Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Anyukám titokban alkoholt...

Anyukám titokban alkoholt fogyaszt. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Nem tudom, hogy mit csináljak, szóltam már neki, de meg sem hallotta illetve letagadta. A csaladából szinte csak "én veszem észre", a többiek figyelembe sem veszik, de a bátyám tud róla viszont nem cselekszik semmit.

Néha már nagyon kikészülök tole, foleg a tegnapi nap az sok volt.

Itt aludt az egyik barátnom, és mivel rossz ido volt hazajöttünk. De itthon már anyukám megitta a részét, és nekem kellett vigyázni az öcsémre egész délután, ráadásul anya össze-vissza beszélt, amit meg is jegyzett a barátnom, hogy "anyukádnak durva hangulatingadozásai vannak"...aztán egyszercsak bement azzal a szándékkal, hogy megcsinálja nekünk a rántottát, de egy óra múlva kijött, hogy most akkor ki csinálja meg. Aztán már vacsoránál sírva fakadtam, mert meg az idegeim nem bírták tovább, és most megint én vagyok a sz*r.

Egyébként kifigyeltem, hogy mennyit ihat (titokban iszik), és mindig vesz magának ketto Royal vodkát, és olyan délután 3-tó kezd el lefetyelni. Eléggé érzodik rajta, engem mindig elkap a hányinger, ha érzem a szagát.

Úgy általában minden rendbe van a családban, megkapunk mindent mi gyerekek, de ez engem nem boldogít, jobban örülnék egy normális anyának.

És nem tudom, hogy jó döntést hoztam e vagy sem, de szeptembertol kollégiumba megyek, mert sajnos anya mellett már nem bírom sokáig, és egyre gyakrabban jut eszembe az öngyilkosság. És tudom, hogy ez baromságnak hangzik, de mivel apukám is alkoholista így nem szeretném ugyan azt átélni anyával, mint apával. (Már nem vele lakunk,3-4 éve kb anyukam megismerkedett egy férfival)

Tudnátoo segíteni, hogy mit tegyek?:(



2018. júl. 19. 09:21
 1/7 anonim válasza:
24%
Kérj valamelyik másik családtagodtól segítséget vagy éppen a barátnődtől. Szerintem ha elég érősen próbálsz anyukádra hatni sikerülni fog!
2018. júl. 19. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
58%
Öntsd ki a lefolyóba. Mindkettőt, amikor hazaviszi.
2018. júl. 19. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
70%
Semmit, anyukád alkoholista, nem kell széptíteni, és ha Ő nem akar változtatni, akkor ti a fejetek tetejére is állhattok, nem fog menni.
2018. júl. 19. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
63%

Volt egy időszakom, amikor engem is majdnem magával rántott az ital. A fiam viselkedése húzott vissza a szakadék széléről. Konkrétan, ha észrevette, hogy megittam, levegőnek nézett. Nem szólt hozzám, elment mellettem a lakásba, nem kommunikált velem. Ez engem olyan szinten sokkolt, annyira rosszul esett, hogy azt mondtam, soha többet alkoholhoz nem nyúlok. És azt azóta is tartom, tíz éve. Pedig az az időszak nem volt hosszú, kb 3 hónap lehetett, és nem voltam nagyivó, olyan 2-3 martinit ittam esténként.

Próbáld ki ezt te is, ha szeret, -márpedig biztosan így van- talán nála is használ.

2018. júl. 19. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
69%

Azért ez annyira jellemző, hogy a család úgy tesz, mintha nem vennék észre. Közben masszív alkesz az anyuka.

Kérdező, eszedbe ne jusson ilyen, hogy öngyilkosság. Te egy értékes ember vagy. megértelek, hogy kétségbe vagy esve most.

Bátyád miért nem akar semmit tenni?

2018. júl. 19. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

Bocsánat, hogy néhol helytelenül írtam, de elégge fezaklatott voltam reggel.


1-es válaszoló: Mamámnak már szóltam róla, akkor azt mondta, hogy ő is észrevette azt, hogy iszik és megígérte, hogy szólni fog neki, illetve elbeszélget vele. Ez tavasszal volt, azóta nem történt semmi.


2-es válaszoló: Erre már én is gondoltam, de nem merem megtenni. Félek, hogy ellenem fordítana a családot, volt már rá példa. És számtalanszor szóltam már neki, hogy ez nem helyes, de nem érdekelte. Ha józan és feljönnek az italazó emberek mindig azt mondja, hogy "hát az ő dolguk mit csinálnak, az ő eletük, ő akaratuk". Elég passzív ellenállast mutat, egyedül ehhez kevés vagyok, és leszek is.


3-as válaszoló: Igen, alkoholista. De szerintem ha arról lenne szó, hogy összefog a család, akkor hátha fordulna a helyzet. Abban is reménykedem, hogyha ősszel visszamegy dolgozni, akkor nem lesz ideje inni a munka miatt. Bízom bemne.


4-es válaszoló: Próbáltam már mindent, és ha levegőnek néztem rögtön azzal jött, hogy nekem semmi sem jó, meghogy így elvagyok szállva magamtól. Ha felhoztam neki a témat, akkor én állítása szerint képzelődöm. Már nem tudom mit tegyek, az iskola kezdetével megyek kollégiumba, mert már jobbnak látom "menekülni" itthonról.


5-ös válaszoló: Igen, ez tényleg jellemző az ilyen esetekre, de néhol ez megoldódik. Az öngyilkosságra térve biztos nem merném megtenni, de sokat kattogok rajta és már ez is kikészít. A bátyám viszont szerintem fél anyukámtól vagy nem tudom. Anya és a bátyám mindig közelebbi viszonyban álltak egymással, én apával voltam így annak ellenére, hogy ő azért sokkal többet ivott, mint anya. Alapjáraton mindkettő személy rettentően kedves, és normális, rendes nevelést kaptunk tőlük. Visszakanyarodva a témához, ha anyával úgy veszekszik valaki, hogy van benne ital, akkor szörnyű dolgokat tud mondani, mindig megalázza a másikat. Bolt olyanra példa, hogy tesómmal összeszólalkoztak, és akkor anya a fejéhez vágta, hogy "menj vissza apádhoz, ott biztos nem lenne akkora szád" stb. Pedig attól függetlenül, hogy én voltam az apás, a bátyám is szereti/szerette apát, és ez nagon bántó tud lenni. Én mindig bátrabb voltam, de sajnos előbbb beszéltem sokszor, mint gondolkoztam volna, hála égnek ebből már tanultam és próbálom megválogatni a szavaim. Na itt már nagyon eltértem a témától, mindegy is.


Köszönöm mindenkinek aki válaszolt, hálás vagyok! :)

(Bocsánat, ha néhol elírtam valamit/rosszul írtam)

2018. júl. 19. 18:17
 7/7 anonim válasza:
Fontos tanács kérdező írtd,hogy napi 2 üveg VODKA-t iszik.Ez nagyon nagy mennyiségű alkohol és nagyon erős függőséget okoz,eszedbe se jusson eldugni előle leönteni lefolyóba stb,mert ha pár órán belül nem jut újra alkoholhoz durva elvonási tünetek jelentkezhetnek és ha 1-2 napon belül sem vagy csak elenyésző mértékűhöz akár halálos következménye is lehet. Azt tanácsolom,hogy amikor józan menjetek oda hozzá többen és sajnos nincs más mód...érzelmi zsarolás. Kérjétek meg hogy jelentkezzen be egy alkoholelvonóra,illetve keressen orvosi segítséget.Ha ennyit iszik egyedül NEM FOG TUDNI LESZOKNI!!
2019. jún. 25. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!