Nektek milyen érzés volt az, amikor leváltatok a szüleitektől? Tartjátok a kapcsolatot?

Totális felszabadulás megkönnyebbülés. :) Nem tartom 15 éve. Férjem 27 éve nem tartja a kapcsolatot,ő is hasonloan a felszabadult szót használja ha kérdezi valaki.

Felszabadító, úgy éreztem hogy egy nagy középső ujj vagyok amit végre betarthattam nekik :D pedig amúgy semmim sem volt egy utazótáskányi cuccon kívül de olyan boldog ritkán voltam. Akkor 3 évig nem igazán tartottunk kapcsolatot, utána igen és mivel újra csak csalódtam bennük, azóta ilyen "abszolút minimum" kapcsolat van, évi 3-4 találkozás, pár napra és ennyi. Mindenkinek sokkal jobb ha legalább 100 km választ el tőlük.

Kifejezetten jó érzés volt. (19 voltam) Tartjuk a kapcsolatot, mert nem haragban váltunk el, viszont ritkán találkozunk, mert 720 km-re lakunk egymástól.

Megnyugtató ,volt olyan időszak hogy hónapokig nem beszéltem anyukámmal ,azt most kicsit idősebben már többször beszélek vele telefonon ,már nem akar mindenbe beleszólni ,így már tudunk beszélgetni .

Akiknek az önállóságát akadályozták a szülei,azok egyértelműen szabadulásnak élik meg.Én is így voltam amikor 24évesen elköltöztem otthonról.

Életem egyik legfelelemőbb, legbódítóbb pillanata volt, amikor 19 év fiyikai és lelki súlyos bántalmazás után kiléptem az ajtón a cuccaimmal. Azóta se tartom velük a kapcsolatot (13 éve), nem is fogom, azok után, amit át kellett velük élnem gyerekkoromban az sem érdekel, élnek-e még, számomra nem emberek.

Jó kérdés! 8 hónapos koromban "váltam le" anyámról, addig szoptatott. Őtőle tudom, én nem emlékszem rá, hogy milyen érzés volt.

Jó esetben a szülőkről való leválás egyáltalán nem jelenti a kapcsolat megszakítását. Én sem szakítottam meg, örülök, hogy nem kellett otthonról menekülnöm csak azért, mert felnőttem.

Nem túl gázos esetben 1-2 év szünet után más minőségben újra lehet kapcsolódni. Kell egy kis különidő a fejlődéshez, az önállóság megéléséhez.