Van köztetek olyan, aki nincs jóban a szüleivel?

Jelen.

Eleg kemeny gyerekkorom volt, apam ivott, amiota csak emlekszem, anyam meg teljesen ki volt tole akadva. Igaz apam sosem volt agressziv, csak a csendes melabus 'iszom es alszom' fajta, de ez teljesen megoritette anyamat, aki ahelyett, hogy elvalt volna, vagy barmilyen megoldast keresne, mindent rajtam vert le. Amiota csak az eszemet tudom, utott, ahol ert, azzal ami epp a kezei koze esett, barmit csinaltam (van sapka, nincs sapka esete), folyamatos volt a fizikai es kesobb lelki terror, zsarolas.

Szamomra mindig a barataim voltak az igazi csaladom, "otthon" csak az orditas ment, a fenyegetes, sorolhatnam.

Kamaszkoromban elkezdtem lazadni, kiallni magamert, de az sem oldotta meg igazan a helyzetet. A kommunikaciot, beszelgetes feladtanm, egy olyan hozzaallasu emberrel szemben, aki azt hiszi, csak neki lehet igaza mindenben, es ha valaki mashogy latja a dolgokat, az retardalt, nem igazan hatasos modszer. Kovettem el akkor hibakat, ellenuk, stb, nem tudom mennyire ad felmentest ezalol a gyerekkorom, de eleg sok ido telt el azota, es en szerintem nem tettem sulyos dolgokat.. de sajat magaval szemben nyilvan kevesbe objektiv az ember.

Ugyhogy amint tudtam, elkoltoztem, kemenyen dolgoztam a sikeremert, most mar kulfoldon elek, rendezett hatterrel, jo munkahellyel. Nalam ez ugy sult el, hogy nagyon megedzette a lelkem a hatterem, akarmit hoz elem az elet, nem aggodom tul, bizom magamban, mert tudom, hogy minden pofonbol fel tudok allni, akarmi tortenik, meg fogom oldani. Nem hagyom magam kihasznalni vagy bantani sem. Valamire csak jo volt ez az egesz :)

Erdekes modon amikor elkoltoztem, valahogy anyam is eszbekapott, latom rajta, hogy most mar egeszen mas ember, mint akkor volt, probalna nyitni felem, de sosem lesz szoros kapcsolatunk, az en dontesembol. Nem haragszom mar ra, sot, segitem oket, ha kell, ugyanis anyagilag messze nincsenek toppon (ilyenekre gondolok, hogy ha betegseg eseten gyogyszerre kell, keres nelkul allom, vagy ha valami nagyobb kiadas van pl. elromlik egy haztartasi eszkoz, veszek nekik egy ujat), de erzelmileg nem fogok felejuk nyitni. Nem haragszom, de nem felejtek. Havonta esetleg skype, evente 1-2 napra elmegyek latogatni.

az én történetem is hosszú.

az édesapám skizo volt, nem reagált a gyógyszerekre ezért kétszer elektrosokkolták.

amég állt neki a bré, fél európát végigtolta, így született a bátyám, aki állami gondozásban nőtt fel, mert az anyja cigó volt és nem vállalta fel, apám meg nem tudta meg időben hogy megszületett.

az édesanyám pedig egy mártír típus, szerinte az élet egy tragédia - szó szerint - és eddig kb 5 idegösszeroppanást kapott apám mellett mire végre elvált tőle.

mai napig a nyugtatókat úgy szedi mint a cukrot.

mondhatni elég érdekes nevelést kaptam...

aztán anyám összejött egy idiótával, aki az ő még kevésbé tudatosabb változata.

egy elviselhetetlen személy, aki zug evő, folyamatos félelmei vannak, és mindez mellett két diplomás kirakat ember.

anyám is kirakat nő, manikúr, pedikűr,kozmetikus, fodrász, stb.

végülis pont illenek egymáshoz.

19 voltam mikor elköltöztem otthonról véglegesen.

anyám legfőbb célja gyerekkoromban az volt, hogy bebizonyítsa a pszichiátereknek hogy baj van az agyammal, skizo vagyok, és zárjanak be, stb.

4 pszichiáterhez vitt el külön-külön hogy ezt a diagnózist megkapjam, de nem sikerült neki.

a családterápiák pedig folyamatos őrjöngésbe torkollottak, ő ordított ahogy szokott én meg ültem és félig aludtam (teljes érdektelenség), ezért feladták az orvosok.

azóta sok idő telt el.

35 éves lettem, van saját gyerekem, élettársam, egy munkahelyem ahol már 13 éve dolgozom.

