Normális, hogy csalódtam a férjemben azért, ahogy a lányával viselkedett?

A lányával ősszel teljesen megszakította a kapcsolatot. Azért, mert a lány otthagyta azt az egyetemet, amit az apja választott neki...

Már a felvételi előtt is mondta a lánya, hogy nem akar oda menni, mert az egy nagyon nehéz szak, ő nem az a tanulós/magolós típus. De a férjem csak mondta a magáét, hogy jó lesz az, meg majd belejön, ő is mennyire szeretett ott, stb. Nem érdekelte, hogy a lánya nem olyan beállítottságú, mint ő, vagy hogy nem szeretné azt a munkát, amit az apja erőltetne rá. De ettől függetlenül elkezdte, persze gyűlölte, heti 2-3 napot volt ott és jött is haza, ahogy tudott. Októberben elmondta, hogy kiiratkozik, mert azért felesleges fizetni a félmilliós évi tandíjat, hogy megbukjon folyamatosan. Volt nagy balhé, a férjem kiakadt, de még én is azt mondom, hogy nem jogosan... Összeveszett a lányával és nem beszélt vele lassan fél éve.

Azóta is azt mondja, hogy addig nem is áll vele szóba, amíg nem megy vissza az egyetemre.

Engem viszont ez eléggé kiábrándított, hiszen csak a saját lánya, és nem követett el semmilyen halálos bűnt, hogy így viselkedjen vele. Mégis úgy rendelkezne vele, mintha a tulajdona lenne... Ráadásul amíg nem volt ez a balhé, mindig azt mondta, hogy nem akar több gyereket, meg neki elég egy, stb. Én ezt nem is bántam, mert még csak 26 éves vagyok, nekem sem hiányzik az életemből a gyerek. De már ott tartunk, hogy naponta felhozza a gyerek-témát és kicsit úgy érzem, hogy azért lett neki ez ennyire fontos most, mert a lányával már nem beszél egyáltalán. Viszont én jelenleg úgy érzem, hogy egy férfinak, aki képes így viselkedni a saját gyerekével azért, mert az nem azt akarja tanulni, ami az apjának tetszik, biztosan nem szülök gyereket.