Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Létezik olyan, hogy az ember...

Létezik olyan, hogy az ember saját magát építi le?

Figyelt kérdés
Csak beszélgetni szeretnék egy dologról, ami nagyon bánt. Igen, sokszor volt már fent a történetem, anyu nem képes elfogadni, sem pedig feldolgozni, hogy mással fogok házasodni, mint akit ő nekem szánt. 30 éves vagyok, külön háztartásban. Mégsem megy neki, sőt ez a legnagyobb baja, hogy "egy ilyen" miatt hagytam el őt, mert úgy neveltek, hogy nálunk nem divat házassággal különköltözni, hanem mindenki egy fedél alatt él, mint a régi nagycsaládok. Ehhez képest nekem testvérem nincs, így anyu egyedül maradt, mert elvált, társat pedig nem akar. Most pedig már az amúgy is madárcsontú, törékeny édesanyám úgy emészti magát, hogy teljesen megindult lefelé, már látszik rajta. Össze van törve, beesett az arca, magas a vérnyomása, rohamosan őszül, mit tehetek érte, hogy ne haljon meg? Őszerinte csak egyet, ha visszamegyek ahhoz, akivel szeretné, hogy házasodjak, hiszen az ő elgondolása szerint csakis vele lennék erkölcsi, anyagi és fizikai biztonságban, és ő belebolondul, ha nem tudhat engem biztonságban... de én ezt másképp látom, nekem nem ő a biztonság, hanem a mostani párom...
2016. máj. 24. 21:52
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
Jajj. Egy kicsit meg neked is idosodnod kell,h objektiven lasd h mit csinal anyad...
2016. máj. 25. 00:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:
Igen,biztosan. De szerinted mit csinál anyám?
2016. máj. 25. 05:26
 13/19 anonim ***** válasza:
Neked kell dönteni, mit akarsz az életeddel. Előttem volt egy ilyen példa, a nagybátyám. Mamám mindig sajnáltatta magát. Vége az lett, a nagybátyám egyedül élte le az életét.
2016. máj. 25. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
100%

1-es vagyok: Az utolsó kommented óta nem értelek. Szóval:

- anyád nem akar egyedül maradni

- anyádnak kell egy ingyen-kertész és egy ingyen-karbantartó, még hozzá EGY BIZONYOS ingyen-kertész és egy ingyen-karbantartó

- meg kell neki egy ingyen-házvezetőnő meg egy ingyen-társalkodónő meg egy ingyen-ápolónő

Mit mondjak, "tud élni":S


Gondolom, a nagy részére még hajlandó is lennél, ha nem akarna kiházasítani. DE mivel te akarod kiválasztani az ingyen-kertészt és ingyen-karbantartót,

- érzelmileg zsarol

- önsorsrontásba kezdett

- kizárt az örökségből

- nem segít téged semmiben (sem anyagilag, bár könnyen megtehetné, sem érzelmileg, ami ugye nem kerülne egy fillérjébe sem)

- lehord mindennek

- tönkre akar tenni idegileg (gondolom, azt hiszi, ha sikerül megtörnie, majd visszasomfordálsz hozzá, és élő-babaként eleget teszel minden akaratának, beleértve a szerelmed feladását és a nem kívánt házasságot is)


És máris elég jól csinálja, mert kezdesz te is kilenni, még pszichológushoz is jársz!


Ezek után nekem már csak egyetlen hatalmas piros fény gyúlt ki az agyamban: MENEKÜLJ!!! - ezt most teljesen higgadtan és komolyan mondom, menekülj, amíg teheted, és amíg nem megy rá az egészséged és a párkapcsolatod. Egy ilyen szülő nem érdemel meg semmilyen segítséget, de még részvétet sem!

2016. máj. 25. 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:
Ez bizony szó szerint így van,ahogy a 14-es mondja. Nagyon jól látod a helyzetet. Köszönöm.
2016. máj. 25. 12:43
 16/19 acelsziv ***** válasza:
Kérdező: Sokszor elmondtuk már neked, de még egyszer: Teljes kapcsolatmegszakítás. Méghozzá oly módon, hogy írsz neki egy levelet, amelyben leírod a gondolataidat, majd közlöd, hogy nem érdekel az örökség, akkor sem fogsz a rabszolgája lenni egész életedben, mert a saját életed, a saját döntéseid. Tudja csak meg, hogy veszített. Mert elveszített téged, aki a lánya vagy. Vajon az a nagyszerű fickó akire mindent rá akar hagyni, mennyire fogja telibetojni őt, ha megkapja az ingatlanokat? Mert ne hidd, hogy csak úgy ki tud téged zárni az örökségből. Max úgy, ha mindent ráirat még a fickóra mielőtt meghal.
2016. máj. 25. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
11. vagyok, kifejtettem volna részletesen, miutan rakerdeztel, de 14 (aki nem en vagyok), tulajdonképpen tökéletesen leirta, amire gondoltam a hszmben. Egyszer, ha visszatekintesz, banni fogod, h nem mentel szembe anyaddal, akinem ismer se istent se embert es akinek kizarolag a sajat boldogsaga es a háza a fontos az életben... 😞 es igen, sajnos ez azt jelenti, h te es a te boldogsagod egyáltalán nem 😞
2016. máj. 25. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Szívem! Én már legalább háromszor leírtam neked mit gondolok erről.

Még egy ilyen aljas dögöt mint anyád nem látam hálistennek soha!!!!



Most írok egy újat, mert látom újra meg újra megkérdezed = nem tetszik amit eddig írtunk 200x:


Kullogj haza szépen akkor, hunyászkodj meg! Anyád megnyugodhat, kivirulhat, te meg szép csenben az ő sorsára juthatsz. Összetört, másokat lelki terror alatt tartó, besavanyodott, gonosz, önző, magányos roncs maradhatsz amíg el nem patkoltok mindketten.


Menthetetlen vagy ne haragudj!

2016. máj. 25. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Ha ennyi tanács meg még a pszichológus ellenére is döntésképtelen vagy, akkor eridj haza cselédnek. Ha nem tudsz önállóan élni, csak parancsnoklás alatt.
2020. márc. 20. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!