Tapasztalatból és tv-műsorokból tudom, hogy léteznek olyan emberek (főleg nők), akiknek fontosabb a kiskutyájuk/kiscicájuk, mint a saját gyerekük. Ez komoly? Hogy képes valaki erre?

TV-ben látom egy családi életet bemutató dokumentumfilmet. Kutyákat tenyészt a család. Belátom, hogy ez a munkájuk és ez idő- és költségigényes, de a kutyáknak megvették a luxus-kutyaházat, kutyaruhákat, játékokat, aranynyakörvet, bársonypokrócot, a szegény két kisgyerek meg szinte minden adásban ugyanabban a ruhában volt, azok csak ott álltak néha, és úgy kezelték őket, mintha dísztárgyak lennének, a kutyákat meg egész nap ölelgették, babusgatták.

A másik eset egy ismerősöm példája. A parkban találkoztam vele, a kisgyerekével meg az ölebével sétált, megálltam velük beszélgetni, ő felvette a karjaiba a kutyát, a kicsi gyereknek a kezét se fogta, össze-vissza szaladgált, elesett és sírni kezdett. Épp ekkor jelzett az öleb is, hogy kakilnia kell, letette a földre, végig becézgette, és mondta, hogy ilyenkor oda kell figyelnie rá, mert beteg volt, blabla. A kisfia meg ott bömbölt a földön, csupa sár lett az eséstől, de mintha észre se vette volna...

Meg még rengeteg ilyen eset is van, amikor az állatokat például gyerekpótléknak használják, ha meg van gyerek, akkor meg az állat a fontosabb. Hogy lehet egy állat egyenrangú egy gyerekkel? Hogy lehet vele többet törődni? Én ezt egyszerűen nem értem.