Az olyan szülő mit érez, aki rákényszerít a gyerekére egy egyetemet?

Olyan gyerek mit érez, aki bólogató jánosként hagyja, hogy FELNŐTTKÉNT belekényszerítsék egy egyetembe? ;)

Nincs. Eleve nem is lehetne rákényszeríteni, lévén, hogy nagykorú a gyerek.

Azt hogy a gyereke tétovázik, tötymörög, semerre sem indul az életben, ezért segíteni akar neki, és mivel a gyerek belemegy-a szülő meg nem kényszernek szánja ezt- azt hiszi hogy tett valamit a gyermeke későbbi megélhetéséért, a gyereknek tetszik a szak ami felé irányította. És az a gyerek, aki elfogadja mások döntését, utólag meg sír a szája a szülőre hárítja a SAJÁT döntését, mit érez?

Bár rám is rámkényszerítettek volna egy egyetemet, ahelyett, hogy hagytak 18 évesen munkát vállalni. Azóta se kerültem feljebb az életben.

Az olyan felnőtt mit érez, aki hagyja hogy a szülei irányítsák az életét?

Reméli, hogy a gyereke is majd felfogja, hogy jobb dolog egyetemistának is lenni, mint gyárban dolgozni. Egy csóró szülei által támogatott egyetemistának is sokkal jobb élete van, mint egy gyári munkásnak.

Azt akarja, hogy a jövőben "fej" pozíció is tudj lenni valahol, nem pedig csak a "farok". Természetesen nem erőltethetné senkire sem az akaratát, de jobb életet akar neked.

Én azt érezném, hogy megtettem, amit lehet, a többi már rajta múlik. Tanulni nem tanulhatok helyette.