Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Hogy tudnék úgy időt szakítani...

Hogy tudnék úgy időt szakítani a családomra, hogy ne legyen túl sok?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Huszonéves vagyok, nem olyan rég költöztem el a szüleimtől, most a vőlegényemmel lakok párszáz km-te tőlük (kábé olyan 4 óra utazás)

Most még csak részmunkaidőben dolgozok, vannak szabad napjaim, így rá tudok áldozni 2-2 hétköznapot havonta kétszer-háromszor, hogy meglátogassam őket (bár ez is eléggé fáj néha, most elég jól jönne az idő a záróvizsgára készüléshez és a szakdolgozat írásához), de egyrészt sokszor így is panaszkodnak, hogy milyen keveset látnak, másrészt ősszel megkapom a diplomám és akkor heti 5 napot fogok dolgozni, úgy pedig nem fogok tudni így járni hozzájuk, mivel délután 4 után, mikor végzek már nincs se busz, se vonat a munkahelyem/lakhelyem és a szülővárosom között. Hétvégente meg inkább a párommal lennék, és az itteni barátainkkal, illetve persze dolgunk is szokott lenni hétvégékre.

Ha meg nekik a havi 2-3 látogatás is kevés, akkor nem tudom mi lesz majd jövőre...

Ráadásul ott vannak a nagyszüleim is, és a nagynénémék az unokaöcséimmel, akiket imádok, de alig tudom összehozni a találkozót - ha végiglátogatok mindenkit, az egy teljes délutánt simán kitesz, de akár egy napot is.

Sokszor úgy érzem, pont a legrosszabb helyre költöztem, túl messze van ahhoz, hogy simán át lehessen ugrani egyik helyről a másikra, de nem elég messze ahhoz, hogy belássák, nem tudok folyton látogatni.


Gondolom nem én vagyok az egyetlen ilyesmi helyzetben... Mások hogy oldják meg, hogy ne szakadjanak többfele? Hogy lehet mindenkire időt szánni? Mások ilyen helyzetben milyen gyakran találkoznak? Az elég mindenkinek? Nincs konfliktus?


2018. jún. 26. 08:16
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
Én egyetem alatt minden hétvégén hazamentem, aztán kéthetente, aztán most jó, ha havonta, másfél havonta eljutunk a férjemmel. Ez az élet rendje, önállósodsz, saját életed lesz, és nagy a távolság., szükségképpen ritkítani kell a látogatásokat, és a mennyiség helyett am minőségre törekedni (pl. nem fogsz azért rendszeresen hazamenni, hoghy takarítással, meg kerti munkával töltsd az időt, hanem inkább egy kellemes, délutánba nyúló ebéd sok beszélgetéssel lesz a fő program) Majd megszokják, ha meg megy a rinya és az érzelmi zsarolás, akkor fel lehet sorolni, hogy mi minden van még, ami fontos neked, takarítástól a hétvégi pihenésig, és hogy neked ugyanannyi hazamenni, mint nekik elmenni meglátogatni, ők miért nem jönnek. A saját életedet kell építeni, nem lóghatsz állandóan náluk.
2018. jún. 26. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
82%
A te életed a tied, az ő életük meg az övék. Mindkettőtök életritmusa teljesen más, ahogy más az enyém is más, mint a tied, meg itt mindenkié. Meg kell ezt érteniük, ha nem megy nekik (a megértés), akkor nincs mit tenni.
2018. jún. 26. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
100%

Inkább értesd meg velük, hogy felnőtt ember vagy, nem fogsz, tudsz és akarsz hetente hazarohangálni. Hidd el, vannak még így pár millióan ezen a világon.

Ha a távolság ennyire nagy gond, szerezz jogsit, hamarabb hazaérsz, nem kifogás, hogy nincs busz. A pároddal sem kell minden egyes hétvégén egymás fenekébe bújni, 1-1 hétvégét rá lehet áldozni a családra. Na meg ha sírdogálni ennyire tudnak, ők is bőven mehetnek látogatóba.

2018. jún. 26. 08:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
80%

Bár én nem voltam ilyen helyzetben, de leírom a véleményemet.

Havi 2-3 hazautazás úgy, hogy 4 óra az út hazáig, ez túlzás.

Havi egy alkalom untig elég. Azokat meg próbáld hosszú hétvégékre időzíteni (idén sok ilyen van), és akkor többet tudsz velük lenni, ill. a rokonokat is fel tudod keresni.

Hosszabb távon pedig még kevesebbet fognak látni a szüleid. Pároddal nyilván hétvégi programokat fogtok csinálni, ha pedig gyereketek lesz, akkor több tennivalód is lesz, meg macerásabb is lesz utazni.

