól bevált: Nézz a tükörbe. Mosolyogj magadra és mond azt magadnak, hogy szép vagy, és érsz ennyit-meg annyit, hogy ezt meg azt megérdemeld. Mond azt magadnak, hogy szerencsés vagy, és mond el a jó dolgokat, amiért szerencsés vagy...hidd el, még a legrosszabból is ki lehet hozni a jó dolgokat. Én azt mondtam magamnak, hogy szerencsés vagyok, mert van mit ennem, életben vagyok, egészséges vagyok, van erőm, és küzdeni fogok, nem adom fel. Egy nap itt fogom őket hagyni és vissza se nézek. Egy nap vége lesz és boldogan fogok élni...ilyeneket mondtam magamnak.
Kicsit ellentmondásos vagyok, neha azt mondják. Sokszor azt mondom, hogy semmi sem lehetetlen, bármit megcsinálok, amit akarok, sikerülni fog, mert nem ismerek olyat, hogy nem sikerül. Máskor meg azt mondom, hogy úgy se sikerül, de ilyenkor észreveszem magam, erőt veszek magamon és azt mondom, hogy nem, akkor is sikerülni fog. Ez a technika segített át azon is, mikor kétszer is elvetéltem, és majdnem meghaltam, mert majdnem elvéreztem-az orvosok szerint nem sokon múlt...és ebből sem azt kell kihozni, hogy mekkora peches vagyok, mert 2x is elvetéltem, hanem azt, hogy túléltem. Mindig a jó oldalát próbáld nézni a dolgoknak!
Egyszer mindenki elnyeri méltó jutalmát-én ebben hiszek. A sok szenvedés egyszer vége lesz és boldog leszel. És a rosszak is elnyerik méltó jutalmukat.
válasza:Mit fura leírni?
A nevemet?
Na szép,még 1-2 ilyen elégedetlen felhasználó, aztán változtathatok nevet :D
Látod ez a baj , ha újra előveszed a naplód, visszagondolsz a történtekre,feltételezem hasonló intenzitással törnek elő belőled az érzelmek, mint ahogy a múltban megélted a történteket.
Amíg nem tudsz a gyerekkorodról "hideg fejjel" beszélni, felidézni a történéseket, addig nem dolgoztad fel.
Szégyen, düh,bűntudat,tehetetlenség,amik az emlékeidhez társulhatnak, ezeket kell majd "eltűntetni", megváltoztatni magadban.
Vannak fehér foltok a múltadban,emlékeidben , vagy mindenre emlékszel pontosan?
#14 Bravó:)
14-es válaszoló: köszönöm a címeket. E-mailben gondolkodom, de fogalmam sincs,hogy mit írnék... 5 éve eljöttem onnan... nem hangzana túl hiteltelennek a vádaskodásom? Komolyan el fogok gondolkodni ezen...
14-ös válaszoló: az a vicces,hogy ugyanezekkel a "trükkökkel" próbálkozom én is... mindig próbálok új és új dolgokat felsorolni, amikért hálás vagyok. Folyton magamra kacsintok a tükörben, egyfajta elismerés képpen :) Jó móka és jobban érzem magam tőle :)
válasza:Az jó, ha mindenre emlékszel, nincsenek fehér foltok,amnéziád.
Sok gyerek kizárja a tudatából a borzalmakat, mintha meg sem történtek volna,mert máshogy nem tudja gyerekként feldolgozni a megmagyarázhatatlant.
Ilyenkor sokszor kialakul későbbi amnézia sajnos.
Egy mondat, egy élethelyzet,és a múltban történtek hasonló érzelmi töltettel térnek vissza?
Ez nekem emlékbetörésnek tűnik,bár nem vagyok szakember.
Olvass utána!
Kezd leírni az álmaid,bármilyen szörnyűek is.
Ahogy felébredsz, ne nyisd ki a szemed,gondold át,és írd le.
Mindig legyen az ágyad mellett toll és papír.
A traumás emlékek álom formájában is előjöhetnek,sőt,ez gyerekbántalmazottaknál nagyon is gyakori.
Azért írd le,ha elmész szakemberhez, ott fontos lehet.
Egy jó szakember tudni fogja mit kezdjen velük.
Számodra is fontos lehet,hogy megértsd saját magad, hogy mi játszódik le benned.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!