Normális/általános dolog, hogy a szüleim azt sulykolják, hogy életképtelenek vagyunk?

" megrendítsék az önmagamba vetett hitem "

megrendítették az önmagadba vetett hited azzal, hogy azt mondták nem adsz kaját a macskának ?? :D :D

"Hozzátenném hogy a szüleim 20 évesen egy babával költöztek külön. És felnőttem én is."

Te nem nőttél fel. Kb. egy 13 éves szintjén vagy.

Egy 24 éves felnőtt nőt az ilyen beszólásokat elengedi a füle mellett, nem anonym netes oldalakon kér támogatást .. lol

Az a gáz, hogy egyszer nem írod le, hogy pedig te mindezekre képes vagy. Hogy tudsz főzni, hogy kézben tartjátok a házat, a háztartást...

MAgyarul végülis igazuk van, te is tudod, csak az zavar, hogy ki merik mondani?

Nálunk is ez megy folyamatosan...úgyhogy átérzem a helyzetedet, én egyáltalán nem tartom ezt a szülői viselkedést normálisnak. Én még csak 18 éves vagyok, de a továbbtanulás miatt majd mindenképpen el kell költöznöm itthonról (ettől még ugyanúgy hazajárnék, a szüleim támogatnának stb., tehát azért ez más tészta) és már most elkezdődött ez a vita a családban. Valamint van egy harminc éves nővérem, akinél szintén ugyanezek a dolgok játszódtak le. Folyton azt hallgattuk, gyerekkorunktól kezdve (bár nem kifejezetten a szüleinktől, hanem inkább a többi közeli családtagtól), hogy mi életképtelenek vagyunk, semmire nem vagyunk képesek, ha magunkra maradunk, akkor éhen fogunk halni stb., ugyanazok, amiket te is leírtál... Én ettől a felfogástól egyszerűen rosszul vagyok és nagyon fel tud idegesteni, mikor ezt szajkózzák az emberek.

Mi a testvéremmel itthon úgy nőttünk fel, hogy a szüleink nem vártak el tőlünk különösebb részvételt a házimunkában, egyedül a saját szobánkat kellett tisztántartanunk illetve a háziállatainkkal foglalkoznunk. Semmilyen ilyen jellegű tevékenységre nem köteleztek bennünket és nem is tanítottak meg minket rájuk, de ha valamelyikünk érdeklődött valami iránt, akkor azért nem tiltottak el tőle és egy-két alkalommal kipróbálhattuk. Például engem érdekelt a főzés, sütés és szívesen segítettem volna anyukámnak a konyhában, szívesen próbálkoztam volna én is, viszont hamar beláttam, hogy a mi családunkban ez nem működik. Anyukám szeret főzni, viszont sokat dolgozik, fáradt és sosem volt türelme ahhoz, hogy tanítgasson minket, ahogyan azt sem szerette, ha valaki segíteni próbált neki ezért inkább mindig megoldotta ő maga mert így minden szempontból gyorsabb és egyszerűbb volt számára. Sokszor csak szimplán kivette a kezünkből a dolgokat és befejezte helyettünk mert már türelmetlen volt, semmi nem felelt meg neki, amit mi csináltunk. Ezek után, már nekem sem volt sok kedvem a főzéshez, sütéshez mert minden alkalommal ez történt. Ezzel szemben a nővérem például egyáltalán nem is érdeklődött ez iránt, így ő nem is erőlködött, tehát ez valamilyen szinten szerintem a személyes ambíciókon, az érdeklődésen is múlik. Mivel egyikünk sem lett megtanítva, nem gyakoroltunk ezért jelenleg a konyhai tudásunk annyiból áll, hogy max. egyszerűbb ételeket, egyszerűbb süteményeket el tudunk készíteni, viszont én ezt sosem éreztem cikinek vagy gáznak és nem is értem, hogy ezt miért kellene szégyellni.

