Más családban is ilyenek a gyerekek, vagy ez csak nekem furcsa?

Egy szülőnek a gyereke az első, én is simán odaadom a csokimat a fiamnak ha látom hogy szívesen megenné. De akár a tesómnak is vagy a barátnőmnek is. Ez szimpla jószívűség, semmi köze a neveléshez. Amit te "teríts-meríts"-nek hívsz az semmi extra. Ne aggódj, a férfi ismerősöd nem azért nagyon vékony mert a gyerekei nem hagynak neki ennivalót vagy csokikát.....

(a kérdésed alapján 13 éves vagy)

Úgy működik, ahogy tanítják.

Mi se kérdezünk meg minden szelet kenyeret. Ha elfogy szólunk, hogy ne keresse a másik vagy ha vásárolni megy vegyen. Minden közös otthon. Ha viszont valami különlegesebb dolgot veszünk, nem faljuk fel egymás elől. 6 db csokiból tuti hagyunk legalább egyet. Ha viszont nagyon meg akarja vki enni, akkor kérdezi meg.

Saját családomban, ahol két kisgyerek van, természetes, hogy elosztjuk az efféléket - és az elosztásban nekünk, szülőknek is megvan a részünk. Mondjuk a csokit megbontjuk ebéd után közösen, és mindenki eszik belőle. Sütinél felvágjuk, és együtt eszünk, vagy aprósüteménynél egymás után veszünk belőle.

Amikor maradék van, akkor nagyjából szoktam tudni, mit mennyire szeretnek a gyerekek. Amit szeretnek, inkább meghagyom nekik. Ill. ha napok múlva látom, hogy még mindig nem ették meg (vagy egyáltalán nem is ettek belőle), akkor eszem belőle én. De az is lehet, hogy a feleségem eszi meg.

A gyerekek édességfogyasztását amúgy is kordában tartjuk, tehát ha meg bírnák enni az összes édességet, akkor sem engedjük. És akkor már logikus, hogy marad is nekünk.

Vagy pl. van két szerelt rántott hús, kisfiam kedvence. Jövök haza munka után, még nem ebédeltem, kisfiam (aki az óvodában valamennyit ebédelt, de nem túl sokat), megenné a rántott húst. De az az én ebédem is. Ha meg bírná enni mindkét szeletet, akkor is az egyik az enyém, mert az az én ebédem. Viszont nyilván én se eszem meg mindkettőt, pedig én is meg bírnám enni.

Ennek szerintem nagyon nagy jelentősége van, hogy a gyerek megtanulja, hogy tekintettel kell lennie mások igényeire is.

Az ismerősöd tudna enni, ha akarna. Nem akar.

Nem a gyerekeiben kell keresni a hibát.

Egy család nem kollégium, nem címkézgetjük az ennivalót. Aki akar, eszik, ha elfogy, veszünk. Nyilván megkérdezzük, hogy "te is kérsz".

És ez gyerekszámtól független.

Ha valami véges számú, akkor szerintem mindenki a gyerekének adná. Főleg kisgyerekeknél.

Most egy felnőtt gyerek a felnőtt szülőtől nyilván megkérdezi. De kisgyerek örül, ha kap valamit, nem kezd el filózni, hogy másnak mi jut :)

Ez nagyrészt szülőtől függ, nem attól, hogy hányan testvérek.

Gyerekként én is sokszor csináltam azt, hogy anyám vett két csokit, én gyorsan megettem a sajátomat. Majd, mikor az övé még este/másnap/akármikor is ott volt, akkor megettem azt is, hogy neki biztos nem kell... Én jó párszor le lettem szidva, hogy van enyém-tied, mindenki a sajátjával foglalkozzon. Példádnál maradva, ha van hat csoki a hűtőben, akkor se lehet megenni, csak mindenkinek egyet.

Olyannyira megszoktam a dolgot, hogy most piszkosul idegesít felnőttként, hogy a párom pont ezt csinálja, megeszi a saját akármijét, aztán az enyémből kuncsorog. :D Szerinte meg irigy vagyok, mert őt nem úgy nevelték, mint engem.

Szóval, ez csak a szülői hozzáállástól függ.

Nálunk is az a normális, hogy megkérdezzük az utolsónál, hogy megehetem-e. Ilyenkor a válasz leggtöbbször az, hogy persze, hogy megeheted. Ha valaki mégis kér, akkor elfelezzük.

MInden csak nevelés, meg szokás kérdése.

Ha van olyan család, ahol nem így van, attól még az is teljesen normális, ők azt a szokást alakították ki, hogy mindenki eszi amit talál.