Kedves szülők! Mikor (hány évesen) lenne ideális, hogy elköltözzön a gyereketek?

Nincs rá szabály.

De ha mindenképp választ akarsz, én azt gondolom, azután, hogy elkezd teljes állásban dolgozni 1-2 éven belül. Ideális esetben saját, tehermentes lakásába, amelyben természetesen mi is próbálnánk segíteni, amennyire csak tudunk.

Ha arra vágysz, igyekezz hogy legyen miből eltartsd magad.

És hogy " nem fogsz éhen halni " mert anyuci nem főz, annyira tanuljál meg.

Alapanyagok múlik mit hozol ki magadnak, lehet hogy teljesen másképp fogsz főzni.

Ja és ha sikerült valamit kihozni : Hívd meg Őket, hogy pillanatnyilag így élek, és ez nekem jó. Kérlek benneteket ne akarjatok beleszólni...

Nem lehet hogy a hirtelen űr miatt ellenkeznek?

Ha önálló keresete van, és fenn tudja tartani magát, költözzön el. Társsal vagy csak úgy, igenis le kell válni a szülőkről.

De 30 évesen a mamai hoteles dologtól sikítanék.

Más életritmus, igények, gondolkodás.

Nem akarok tudni a gyerekem minden lépéséről.

18 éves kora után már Ő felel a " viselt dolgai után ".

Sokáig a szülők nyakán éltünk, de volt önálló keresetünk. Beszálltunk a rezsibe XY összeggel. Inkább kaja vásárlás volt ez, de beszálltunk.

Világ legjobb dolga volt hogy önálló lakásba folytattuk a közös életet.

Akkor 20 on évesek voltunk..

Valóban nincs szabály. Más a helyzet egy 23 éves, végzettséggel és párral rendelkező egyéné mint pl egy 25 évesé aki orvosira jár, egyedülálló, és most végez. Nagyon kitolódott a kor. Az sem mindegy, mekkora a szülői ház, valamint, hogy miért élt otthon a gyerek, kényszerből, praktikussági okokból, vagy azért mert épp mindenkinek így a jó. Én 27 éves vagyok, eleve 20 évesen érettségiztem az 5 évfolyamos gimi és a késői iskolakezdés miatt, kis városban lakom ahol az első diplomámmal dolgoztam pár évet, de a keresetem egy az egyben ment félre, fölösleges lett volna itt a szülőktől külön menni, mert nem abban a városban akartam leélni az életem, így az albérlet pénzkidobás lett volna, a lakás meg szintén fölösleges. Utána jogot végeztem, jelenleg állást kutatok, nagyon szeretnék már elköltözni régóta csak egyfelől kötődöm is a szüleimhez, másrészt párom nincs, egyedül meg iszonyat nehéz elindulni az életben, harmadrészt meg tényleg inkább a spórolásra törekedtünk, és meghúztuk a nadrágszíjat, hogyha valóban menni kell és jólfizető állásom lesz, akkor abba fektessünk bele.

Ami számomra viszont bicskanyitogató... 31 éves ismerősöm aki közgazdászként végzett, egy napot nem dolgozott az életében, nem is hajlandó, szülőkkel lakik, otthon ül és állandóan olvas vagy társkeresőzik... ki nem mozdul, én ilyenkor elküldeném már a gyerekemet, hogy álljon a lábára. Kb. 2 év múlva diplomázik a másik szakán, bőven tudna már dolgozni, de ő bevallotta, h nem is akar - egyébként átlag színvonalon élnek, nem milliomosok.

Szülőként úgy érzem, hogy felőlem élete végéig lakhatna otthon, ha akar.

Soha, semmilyen körülmények között nem erőltetném, hogy elköltözzön, de ha mégis ezt akarja, mehetne, nem sopánkodnék.

Csak remélni merem, hogy kapott tőlem annyi szellemi tőkét, hogy felméri a tetteinek a következményét és jó döntéseket hoz.

Egy dologban viszont 100%-ig biztos vagyok, hogyha már van párja, azzal keressen maguknak külön otthont, nem akarok velük együtt lakni.