A depressziós vagy egyéb mentális betegséggel küszködő tinédzserek / fiatal felnőttek szülei valóban nem veszik észre hogy a gyermekük beteg, vagy csak nem foglalkoznak vele?

Kérdező, itt az oldalon is olyanokat írnak ilyen jellegű kérdéseknél, hogy pl. "ha nem sikerülne neki az öngyilkosság, majd teszek róla, hogy legközelebb már sikerrel járjon", "tehát még lúzernek is gyenge", stb. Meg hogy vállaljon több munkát, majd akkor nem lesz ideje "szomorkodni".

Rengeteg embernek ez IQ-ja is a béka s..ge alatt van, nemhogy az érzelmi intelligenciája.

Ó jaj, hát nálunk észre volt véve. Viszont a mi családunk (ezalatt értem a tágabb családot) nagyon jó abban, hogy ne jusson el a tudatáig, hogy az agyban levő betegségek is betegségek. Az én szüleim pluszban még nárcisztikusok is, és nagyon sokszor hozzájárultak, hogy az állapotom rosszabbodjon. 11-20 éves korom között voltam mentális beteg, most 22 vagyok.

Kb. 14 éves korom óta unszoltam őket pszichológussal, végül 15 éves koromban vittek el egy olyan "szakemberhez", aki később jól tönkre is vágott. Az ő indokuk viszont nem az volt, hogy mentális betegségem van, hanem hogy nem tudok a kortársaimmal barátkozni. Később, ha anyámnak olyanja volt, random fenyegetőzött azzal, hogy nem finanszírozza a pszichológust, apám meg hétről hétre nézte, hogy látszik-e valami javulás (ez nem így működik).

Amikor pánikbeteg voltam (gimi utolsó évében), anyám elvette tőlem a laptopot, mert biztosan az okozza. Hiába magyyaráztam neki, hogy az legalább lekötne egy 12 órás roham alatt, de nem. Látta rajtam, hogy rosszul vagyok, de egyszer se jött be a szobámba támogatni. Sőt, amikor másnap felkeltem teljesen elcsigázottan, 4 óra alvás után, és nem tudtam suliba menni, elkezdett velem üvötözni, hogy "én ezt nem fogom leigazolni".

Amikor elmondtam apámnak, hogy öngyilkossági gondolataim voltak, kiröhögött. Voltam pszichiátrián is, amikor kijöttem, és a nagyszüleim eljöttek meglátogatni, anyám beállította magát mártírként előttük, és elmondta, hogy szerinte azért csinálom, hogy az ő életét megkeserítsem. Apám volt, hogy a jelenlétemben bolondokként utalt a pszichiátriai bentlakókra.

Amikor bulimiás voltam, és anyám észrevette, hogy ha olyanom van, képes vagyok bármit bepucolni, állandóan főzött rám, amikor hazamentem koliból hétvégére. Több fogást is. Akkor is, ha nem kértem. Akkor főleg, ha kértem, hogy ne. Amióta meggyógyultam, nem főzött rám meglepetésből egyszer sem...

Nincs olyan, hogy 12 órás pánikroham!

Aki betegnek érzi magát az kéjen segítséget a háziorvosától. Amíg nem tesztek semmit csak azt várjátok, hogy valaki vegyen észre és foglalkozzon veletek az nem mentális betegség hanem figyelemhiány.

Kicsit sok "mentális beteg" kiskamasz van, nem gondoljátok?

Könnyű ám ülni a gép előtt és ráguglizni betegségekre, és megállapítani, hogy hú hát ez rám mind igaz, mégse foglalkozik velem senki, pedig én hű de beteg vagyok. Ez nem így működik.

Szerencsere nem vagyok erintett, de csak par dolog amit hallottam:

Rokon, amikor javasoltuk, hogy forduljon pszihologushoz:

"Persze, majd meg fizessek is azert, hogy valaki beszelgessen velem, beszelgetek inkabb a barataimmal"

Aztan szamtalanszor hallottuk, hogy: "ezt a baromsagot, hogy pszihologus, kuruzslo az osszes"

Meg "attol, hogy rossz kedved van nem kell orvoshoz rohangalni, inkabb ossze kell szedni magad" stb.

7

Pl. ha valaki anorexiás vagy bulimiás, google nélkül is nagyon jól tudja magáról hogy BETEG és nem csak figyelemhiányos. Ezeknek pedig egyértelmű jelei vannak, amiket egy törődő szülő észre kéne hogy vegyen és kezdeményeznie kéne a segítséget. Nagyon sokan viszont magasról sz@rnak rá és fel sem fogják hogy ez milyen komoly dolog. Sőt ahogy korábban írták, van aki ezért képes büntetni is a gyereket. A beteg tehát azért nem mer lépni, mert szégyelli és fél a következményektől.

Ha észreveszik annak is lehetnek hátrányai,pl "lebetegezik", nagyobb veszekedéskor némelyik kiabál h "zárjátok be! küldjétek pszichiátriára.

Aztán meg mesélgetik a rokonságban és ismerősi körben a betegség részleteit, aztán csodálkozok h vki úgy néz rám mint egy leprásra aki addig átlagosan viszonyult.

A mentális betegséget nagyon sokan tekintik a bűncselekménnyel egyenértékűnek.