Ha a szüleid megértik, akkor jó. Ha nem értik meg, akkor menni fog a cseszegetés, bűntudat keltés minden alkalommal, amikor otthon vagy. Bennetek, nőkben könnyebb bántudatot kelteni. Egy férfinak erre az lenne a reakciója, hogy még ritkábban járna haza.

Amit különösen nehéz lesz megoldani, az a karácsony, húsvét, amikor mindegyikőtök látni szeretné a családját, de jó lenne a saját otthonotokban is lenni.

Ezt előre végig kellett volna gondolni, mielőtt ilyen messzire mentél dolgozni a családodtól.

Nem tudom, vőlegényed oda való-e, ahol laktok, vagy oda, ahonnan jöttél? Mindenesetre sok-sok kompromisszumra lesz szükségetek még életetek során csupán amiatt, hogy messze laksz szüleidtől.

2018. jún. 26. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:

A vőlegényem idevalósi, igen.

Jogsim van, de kocsim nincs, nem is lenne rá keret, meg nem is szeretnék venni, hacsak nem szakad a nyakamba a lottó és már semmi más marhaságra nem tudom elverni a pénzem.

Az a baj, a párommal is csak hétvégén tudunk bármiféle érdembeli programot csinálni, azt se mindig, legutóbb én túlóráztam szombaton, azelőtt ő, de hétvégén van egyáltalán esélyünk minőségi programot csinálni, bár az lenne a helyzet hogy mindig "egymás fenekében" vagyunk... :(

A szüleim meg olyan verseket küldözgetnek folyton, amik arról szólnak hogy menj haza a szüleidhez addig, amíg élnek, stb, és igazuk van és bűntudatom van ettől, de többre nincs kapacitásom egyszerűen :(

A másik ami zavar, hogy ha megyek is, akkor is hazaesnek este 8-ra, beszélgetnek velem (nagyjából) miközben nyomatják a facebookot a telefonjukon, aztán 10-11 körül elmennek aludni. Hétvégén meg apu beül a számítógép elé, anyut meg nem lehet összehalászni a kertből vagy a konyhából. Szóval igazából rajtuk nem nagyon érzem, hogy annyira foglalkozni akarnának velem, csak legyek ott, mert miért ne(??)

2018. jún. 26. 08:49
 6/17 anonim ***** válasza:
61%

Akkor meg te magad leírtad, mi legyen az indoklás, hogy miért nem mész haza,átfogalmazom, hogy neked csak Ctrl-C, Ctrl-V-zni kelljen:: "Anyu, Apu, nem megyek haza, mert nekem is megvan a saját életem, és különben is,(ahogy Nektek is),s Hétvégén meg Apu, Te beülsz a számítógép elé, Anyu, Téged meg nem lehet összehalászni a kertből vagy a konyhából. Szóval igazából nem nagyon érzem Rajtatok, hogy annyira foglalkozni akarnátok velem, csak legyek ott, mert miért ne(??)"


Ezt leírod, meg hozzá 2 mondatot az elejére, meg 2-t a végére, meg amit még akarsz, és puff elküldöd. Probléma megoldva. Aztán jársz ünnepekkor, meg amikor úgy érzed, hogy kell.

2018. jún. 26. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%

"A szüleim meg olyan verseket küldözgetnek folyton, amik arról szólnak hogy menj haza a szüleidhez addig, amíg élnek, stb, és igazuk van és bűntudatom van ettől, de többre nincs kapacitásom egyszerűen :("


Nincs igazuk. Ez durva manipuláció! Ezt lásd át.

Én ilyen versikék után kb. névnapkor, születésnapkor és ünnepekkor mennék hozzájuk. Ezeket a versikéket meg olvasatlanul törölném, ill. visszaírnék, hogy hagyjanak békén a hülyeségükkel.


"Hétvégén meg apu beül a számítógép elé, anyut meg nem lehet összehalászni a kertből vagy a konyhából."

Anyukád nyilván dolgozik, hogy legyen finom vasárnapi ebéd. Őt meg kell érteni, ill. segíthetsz is neki, közben pedig tudnátok beszélgetni. Ha viszont apukádnak fontosabb a gép, mikor otthon vagy, akkor egyértelmű, hogy miatta tök fölösleges hazamenned.

2018. jún. 26. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
100%
Önző, manipulatív emberek a szüleid. Te meg olyan vak vagy, hogy ezt észre sem veszed...
2018. jún. 26. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Szüleid rokonaid is meglátogathatnak !

Én is ezt tettem mint te haza jártam évekig, aztán nem mentem érdekes fordítva már nem működött a dolog.

2018. jún. 26. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:

#7

Nem nagyon szokott igazából főzni (vagy max. valami gyorsat) csak pakolászik, mosogat, stb, és kizavar mindenkit a konyhából, mert az az "ő területe".

Azt, hogy "igazuk van", arra értettem, hogy tényleg nem lesznek meg örökké.

2018. jún. 26. 10:11
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!