Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Melyik gondolkodás lenne a...

Melyik gondolkodás lenne a logikusabb?

Figyelt kérdés

24 éves vagyok, jelenleg még itthon élek édesanyámmal...dolgozok rendesen, fizetésből adok is haza értelemszerűen, de anyumnak még az sem elég(25ezer Ft), minimálbér felett keresek kicsivel.


Én úgy gondolkozok, hogy ebből a fizetésből ha még többet adnék haza, mégkevésbé látnám a jövőmet, mikor tudnék én itthonról elköltözni, saját lábamra állni...

Másrészről megértem anyumat, mert az ő fizetéséből is éppen csak kihúznánk a hónapot. Persze nem leszünk nullán sosem, csak kevés marad a végére.

Ezen felül nemrég kapott egy közepesen nagy összeget, amit végülis a 30 éves munkaviszonyáért kapta.

Ő ezzel a sajátjaként rendelkezik, mert azért ő dolgozott meg.

Ez világos, viszont az összeg nem túl nagy ahhoz, hogy valami komolyabb felújításba vagy ilyesmibe belefogjon, így inkább ilyen toldozgatós-foltozgatós javításokat csinált a lakáson, ami gyakorlatilag semmit nem javít az összképen, csak másképpen előnytelen...kvázi kidobott pénz.


Ellenben akár abból a pénzből akár hozzá tudott volna járulni ahhoz, hogy elinduljak valamerre, vagy legalábbis megtartotta volna, és olyankor költené el, amikor valami szükséges dolgot 1-1ben ki bír belőle fizetni...


Eléggé követelően hangzik, de nem a gyerek támogatása lenne fontosabb, és egyben logikusabb(hosszabb távon nyilván kifizetődőbb)?


Belátható, ő is tudja szerintem, hogy saját erőből elég nehéz dolgom van, mégsem segít, miközben nem állunk olyannyira rosszul, hogy az utolsó fillér is számítana.


Másrészt bár magamon nem érzem, de általánosságban nem lehet ebből később olyan szintű állapot, hogy később, amikor a szülőnek lenne szüksége segítségre, akkor a gyerek nem lesz hajlandó erre, mondván ő ezt tanulta, hogy mindenki áll a saját lábán, segítség nélkül?


2017. máj. 11. 13:16
1 2 3 4
 21/32 A kérdező kommentje:
tudom szégyen, de szerintem nem vagyok ezzel egyedül. egyre kevesebb fiatalnak adatik meg az, hogy kiesik az iskolából, és már talpra tud állni, és menetelni előre, pedig idáig sem vetettem meg a munkát, ezelőtt inkább elmentem közmunkára, mert nem volt jobb...nagy szerencse, hogy onnan viszonylag hamar le tudtam lépni a mostani helyemre.
2017. máj. 11. 18:47
 22/32 anonim ***** válasza:
100%

Kerdezo, en nem ertem mit varsz el meg edesanyadtol. Hogy vegyen neked egy lakast? Hidd el, ha futna ra, megtenne. De nem tudja es nem is kotelezheted ra. Szar a vilag: nem minden szulo tudja ugy tamogatni a gyereket. Te most gyujtogetsz a sajat szamladra amig anyukade minden honapban melyrepulesbe kezd fizetes utan mert te nem tudod(nem akarod?) fedezni az onkoltsegedet sem! Mi lesz ha anyukad (neadjisten) megbetegszik? Hogy fogtok megelni? Te eltartanad ot?

Es merre akarsz elindulni? Szerintem soha sem keso, de 24 evesen mar nem anya keze kell hogy beirasd magad egy tanfolyamra... Meg pont idobe vagy, az Ifjusag Garancia Programra keress ra/erdeklodj. Az elso 2 szakmadat ingyen megcsinalhatod.

2017. máj. 11. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 Fatal_3rror_ ***** válasza:
100%

"nem a gyerek támogatása lenne fontosabb"


De, a gyerek támogatása mindennél fontosabb...amíg GYEREK. Te egy 24 éves FELNŐTT vagy, akinek ideje magáról gondoskodnia és nem azt várni hogy az anyja áldozza rá minden pénzét.

2017. máj. 11. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/32 Fatal_3rror_ ***** válasza:
78%

Amúgy nekem a kérdező utolsó, "majd ha a szülő rászorul" gondolata tűnik igazán undorítónak.


Nem elég, hogy jelenleg is élősködik és lehúzná a saját anyját, már előre keresi az indokokat arra, hogy később miért nem fogja támogatni az anyját ha az rászorul...

2017. máj. 11. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 A kérdező kommentje:
ezért is emeltem ki az elején, hogy én nem érzem ezt magamon, de biztos tud mindenki példát mondani arra, amikor például ilyen okok miatt egyesek elfordulnak a szülőktől idősebb korukra...nekem ilyen eszembe sem jutna, sőt amióta dolgozok, soha meg sem fordult a fejemben, hogy ne adjak bele a közösbe valamennyit...
2017. máj. 11. 20:08
 26/32 A kérdező kommentje:
de azt gondolom ti sem gondoljátok komolyan, hogy akármennyit is keresek, a költségek felét én álljam, mert van pofám itthon lakni...
2017. máj. 11. 20:08
 27/32 anonim ***** válasza:
100%

"de azt gondolom ti sem gondoljátok komolyan, hogy akármennyit is keresek, a költségek felét én álljam, mert van pofám itthon lakni..."


DE IGEN!!!!

2017. máj. 11. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
84%

Ha nem allod a koltsegeidet, akkor TAMOGATNAK.

És hagyjuk, az ilyenek azok, akiket még a nyugdíjas szülők is támogatnak, és nem fordítva.

2017. máj. 11. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:
64%
Pfff. Ez gáz :(. Ha ketten laktok, akkor mindennek a felét kellene fizetned.
2017. máj. 11. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 anonim ***** válasza:
A legundoritobb, ez a majd én tartom el kártya. Anyádnak van haza, jövedelme, max. Eltartási szerződést köt vagy nyugdíjas házba vonul. Ja, akkor nem örökölsz...
2017. máj. 11. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!