Más is van, aki felnőttként is retteg a saját apjától?

Akkor gondolom, azért félsz, mert vele élsz, gyerekként, függsz tőle.

Én féltem gyerekkoromban, mert ivott, agresszív volt, mindig féltem, ha kettesben kellett vele maradnom otthon. De szerencsére elváltak. Azóta nem igazán tartjuk a kapcsolatot. Most is agresszív, de engem még nem bántott. Nem félek tőle egyáltalán.

Egyébként apukád bántott? Van okod konkrétan a félelemre?

Vagy a problémád miatt félsz csak, nem lehet?

Ketten éltek? Anyukád? Ő nincs rád ilyen hatással?

Kezelést kapsz? Mert az nem megoldás, hogy örökre otthon maradsz és nem élsz önálló életet?

Biztosan nehéz. Nekem is van ilyen ismerősöm. De végül megtalálták a neki való gyógyszert és azóta olyan, mintha kicserélték volna. Tanul, dolgozik, lett kapcsolata, elköltözött otthonról. Szóval nagyon jól alakulnak a dolgai. Pedig pár éve még öngyilkos akart lenni és nem volt képes tanulni, emberekkel kommunikálni.

Emiatt költöztem el. Engem apu nagyon durván vert, terrorizált, nekem a stressz okozta szívproblémáimért felelős, és közvetetten ugyan, de a gyakori depressziómért is, még ott laktam. Anyut a pszichiátriára juttatta, én szerencsére időben el tudtam jönni.

Nincs senki, akihez költözhetnél?

Nem egyszerű helyzet.

Szakembernél próbálkoztál már?

A szorongásod kellene kezelni,az nem állapot, ha nem mersz emberek közé menni, mert anélkül nem fogsz tudni soha,semmilyen szinten önállósodni,munkát vállalni, elhagyni a szülői házat.

Akkor is kérd szakember segítségét. Így nem fog változni semmi. Ő nem fog a te életedért tenni semmit, neked kell.

Pluszban felnőtt emberként már nem kötelező biztosítani a lakhatásod sem, bmikor elzavarhat.

Háziorvostól érdeklődj sztem elsősorban.

Lehet h apád az oka mindennek, de most már felnőtt ember vagy, innentől nem háríthatod rá a felelősséget többé.

jelen. 23 éves vagyok, még félig-meddig itthon élek, de mindigis féltem apámtól, nagyon fesüzlt a viszonyunk, görcsbe ugrik a gyomrom már, ha hallom, hogy hazaér. ha valamin felkapja a vizet (hirtelen haragú), úgy érzem, porszemnyire zsugorodok, és legszívesebben elsírnám magam. ha anyukám kezd veszekedni velem, kétségbeesetten, pánikolva csitítom, mert rettegek, hogy apám meghallja, és balhézni fog. reggelente van, hogy 1 óráig nem merek kimenni pisilni, mert kint van a konyhában.

nagyon bunkó tud lenni, kiabál, hirtelen haragú és nem lehet vele higgadtan beszélni. kiskoromban sokszor megütött, ezzel már felhagyott, de az üvöltözés megmaradt, és máig rámtör a pánik, ha kiabál velem.

tudom, hogy egyébként jó ember, mindigis jót akart nekem, csak rosszul mutatta ki. ő úgy éli meg, hogy ő az áldozat, és én vagyok a hálátlan gyerek, aki semmibe veszi, a feszültség meg csak gyűlik, mert nem lehet vele megbeszélni, egyből kiakadna. így nem tehetek mást, inkább álarcot viselek itthon.

nagyon várom már, hogy elköltözhessek.

23n