100 km-re élek anyámtól, az apám már rég halott.

az anyám kezdi feladni a harcát mert rájött hogy vesztett, azt mondja, hogy valamilyen rejtélyes okból folyamatosan szerencsém van és ezért érem el a sikereimet, mert egyébként a gyenge idegeim miatt már össze kellett volna roppannom...

:D

lassan letesz róla hogy megváltoztasson...

és lassan már nincs több cirkusz...

viszont maradt néhány nyoma a dolognak.

- tudom, hogy minden ember született szemét, csak kozmetikázzák az arcukat hogy ez ne látszódjon, és a púder alatt az össze halomra gyilkolná egymást ha tehetné, felesleges minden álca - sokszor ez be is bizonyosodik, kilóg a lóláb...

ha nem így lenne, akkor nekem nem kellett volna a szüleimmel felnőnöm, kaptam volna lehetőséget lelécelni, de az emberek között az aberrált viselkedés az természetesnek számít, ezért nem mentett ki senki gyerekként...és persze anyám pedagógus, taníthatott így, ilyen állapotban :)

- tudom, hogy a jég hátán is megélek.

nekem jöhetnek bármilyen nyomi kis fenyegetéssel, csak nevetek rajtuk.

-

az én történetem is hosszú.

az édesapám skizo volt, nem reagált a gyógyszerekre ezért kétszer elektrosokkolták.

amég állt neki a bré, fél európát végigtolta, így született a bátyám, aki állami gondozásban nőtt fel, mert az anyja cigó volt és nem vállalta fel, apám meg nem tudta meg időben hogy megszületett.

az édesanyám pedig egy mártír típus, szerinte az élet egy tragédia - szó szerint - és eddig kb 5 idegösszeroppanást kapott apám mellett mire végre elvált tőle.

mai napig a nyugtatókat úgy szedi mint a cukrot.

mondhatni elég érdekes nevelést kaptam...

aztán anyám összejött egy idiótával, aki az ő még kevésbé tudatosabb változata.

egy elviselhetetlen személy, aki zug evő, folyamatos félelmei vannak, és mindez mellett két diplomás kirakat ember.

anyám is kirakat nő, manikúr, pedikűr,kozmetikus, fodrász, stb.

végülis pont illenek egymáshoz.

19 voltam mikor elköltöztem otthonról véglegesen.

anyám legfőbb célja gyerekkoromban az volt, hogy bebizonyítsa a pszichiátereknek hogy baj van az agyammal, skizo vagyok, és zárjanak be, stb.

4 pszichiáterhez vitt el külön-külön hogy ezt a diagnózist megkapjam, de nem sikerült neki.

a családterápiák pedig folyamatos őrjöngésbe torkollottak, ő ordított ahogy szokott én meg ültem és félig aludtam (teljes érdektelenség), ezért feladták az orvosok.

azóta sok idő telt el.

35 éves lettem, van saját gyerekem, élettársam, egy munkahelyem ahol már 13 éve dolgozom.

100 km-re élek anyámtól, az apám már rég halott.

az anyám kezdi feladni a harcát mert rájött hogy vesztett, azt mondja, hogy valamilyen rejtélyes okból folyamatosan szerencsém van és ezért érem el a sikereimet, mert egyébként a gyenge idegeim miatt már össze kellett volna roppannom...

:D

lassan letesz róla hogy megváltoztasson...

és lassan már nincs több cirkusz...

kettes vagyok.

igen, én sem haragszom már, tudom hogy az emberek a döntéseikben korlátozottak a tudatossági szintjük által.

viszont muszáj az embernek távolmaradnia ahhoz, hogy ne adjunk lehetőséget a mi, teljesen jól felépített életünkbe belerombolhasson.

mert egyszerűen képtelenek rá hogy megváltozzanak, és nem is lehet tőlük elvárni, hiszen akkor amikor az a bizonyos időszak volt, akkor nyújtották a teljesítményük csúcsát.

megint kettes vagyok.

még valamit hozzáfűznék.

van nekem egy párom, aki családjának én nem vagyok szimpatikus.

ezért képesek voltak a kedves páromnak ultimátumot adni, vagy ők, vagy én.

a párom engem választott.

a szülei így haltak meg, nyugodjanak békében, többé nem találkoztak egymással.

Csatlakozom.

Örökbefogadottság és durva fizikai bántalmazás, dióhéjban. Ezért szoktam mondani, hogy nekem nincsenek szüleim. Pedig élnek. De sem azokat nem tudom annak tekinteni, akik adoptáltak, sem a biológiaiakat.

Hogy ki a hibás, nem tudom és nem is érdekel. Gyerekként nem tudtam védekezni, később megtettem és ezt nem is bánom, amúgy meg le van zárva az ügy.