Nárcisztikus, uralkodó szülők, mikor jöttetek rá, hogy ha izmoztok a gyereketekkel, akkor végül ti húzzátok a rövidebbet és az nagyon fájni fog?
Amikor már elhagyott benneteket a gyereketek, akkor is járattátok a jól bejáratott eszköztáratokat, a megfélemlítést, zsarolást (érzelmi-pénzügyi), bűntudatkeltést, lejáratást...DE MI VAN HA EZ MÁR NEM MŰKÖDÖTT TOVÁBB?
Vagy lerokkanva, betegen jöttetek rá, hogy nem kellett volna láncon rángatni a gyereketeket? Vagy akkor már az agyi leépülés miatt csak még jobban elhittétek, hogy ti vagytok az urai a gyereketeknek?
Az én szüleim pl falun élnek és az értékrendjük annyiból áll, hogy "kitaníttatnak" Pesten, és ha kerestem egy kis pénzt akkor a saját családommal együtt majd cuccoljak vissza olyan 28-30 éves koromig legkésőbb és a feleségemmel és a gyerekeimmel szolgáljam a szüleimet és az általuk felépített rendszert.(Értsd, sok munkával, bármiféle rendszer és haladó gondolkodás nélkül összehoztak valami átlagost éppen csak meghaladót, ami azonnal fel is értékelődött)
A feleségem egy idegen számukra, és ő is köteles önként dolgozni a családomért, a gyerekeim pedig megint csak 100%-ban a családot szolgálják, persze kicsit fintorogva néznek rájuk, mert idegen gének is vannak bennük.
Az a probléma, hogy ezt a folyamatot én megtagadtam szolgálni, és anyámék elkezdtek pánikolni, hogy mi lesz velük, ki fog majd velük otthon keseregni a világ romlottságán, ki fogja őket majd hurcolászni, ha idősek és betegek lesznek.
A legkisebb dologban sem tűrnek meg ellentmondást, nézeteltérést, a legkisebb részletekben is körül vannak bástáyzva hogy a saját tévedhetetlenségüket bebizonyitsák, ami a második próbálkozásnál legtöbbször már csak "kussolj te taknyos kölyök" módszerrel van megoldva.
Természetesen mindenről tudják a tutit, sokszor tapasztalat nélkül is, mert ők KÉPESEK MEGLÁTNI mindenben a tutit.
Ha számon vannak kérve valami miatt, akkor számot adni nem kötelezhetőek, és egyébként is rajtuk kivűl más nem képes értelmezni az adott helyzetet, erre csak nekik van kompetenicájuk, ugyhogy ne szoljon bele senki, mert "ő ugysem tudja"
És azért vannak egyedül, barátok nélkül, mert mindenki más romlott hozzájuk képest.
Most egyelőre nem folytatom.
Utolsó, ugyanez.
16-os vagyok. Amikor bizonygatta, higy drogos vagyok, már t3sztre is elmentem volna, de hiába. Neki van igaza.
Bocsánatkérés stb. soha. Néha vannak jobb napjai, mikor elfelejted, hogy ki is valójában, de sosem változik.
válasza: válasza:22 visszafordító, áldozathibáztató
No comment
válasza: válasza:Gyerekek! Olyan fölösleges egymás torkának esni.
Sajnos a nárcisztikus személyiségzavar egy létező dolog, sokféle fokozata van, de tényleg ismert.
Az ilyen szülő lelkileg, emberként sosem tiszteli a saját gyerekét, hanem egy alattvalónak tekinti, akiből energiát lehet szipkázni. Ezek sajnos tények.
Dr Susan Forward: Mérgező szülők című könyve is többtíz ilyen esetet leír. Sokszor már idősen, a szülők halála után sok sok évvel is magukon viselik egyesek a szülők verbális bántalmazásainak a lenyomatát.
