Nem elfogadó szülők. Mit tegyek?
Sziasztok :)
Lehet egy kicsit hosszú lesz, szóval azok olvassák el, akiknek vak rá idejük és türelmük.
Októberben összejöttem egy svéd sráccal, aki Magyarországra jött egyetemre (most kezdte). Szüleimnek csak annyit mondtam, hogy van valakim, akivel kezd komoly lenni a kapcsolatom, de amint megtudták, hol lakik, csak legyintettek, hogy az egyetem után biztos visszamegy Svédországba és a távolság miatt nem működne. Mi konkrétan nem beszéltünk arról, mi legyen, ha befejezte az egyetemet. Úgy vagyunk vele, hogy addig még van egy kis idő, és ráérünk majd akkor beszélni. Viszont szokta mondani, hogy ünnepekkor hazamegy a szüleihez, de ettől függetlenül honvágya van, mert ez az első alkalom, hogy ennyi időre távol van a családjától és a barátaitól.
Tegnap mutattam be őt szüleimnek, akik már attól teljesen készek voltak, hogy angolul beszélt és úgy kellett fordítanom, mert ők nem tudnak angolul. Barátom még németül is tud, apa pedig töri a németet, így néha-néha németül is próbáltak kommunikálni, de barátom mondta, hogy nem teljesen érti, amit apa mondani akar, így maradtunk az angolnál. Szüleim sokszor kellemetlen helyzetet teremtettek. Csak hogy egy példát említsek. Kérdezték tőle, hogy miért nem tud magyarul. Barátom mondta, hogy eljár külön tanárhoz, hogy magyarul tanuljon, mert ha már egyszer ebben az országban tartózkodik, ha nem is teljesen jól, de a minimumot megtanulja magyarul. De ettől függetlenül még 50x megemlítették neki ezt a dolgot. Volt róla szó, hogy nyáron elmegyek hozzájuk Svédországba. Szüleim rögtön ellenezték. Oké, megértem, nem ismerik, most találkoztak vele először, de akkor sem kellett volna olyanokat hozzá vágni, hogy biztos el fog rabolni és bezár egy szobába és ott tart fogva. Kicsit abszurd volt. Ettől függetlenül barátom végig normálisan viselkedett. Én pedig kínomban azt sem tudtam, mit tegyek szüleim viselkedése miatt.
Utána az volt a téma, hogy nálunk nem alszik. Ő egyébként kollégiumban van, úgyhogy én eléggé nehezen tudnék hozzá menni, így végül sikerült rávenni őket, amiből az lett hogy vagy 20 percenként jöttek ellenőrizni, hogy mit csinálunk.
Oké, hogy féltenek. De nem értik meg, hogy nekem ez a viselkedésük mennyire rosszul esett. Nem szeretném, hogy veszekedés legyen belőle. Már ezerszer eljátszottam a fejemben a beszélgetést, de nem tudom, hogyan tudnám ezt velük megbeszélni.
18/l
Határozottan közöld a szüleiddel,hogy bízhatnak benned és bármilyen apró jelet is látnál a fiún,hogy valami nem stimmel vele akkor azonnal lépni fogsz.Hidd el nyugottabbak lesznek.
A szüleid még egy sokkal zártabb világban nőttek fel.Akkoriban ha valaki külföldi volt úgy tekintettek rá mint ma egy földönkívülire.A különböző nemzetek és kultúrák akkor még tényleg nagyon különböztek.Hidd el ok csak féltenek.
Rég ki kellett volna verned a balhét, hogy számodra megalázó ez a viselkedés, egy európai fiatalemebrről beszélünk, mégcsak nem is ázsiai vagy arab, hogy ekkora felhajtást kelljen csinálni belőle.
Röviden-tömören közöld velük, hogy a f**z bizony nappal is feláll, úgyhogy ezt az ellenőrizgetést el lehet felejteni egyrészt, másrészt elfelejthetik, hogy ezek után bármit megossz velük, ha ilyen beszűkült és rosszindulatú a hozzáállásuk. Egyikőtök se jósnő, hogy tudja, mi les ebből akár 1 év múlva, akár az egyetem vége után, de ez a károgás, hogy biztos megszakad a kapcsolat, na az gusztustalan.
08:14-nek: azért mert svéd, még nem biztos, hogy európai.... Biztos hallottál már róla, hogy elég sok nem napon lesült bőrű lett az elmúlt 20-30 évben svéd állampolgár. Oké, nem tudom, hogy az említett fiatalember fehér-e, de hadd meséljek valamit. Én Szegeden nőttem fel, oda már 20-30 évvel ezelőtt is sok arab jár az egyetemekre. És elég sok magyar lányt elcsábítottak. Magyarországon tök normálisan viselkednek, udvariasak a nőkkel stb. Aztán hazaviszi bemutatni a családjának, netán feleségül is veszi, és gyerekeik is vannak addigra, és úgy viselkedik, mint egy őrült hímsoviniszta. Nagymamám házában volt egy asszony, ő rejtegette az arab férj elől a lányát meg az unokáját.Nekünk meg ki volt adva, ha valaki kérdezi, ők nem laknak itt.
A kérdezőnek: hogy mit tegyél? Kicsit ülj le, és merengj el azon, hogy ha neked lenne egy lányod, és kijelentené, hogy elmegy Svédországba egy vadidegennel, akit nemrég ismer, vajon mit tennél. Talán ezt a kérdést pozitívabban kezelnék a szüleid, ha mondjuk egy év múlva tennéd fel újra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!