Az anyám az őrületbe kerget, mit tehetek?

Sziasztok, nem egyszerű a helyzetben vagyok. De több év eltűrés után, már úgy érzem betelt a pohár, elegem van. Leirom nektek amit eddig magambafolytottam.

Mint ahogy mondtam nem egyszerű a helyzetem, remélem lesznek páran akik megértenek és elolvassák a soraimat.

Hárman vagyunk testvérek én vagyok a legidősebb, édesapám 1 éve elhunyt (öngyilkos lett) és azóta teljesen árvának érzem magam, mert rájöttem, hogy attól hogy valaki megszül még nem lesz anyád.

Nem mondtam ki soha, de mindig ugy ereztem hogy anya kergette aput mély depresszióba, és nem az az igazság amiket másoknak elmesélt (üzleti gondok, stb.) hanem az amit mi láttunk, mert más is találkozhat ilyen gondokkal élete során és apa nem menekült volna el előlük, hanem felemésztette hogy nap mint nap a lelképe tiport a felesége. nem volt jó házaságuk, anya eljárkált otthonról megcsalni őt, minket otthon hagyott amikor apa üzleti uton volt. gyerekkorom óta hetente üvöltözött vele anya, és halála elött is vágta hozzá az undoritó szavait amikor olyan kedve volt(dögölj meg te öreg mocsok, vén tróger, leköpte stb.) mindet ok nélkül, és apa türte nem szólt semmit. míg egyszer iskola után ugy találtam rá.. azóta velünk csinálja ezt a fiaival, és a legrosszabb az az egészben hogy anyagilag tőle függünk, nem menekülhetünk sehova, örülök ha hetente egyszer csinál valami ebédet és nem a telefonját nyomkodja, meg másoknak teszi magát. mert ezt csinálja, másoknak mutatja a szépet, egész délután csak a telefonját nyomkodja, vagy csavarog. nekünk kell boldogulni ahogy tudunk, egyik öcsém ovodás másik most lett középiskolás, zsebpénzt nem kapunk tőle, mert magára költ amit csak tud, nem tudja hova rakni a ruháit csizmáit, kidobája a nemhordott uj ruháitmert már nem divat, mi meg szakadt cipőkben járunk gyerekeit meg lesz*rja, mintha csak púpok lennénk a hátán. gonosz egy anyánk van, szép szavakat megkapjuk tőle minden nap ok nélkül, csapkodja ránk az ajtókat meg átkoz minket, magában beszél ha milyen mocsok fiai vannak. Egyrészt ezért is örülök h érettségi után egyetemre kerültem, mert igy legalabb nem vagyok otthon mindennap, még nem örültem meg teljesen miatta. De az a szomoru, hogy őt ez se izgatja, hogy első éves mérnök hallgató létemre, hogy mentek a vizsgáim, egyszer se hivott fel, hogy mi ujság, és az árvásági ellátásom is ha megérkezik mindig törekszik rá hogy átvegye előlem a postán és lenyulja, sokszor volt h nem tudtam kijönni pénzből, nem tudtam enni, mert amit kaptam az egyetemtől szoctámot abból fizettem be a kollégiumot és nem sok maradt belőle. Anyám egy őrült, egy gonosz ember és mások meg nem ezt látják benne, senki se tudja, hogy mit kell szenvednem, milyen lehet 20 000 forintos szoctámból élni 1 hónapig amit mások bulikra költenek, de mikor hazamegyek és marad párezer forintom akkor nem ehetek abból amit ő vett meg, rossz szemmel nézi, ezert magamnak kell venni mert már 18 éves vagyok és akkor meg az a baja hogy miert nem csinálok másoknak is abból valamit amit hoztam. kilátástalan így az életem, minden örömöt elront és rengeteget kell stresszelnem miatta. otthon a vizsgákra egyáltalán nem tudtam készülni mert csak az üvöltözését hallottam, meg az ajtócsapkodásokat, nem tudom mit tegyek, mi lehet a kiút ebből a helyzetből szerintetek?