Ha elbőgtem magam egy közel húszéves emléken, akkor nem bocsátottam meg? (lent)

Lehet,hogy megbocsájtottál,de az ilyen gyerekkor olyan nyomokat hagy az emberben,ami nem igazán múlik el soha.

Nem véletlen,hogy a gyerekkor milyensége az ember egész életét meghatározza,meg lehet bocsájtani,tovább lehet lépni,de valami azért ottmarad .

Ezért van . Mert anyád apád,akiknek védelmezni és szeretni kellett volna agyba főbe vert a szomszéd előtt ,ha jól értem .

Az, hogy "megbocsájtottam" az ilyen jól hangzó, de semmitmondó, igazából semmit nem jelentő szó.

Nyilván az efféle dolgok erős érzelmi hatást váltanak ki az emberből.

Én csak azt nem értem, hogy miért tartod a kapcsolatot egyáltalán ezek után a szüleiddel.

Ahhoz, hogy túl tudj lépni és őszintén megbocsátani, kell egy "nagyon gyűlölöm" korszak is. Átkell élned a haragot, a tehetetlenséget, de utána el is kell engedni mindezt -vannak akiknek az érzelmek teljes átélése, vannak akiknek a megbocsátás nem megy.

Egyébként ha az emlékre, és nem a konkrét személyre fókuszálsz, az inkább arra utal, hogy a történteken nem lettél túl -ami teljesen érthető, hidd el.

Egyszerüen a lelked mélyén fájdalmat érzel, hordozod magadban,amit valóban nem tudsz sohasem kitörölni.

Ez nem akármi,hogy el lett törve a gerinceden a tollasütõ.