A gyerek úgy születik, hogy nem tud magáról és a világról semmit. Az énképét és a világképét a szülei formálják, aminek a felelőssége óriási, és mai napig megdöbbenek azon, hány szülő nem akar erről tudomást venni. A gyerek énképe úgy formálódik, ahogy mi szülők formáljuk. Tükrök vagyunk az ő szemében, rajtunk keresztül látja magát. Ahogy a szülő néz a gyerekre, amilyennek látja őt, amilyen jelzőkkel illeti, az beszívja magát a gyerekbe, beleivódik, és abból alakul ki az, hogy ő mit gondol saját magáról. Természetesen a viselkedését is befolyásolja. Ha valakit szerencsétlennek titulálnak állandóan, annyira erősödni fog a szorongása, hogy ez valóban ügyetlenebbé teszi. Akit rossznak mondanak, elkezd annak megfelelően viselkedni.
A gyerekek kiszolgáltatottsága sajnos nem szorítkozik a fizikai gondoskodásra. A gyerekek saját magukról alkotott képe is ki van szolgáltatva a szüleinek. A gyerekek, akiket szapulnak, kritizálnak, megaláznak, és negatívan minősítenek, elhisznek mindent a szüleiknek. Elhiszik, mert kis korukban még nincs más választásuk. Akkor még annyira rá vannak utalva szüleikre, hogy muszáj őket jónak látni. Annyira rájuk vannak utalva, hogy nem kérdőjelezhetik meg az igazukat, a jó szándékukat. Az életük függ a szülőktől, nem engedhetik meg maguknak, hogy megkérdőjelezzék a szavaikat. Amit a szülő mond, az véresen komoly, az úgy van, és kész. Ha ez a szülő épp azt mondja, hogy ő szerencsétlen, buta, rossz, hibás, selejtes, hát, akkor ebben van igaza. Ha egy gyereket a szülője lát torzan, negatívan, annak egész életét kísérni fogják a szülők által használt jelzők és minősítések. Egész életét kísérni fogja a magáról alkotott torz kép. Az ilyen gyerek nem érezheti azt az élményt, hogy ő szerethető, hogy ő csodálatra méltó, hogy benne gyönyörködnek, de ne menjünk ilyen messzire, még csak azt sem érezheti soha, hogy elégedettek vele. A későbbiekben állandóan megkérdőjelezi saját magát, állandó önkritikára ítélik a szülei. A fájdalmat okozó szavak beégnek a bőre alá. Elkezdenek önálló életet élni, méregként terjednek a lelkében, fájnak, véreznek és bántanak. A szavak után évekkel, évtizedekkel később is.
Úgyhogy nemmszabad félvállról venni és nem szabad az elkényeztetett nyfogó pitschogó fiatal hisztijének tekinteni, ha nem akarja benyelni az igazságtalanságokat.
válasza:27-es!
Maximálisan egyet értek veled, annyit hozzátéve, hogy a nárcisztikus szülőkkel kapcsolatban van egy másik kiemelkedő könyv: "A lélek meggyilkolásának száz módja" címmel "Arja Lehtosaari - Tuija Välipakka" szerzőkkel.
Elég sok jellemző körülményt, helyzetet részletesen tárgyal. Ami ledöbbentett az első 40-50 oldal utána az az, hogy kb. a 80%-a a leírt helyzeteknek megtörtént a családunkban!
Ami egyébként legnehezebb megemészteni, hogy bizonyos, nagyon durva, törvénysértő eszközöket leszámítva az egész egy szülői-összeesküvés elmélethez hasonlatos, amit ha fel is ismer az ember mondjuk már 10-en éves korában, akkor is kevés esély van az egészből kikeveredni, mivel jó eséllyel a környezetből nem segít senki. A szülők alapjáraton olyan számukra
megbízható emberekkel tartják fent leginkább a kapcsolatot, (és maradékkal megszakítják azt!) akik nem akarnak majd velük konfrontálódni azért, hogy az ő gyerekeiken segítsenek!
Persze mindenkit ők se tudnak, meg ők is tévedhetnek, illetve bizonyos
számukra gyenge láncszemekben is "felébred" az igazságérzet és az, hogy
"ez nem normális"!
Szóval röviden azt mondom, hogy mindig van remény, de aki ki akar törni
egy ilyenből az számítson arra, hogy ez évekig, esetleg 5-10 évig is
eltart amiben a rendszerük "hibáit" kihasználva nyerhet szabadságot! :)
válasza:26
A tiszteletet előbb ki kellene érdemelned. Nem pedig úgy viselkedni, mint akinek nem jár, majd hisztériázni, hogy nem kapod. Infantilis.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!