Én úgy gondolom, hogy senki nem úgy született, hogy rögtön tudott főzni és mindenfajta házimunkát tökéletesen el tudott végezni, ezek a dolgok mind tanulhatóak, könnyedén elsajátíthatóak, ha szükségesek. Ezzel szemben nagyon sokan úgy kezelik őket mintha minimum 5 diplomát igényelne a megtanulásuk... 18 éves vagyok és nem szégyellem bevallani, hogy még soha életemben nem vasaltam, nem mosogattam, nem mostam, viszont nem úgy telnek a napjaim, hogy a szoba sarkában ücsörgök és rettegek, hogy "úristen, majd magamra kell mosnom és el is kell mosogatnom, hogy fogok boldogulni, hogyan fogom megtanulni stb." mert szerintem ez az egész dolog abszolút túl van dramatizálva és túl nagy jelentőséget tulajdonítanak neki az emberek. Ha valaki mondjuk olyan helyzetben van mint mi, hogy otthon él 18 éves koráig és nem végez házimunkát, majd elköltözik, akkor az nem azt jelenti, hogy majd mikor meglátja a mosatlan tányérokat a mosogatóban, akkor szívrohamot fog kapni vagy ott áll előtte tanácstalanul mert nem tudja, hogy mit kellene vele csinálnia. Nyilván, ha az ember olyan helyzetbe kerül, hogy saját magáról kell gondoskodnia, el kell látnia magát, saját háztartást kell vezetnie, akkor majd megtanul többek között vasalni, mosogatni és esetleg főzni is mert magára lesz utalva, rá lesz kényszerülve mert nem lesz ott senki más, aki megcsinálja helyette. (Bár szerintem a mai világban azért főzés is lehet boldogulni. Példának okáért a nővérem már régóta saját háztartásban él, de nem főz mert napközben tud venni magának kaját, beül valahova ebédelni stb., ahogyan a párja is).

Szerintem csak szimplán engedd el a füled mellett, amiket mondanak és éld az életet. Ha majd látják, hogy tudsz gondoskodni magadról, akkor talán abba is hagyják, bár az ilyen emberek semmivel nem szoktak megelégedni.

Annyira tuti humorod van, hogy jót nevettem.Az a szuper,amikor anyu,apu

drámatagozatosként adja elő magát.

Nekik néha nehéz elvágni a "köldökzsinórt".Neked pedig ez a természetes.Biztosan láttál nem egy

családi házat ami többszintes.

-Ez azért kell, mert a gyerekünk megházasodik itt fog velünk lakni.

10ből egy esetben talán.Járd az utadat ahogy szeretnéd,sok sikert hozzá:Tibi

Tipikus irigy, mogorva, idióta szüleid vannak. Ez a kádári kisember típusa. A családban anyukám ágán vannak ilyenek, két gyerekük volt, az egyiket halálba kényeztették annyira, hogy nőknél a mai napig nem mer kezdeményezni, de még lemenni se a boltba, míg a másikat teljesen elhanyagolták, belőle meglepő módon normális ember lett. Lényeg, hogy a két szülő (az egyik anyukám bátyja) állandóan versengtek, kisebb rendűnek tekintették anyámékat, az örökség körül is balhét rendeztek, kiszúrták a szemét potom összegekkel. Közben részükről is ment az állandó bírálat, megmondás, beleugatás a gyerekek családi életébe teljesen intim, brutális módon.

Anyám is sajnos egy picikét ilyen lett, megéreztem ennek a szelét, ó hányszor de hányszor megkaptam, hogy 0 vagyok, senki sem leszek, semmit nem bírok megcsinálni egyedül - mindeközben ő volt az, aki mindent megcsinált helyettem, ha segíteni akartam, akkor "hagyjad, majd én csinálom!". Ez az örökös mártír, a legrosszabb érzelmi manipulatív szülő.

Megmondom, mit csinálj velük: beszélgess el velük első körben nagyon komolyan, magyarázd el, mi bajod, és hogy ha folytatják, ennek mik lesznek a következményei. És ha valóban nem fognak fel semmit (az én anyám jó szokása szerint eljátszott egy sírást), akkor lesz.rod őket, mindenféle lehúzásra, beszólásra, okoskodásra egy hét néma csend a válasz. Megváltoztatni nem fogod őket nagyon valószínű, te leszel a fekete bárány - de idővel a jótanácsok finomodni fognak, mert magukba szállnak. Kitartónak kell lenned, és nem engedni az érzelmi nyomásnak.