Anyukák, ti hogyan éltétek meg a felnőtt lányotok magánéletét?

sehogy. tudom hogy van esze, mindennel tisztában van amivel kell, ezek után eszembe se szokott jutni, hogy miket csinálnak kettesben a barátjával.

Nem anyuka vagyok, hanem a "kicsi lány". Azért válaszolok, mert édesanyámmal kettőnk között mindig is nyitott téma volt a szexualitás - sőt, édesapámat is meg mertem kérdezni, ugyanis nagyon könnyeden kezelték ezt az egészet. Amikor viszont tényleg lett barátom és közöm lett a szexhez, édesanyám rettenetesen aggódott. Ő sem tudta, miért, hiszen egyrészt tudta, hogy felelősségteljes vagyok (sokkal inkább, mint ő ebben a korban), másrészt pedig azt is, hogy nem hagyom, hogy olyan történjen, amit én nem akarok, nem lehet engem befolyásolni. Miután megtörtént a dolog, nehezen kezelte, hol célozgatott rá, hol nagyon pirult, ha egy-egy - megjegyzem, szokásos - poént elsütöttem. Egyikünknek sem volt jó. A helyzetet végül az idő és a sok kommunikáció oldotta meg. Itt nyilván nem arra gondolok, hogy részleteket mondtunk el, de pl. magáról a szexről elmondtam a saját kis véleményemet (miért van, hogy van, hogyan állok hozzá, mit jelent számomra), és ő is mondott pár anyai bölcsességet. Nem tudom, nálatok mi a helyzet, hogyan volt kezelve eddig ez a téma, de ha hasonló volt, mint nálunk, ez is egy megoldás lehet :D