Mi volt az a pont, amikor felnőttként megszakítottátok a kapcsolatot a szülőkkel vagy az egyik szülővel?

Kedves Éva! Kérlek ne hepciáskodj nekem privát üzenetben, ha megkérhetlek. Velem hasonló dogok történtek, csak mi képesek voltunk megbeszélni, megkeresni az okokat és ők képesek voltak változni, én pedig képes voltam megbocsátani. Így maradt családom és egész jól alakultak a dolgok. Nem mindig az a megoldás, hogy kilépsz valamiből, ami nem tetszik, sokszor meg is lehet javítani, csak erre soknak nincs kedve és lusták hozzá.

#8 "De nem mindig voltak ilyenek és igenis rengeteget kaptam ezek mellett tőlük, igen, jót is." Na látod, ez nagy különbség. Én egyetlen alkalmat sem tudok visszaidézni, hogy bármi jót kaptam volna tőlük. Egyet sem. Megbocsátottam én is, de csak a saját magam érdekében, ettől még nem fogom elkezdeni embernek tartani őket. Véletlenül sem lustaság kérdése volt lelépni, ha tudnád mennyi munkámba telt ezt meglépni.. Csak tudod szerintem ha valaki képes 19 évig boxzsáknak kezelni, valaki születésed óta gyűlöl és ezt minden nap a tudtodra adja, az szerintem soha nem fog változni, akármit is teszel. Vagy maradt volna nekem a mártír szerep, ami tök felesleges, főleg hogy semmi érzelmi kötelékem nem maradt feléjük a bánásmóduk miatt, vagy élhetek boldogan, család nélkül. Egyáltalán nem bánom, hogy az utóbbit választottam.

8/13-nak üzenem...az a baj...nem érezted a törődést..és a szeretetet...mert ha nem szeretetből teszi...akkor éles lőszert használt volna :-)

Külföldre költöztünk, a rájuk bízott házunkat gondozás helyett üresre kipakolták, még a radiátorokat is levágták. Ők úgy értették, hogy rájuk bíztuk a házat, hogy bármit megtehetnek vele.