Van itt olyan, aki a testvére miatt veszett össze/távolodott el a szüleivel/től?

Testvérem elmúlt harminc éves jócskán, és még mindig a szülői házban lakva várja el, hogy mindent a feneke alá tegyenek. Munkanélküli jó pár éve, csak a szórakozás, meg a nőzés érdekli. Nem lehet rá hatni sehogyan, flegma, megrekedt egy szinten, nem látja át az ok-okozati összefüggéseket, tehát hogy mondjuk a kaja nem a hűtőben terem, hanem boltba kell érte menni.

Anyám-apám szerintem már beletörődött, régen próbáltak szigorú lenni, de semmi hatása nem volt. Tesóm soha nem kért semmilyen baromságáért bocsánatot, ellenben ő a legkisebb sérelemért - pl. nem olyan étel van, amilyet szeretne-hisztizik. De az természetes, hogy ő jól éljen mások fáradtságára, és néha már azt látom, a szüleim is adják alá a lovat. De közben várják, hogy na menjen már el, kezdjen önálló életet akár egy nő oldalán (mert az majd gondot visel rá, komolyan ezt mondta az anyám). Dühös is vagyok rájuk, sajnálom is őket, mert tesóm tuti nem fog velük foglalkozni idősebb korukban, szemernyi együttérzés nincsen benne, csak a pénzük kell neki. Viszont egyre ritkábban járok haza, kifogásokat találok, mert nem akarom ismét azt látni, hogy tiszta kosz a lakás, nekem kell kitakarítanom mert a szüleim estig dolgoznak, sokszor hétvégén is, tesóm meg nem végez házimunkát. Furcsa, de testvérem miatt utálok hazalátogatni.

Van más így?