Mi értelme volt erőltetni a jogsit, ha utána nem adják oda a kocsit?

Teljesen jól megvoltam jogsi nélkül sok évig. Aztán szüleim kattantak egyet, és éjjel-nappal rágták a fülem, hogy csináljak már jogsit. Mondtam nekik szépen, mondtam nekik csúnyán, hogy nem kell, és nem akarok, de nem hagyták annyiban. Mikor anyám azzal állított haza, hogy másnap reggel megyünk aláírni a papírokat, beiratkozok az autós iskolába, akkor gondoltam végülis úgyse szabadulok a témától, amíg nem csinálom meg, úgyhogy oké. A tanfolyam ideje alatt végig azzal motiváltam magam, hogy a barátomhoz legalább könnyebben jutok majd el kocsival, nem kell a buszon zötykölődnöm. Ez tudott motiválni egyedül.

Már lassan fél éve megvan a jogsim, de még mindig nem engedték, hogy kocsival menjek a barátomhoz. Egyetlen egyszer mehettem úgy, hogy jöttek velem mindketten, és annyi. Meg kéthavonta egyszer anyu rám ront, hogy vigyem el bevásárolni a városba, hogy "gyakoroljak", de összesen nem mentem szerintem 100 km-t ez alatt a fél év alatt. Egyedül meg 0 km.

Én megértem, féltik a kocsit, meg minden, oké, akkor ne adják oda, de akkor mégis miért volt olyan életbevágóan fontos, hogy legyen jogsim?

Hogy érhetném el, hogy legalább kéthetente egyszer elvihessem?

(Ők nem használják azt a kocsit soha, max ha direkt azért előszedik, hogy megjárassák kicsit. Anyu indoka, hogy miért nem mehetek vele, az az hogy "mert csak".)