Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Szerintetek egy ilyen eset...

Szerintetek egy ilyen eset után van értelme kitálalni az igazságot?

Figyelt kérdés

Hosszú történet lesz, de a lényeg az, hogy hazudtam a szüleimnek egy nagyon súlyos dologban, amiből viszont győztesként kerültem ki.


23 éves egyetemista vagyok (pontosabban voltam), és ez volt az utolsó félévem két tantárggyal. Első körben azt hazudtam, hogy már csak egy tárgy van, amit teljesítenem kell. Az egyik tárgy sikerült is, míg a másikból hatodik vizsgán is megbuktam. Ilyen esetben a vizsgaidőszak végén elbocsátják a hallgatót az egyetemről és újra kell felvételizni. Tekintettel arra, hogy szeptembertől új mintatanterv lesz, csak arra tudtak volna felvenni, így elég sok teljesített tárgyam ment volna a kukába és csinálhattam volna helyette újakat félévenként 300.000 Ft-ért. Ezzel szemben a szüleimnek azt mondtam, hogy bőven van még lehetőségem vizsgázni ebből a tárgyból, ha nem is ebben a félévben, de a következőben megcsinálom.


A helyzet úgy oldódott meg, hogy volt még egy vizsgaidőpont, a tanár pedig felajánlotta, hogy menjek el arra is, és a hatodik vizsga eredményét felülírja a hetedik eredményével. Persze azt is elbuktam. Ez a tantárgy egyébként egy sávos tárgy volt (minden sávból kell egy tantárgyat teljesíteni az abszolváláshoz). Nagy nehezen sikerült összehoznom azt, hogy egy másik tantárgyat elfogadtassak ebbe a sávba, így az abszolvált státusz hamarabb került be, mint ahogy elbocsáthattak volna.


Jogos a kérdés, hogy miért nem vagyok őszinte a szüleimmel. Ennek az az oka, hogy a 3 éves képzésen már ötödéves voltam. A szüleim pedig már állandóan azt mondták nekem, hogy soha nem fogom megcsinálni az egyetemet. No meg mellesleg nagyon nem hiányzott volna a leb_szásuk (bevallom, hogy rettegtem ettől), mert az sok mindent elért volna nálam, csak épp egyről a kettőre nem vitt volna.


Ami engem érdekelne az az, hogy egy ilyen esetben ezzel a helyzettel szerettetek volna tisztában lenni? Ha igen, akkor hogyan reagáltatok volna rá, illetve hogyan segítettétek volna a fiatokat/lányotokat? Valamint, mit szólnátok hozzá, ha utólag utólag tudtátok volna meg a történteket? Jobb az ilyet már akkor örökre eltitkolni?


2017. febr. 11. 22:17
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:
Utolsó, szerintem az a gáz, hogy így minősítesz valakit, pár sornyi információ után. Nagyon sok minden okozhat csúszást, nem szabad ennyire előítéletesnek lenni. PTI-n teljesen átlagos, hogy 5 év alatt végzik el a képzést. Már az nagy szó, hogy diplomát szerez. Legtöbben ideáig se jutnak el. Úgyis dolgozni fog most már (elég sokáig) a kérdező, mit számít már ez az egy-két év?
2017. febr. 21. 03:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 A kérdező kommentje:

"Úgyis dolgozni fog most már"

Bár ez nem tartozik hozzá a témához, 4 hónapja dolgozom gyakornokként egy multinál és most fognak átvenni főállású szoftverfejlesztői pozícióra.

2017. febr. 21. 23:15
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!