Miért olyan nehéz megfogalmazni a valóságot ennyi idö távlatából is?

Apám a gyerekkorom pokollátette, folyton dúlt fúlt es folyton fenyegettségiállapotban éltem , pedig pofokraritkán kerult sor, de rettegtem töle .

Szerencsére ritkan volt otthon mert több penzt keresett mint autófestö, es sokat nözött, hazudott , igy voltak nyugodtabb perceim is.

Nem hianyzott soha mert nem alakult ki köztunk soha bensöseges kapcsolat .

Fiatalok voltak mikor szulettem es az volt az erzesem h vetélytársatlátott bennem anyam kegyeiért versengett , figyelemert.

En meg kellett húzzam magam, csúnyán isbeszélt velem , nem kislányhoz méltóan , és sütött belöle agyulölet.

Ha közeledni próbáltam , temat kezdemenyeztem , mindig elutasitó volt , vitába torkollott , " hül.e vagy " , zárta le a beszelgetest .

Sose voltkedves, es a legrosszabb nem is az volt , az érzés, hogyutál, hanem az, hogy mindez nem volt megfogalmazható, hanem a hiba bennem volt , azert volt ideges elutasitó , mert nem voltam eleg ugyes, ha dijat nyertem irodalomból, fogalmazasirasból , miert nem matekböl, azert pofozutál mert megérdemlem, mindig hibásnak éreztem magam ezért a rosszkapcsolatért

Ereztem h annyirautál , hogy az életem van veszélyben , egy szikra kell.

Anyamsoha nem vedett meg , vedte az urát , h igaza van apadnak , vagy ha valamit hibaztam , "Megmondondalak apadnak ", nem szolidarizalt velem , ahogy most is hibaztat h nem igaz , apam szeret engem stb , sose all ki mellettem.

40 eves vagyok most es 20 eve elköltöztem es en igy is ragaszkodom anyamhoz es szeretem, elfogadom úgy ahogy van , persze sok a vita , ahol ö soha nem ismer el semmit .

Nem is varom el , csak furcsa ez az egesz h ö mint anya ilyen lelketlen, es en megis hivom naponta.

Apamat ez isidegesiti, ahogy meghallja a hangom skypeon mar kötekedik, nem szunt a gyulölete pedig semmi közunk mar egymashoz

A legnehezebb az volt , h 40 even at hibasnak ereztem magam , kibirhatatlannak , akit nem lehet elfogadni , szeretni , nem erdemel semmit mert nagy hibak vannak bennem , ezert mindig könyörögtem masok fogadjanak el , birjanak ki , nyilt sebkent éltem .

Semmi önbizalmam nem volt mert soha nem lehetett megfogalmazni a problemakat , az kellett volna h valaki ELISMERJE az érzéseim jogosságát es ne mind magam rágjam .

40 ev kellett h erre rajöjjek .

Mit lehet tenni, hogy jobb legyen az eletem ?