Miért támogatják ennyire húgomat?

A húgom egyáltalán nem szorul rá, 20 éves, egyetemista, eddig itthon élt...ráadásul dolgozik iskola mellett gyakornokként, amiért kap pénzt.

Sosem vártam el, hogy más oldja meg a problémáimat, engem az zavar, hogy vele miért foglalkoznak ennyit, azzal, hogy megéljen és jólétben legyen, míg én soha sem kaptam ilyeneket..

Szeretem a húgomat, de tényleg nagyon durva stílusa van, és ezt mindenki tudja is, mégis mindig őt segítik. Én már jeleztem ezt Anyukám felé, hogy rosszul esik..nem is csak a pénz, hanem leginkább a törődés, amit ő ezzel a pénzzel megkap. A gondoskodás, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben sem, mert szeretik. Engem akkor nem szeretnek?

Tudom, hogy ez gyerekes, de nagyon zavar..

És párom testvérei is csak azért zavarnak, mert ők is olyan jól élnek, nagylábon, mindenki segít nekik (ők se maguk teremtették meg az anyagiakat, hanem a szülők miatt gazdagok), mi pedig most is számolgatjuk, hogy ha 30ezret félre tudunk tenni egy hónapban, akkor egy heti bevásárlásra maximum 5-6 ezer forint jut.. Munkahelykeresésben vagyok egyébként, szóval nyilván nem a szüleink nyakára akarunk gyermeket vállalni, és sose voltam olyan ember, aki mások segítségére vágyna, hanem nekem tényleg a törődés ami fáj és az, hogy mi senkinek se jutunk eszébe, hogy létezünk és szükségünk lenne esetleg segítségre..nem feltétlenül több százezerre,de néha olyan jól esne ha eszükbe jutnánk. Merthogy húgom esetében is, és máshol is nem százezrekről hanem sokszor milliókról van szó..

Teljesen más körülmények között élünk húgommal, és mikor én költöztem el szüleimtől nekem semmiféle támogatást nem adtak, legfeljebb kenyeret, 1-2 edényt, és pár fagyasztott ételt, hogy az első hetet valahogy átszenvedjük, amíg nem szerzünk be mindent a saját konyhánkba. Ráadásul húgomnak kollégiumba se kéne költöznie, mert a sulijától kb 3/4 órára lakik...elvileg az autót is azért kapta mert azzal könnyebben bejut. Bár nem tudom, én volt, hogy egy-egy munkahelyemre másfél órát utaztam, és keltem hajnali 4-kor.

6-os, köszi a válaszod, ezen is gondolkoztam már. A baj velem van, mert nem tudom "kinyitni a szám", én nem akarom, hogy miattam éljenek rosszabbul egy hónapban. Ráadásul, ha ezért könyörögnöm kell, míg a másiknak nem, az már rég rossz.

A hétvégén megfordult a fejemben, hogy hanyagolni fogom őket egy darabig, de az a baj, hogy nagyon szeretem a szüleimet, soha nem lehet tudni, hogy meddig lesznek még velünk...ezért szeretnék velük minél több időt tölteni. Viszont ezt a problémát is valahogy meg kéne oldani, mert most már tényleg nagyon zavar. Úgy érzem, hogy minket kilöktek a "tajgára", a többiek meg ücsöröghetnek nyugodtan a családi fészekben, a szülők védelmező karjai alatt, miközben mindenük megvan, amiktől mi például minden hónapban, vagy évben könnyes búcsút veszünk, mert hogy: idén se sikerült megvenni..