Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Jellem, nevelés vagy szegény...

Jellem, nevelés vagy szegény gyerekkor miatt lesz valaki ilyen?

Figyelt kérdés

Elég rossz körülmények közt nőttem fel, mondjuk ki, szegények voltunk, bár anyukám mindig azt mondta, átlag, középosztály, polgári család vagyunk.

Étterembe, nyaralni, szórakozni sose jártunk, új ruhát nem kaptunk, meg úgy nagyon mást se.

A nagymamámnak volt egy nyaralója a falu határában, mindig oda mentünk nyaralni. Ott tényleg visszafogott körülmények voltak, víz nem volt bevezetve, padló nem volt lebetonozva, szóval mint egy régi parasztház.

A folyóra jártunk le strand helyett, illetve az erdőbe kirándulni.

Amikor kicsi voltam (8-14), mindig azt játszottam, hogy szegény lány vagyok, rongyokból varrtam magamnak ruhákat és a földön aludtam, fazekakból ettem tányérok helyett. Imádtam ezt játszani.

Most már felnőtt vagyok, jó körülmények közt élünk a férjemmel. Viszont néha még mindig vannak helyzetek, amikor "játszok".

Nem szeretem az új ruhákat, amit tudok, használtan veszek, és nagyon kötődök hozzájuk. Pár napja az egyik felsőm elszakadt, és inkább megvarrtam, minthogy kidobjam, pedig van másik, nem ez volt az egyetlen.

Szeretek kísérletezgetni olcsóbb dolgokkal (kozmetikum), és nagyon boldog vagyok, ha találok valamit aprópénzért, ami hatásos, jó összetevőkkel.

Szeretek "régiesen" felöltözni, illetve csak használt könyveket veszek.

Utazni szeretek, de amikor a férjem idén mondta, megvesszük a jegyeket már most, mert most csak "X"-be kerül, én meg akaratlanul is kiböktem, hogy "ne viccelj, ez 10 éve még egy éves minimálbérnek számított" (azaz anyukám teljes évi keresetének, mikor én gyerek voltam).

Sokszor szoktam olvasni arról, máshol milyen körülmények közt élnek emberek, és ha tehetném, mindenkinek segítenék. A kéregetőknek szoktam adni, főleg nőknek vagy fiatal lányoknak, magamra emlékeztetnek valamiért, vagy nem tudom.

Korábban, mikor még rosszabb körülmények közt éltem, pincérnőként dolgoztam. Most ugyan nem kell dolgoznom (mást csinálok), de már sokszor felvetettem a férjemnek, legalább részmunkaidőbe visszamennék abba a munkakörbe, mert valamiért akkor boldog voltam, majdnem annyira, mint a nyaralóban gyerekként.


2019. jan. 20. 13:54
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
Mégis, miért lennék bosszantó?
2019. jan. 20. 15:36
 12/18 anonim ***** válasza:
72%

attól függ...

ha marhára látszik, hogy használt a ruha(olyan szinten hogy nagyon kopott, bolyhos, kifakult, foltos) akkor igen gáz lehet melletted sétálni, elfogadnám,de biztos van hogy már szinte kínos veled sétálni. Tudni kell egy egészséges határt húzni ebben és nem betegesen ragaszkodni a már szétrongyolt darabokhoz.

Szabad élvezni egy teljesen új ruhát is, legalább étteremhez vagy ilyesmihez vehetnél párat, hogy ott ne legyen kínos veled lenni:P

2019. jan. 20. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 A kérdező kommentje:

El nem tudom képzelni, hogy kínos lenne velem megjelenni.

Egyetlen ruhám sem bolyhos, kinyúlt vagy szakadt, ne adj isten, foltos. Hol mondtam olyat, hogy igénytelen és ápolatlan vagyok?


Vannak olyan ruháim, amiket megvarrtam, mert szerettem, és nem akartam kidobni, egyiken sem látszik. Ill volt egy nyáriruhám, amit átalakíttattam szoknyává, mert a felső része már nem volt annyira szép.


Vannak ruháim újonnan is, turiból is van olyan, amire ha rátennénk egy címkét, elmenne boltinak, mert épp csak az hiányzik róla.


Nem szeretem boltban venni a ruhákat, illetve tetszenek a régiesebb (50-es, 60-as évek) stílusú ruhadarabok, de sehol nem írtam olyat, hogy koszos vagyok és szakadt, bárhová megyek.

2019. jan. 20. 15:52
 14/18 anonim ***** válasza:
45%
A férjed nem enged dolgozni,nem kell annyi ruha ugy se,meg divatos,csinos nőies inkább régi ne h feltünj, mert max vele mész ki a házbol,jol sejtem? :(
2019. jan. 20. 16:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:

Nem :)


Felőle azt veszek, amit akarok, nem igazán érdekli.

Kimenni meg természetesen kimegyek egyedül is, mert attól, hogy nem munkába, még rendszeresen járok el otthonról (nem csak bevásárolni).

2019. jan. 20. 17:12
 16/18 anonim ***** válasza:
82%

Ha hozzatenned, hogy es mindezt azert, mert nemcsak magadnak a ferjednek de a Földnek is spórolsz (kornyezet vagy termeszetvedelem iramt elkotelezett vagy), akkor egyszeruen tudatos zold vagy:-).

Ha szereted a regebbi divatot, akkor szeresd, ha szeretsz ruhat atalakitani, akkor tedd azt, ha talalsz a hasznaltruhaboltokban jo ujszeru darabokat vedd meg. De senkiben ne keresd a "hibat", mert ez egy normalis viselkedes. Felnott korunkra lesz egy stilusunk, ha van eszunk akkor foloslegesen nem szennyezzuk vagy lakjuk le a Foldet se, hanem ujrahasznositunk, igyekszunk a targyka eletidejet meghosszabbitani, hogy inel kesobb legyen beloluk szemet.

A gyerekkorod fele a nosztalgia normalis. Nekem is boven van (hasonloakoan a nagymamam nyaralojat gondoltam, hogy majd ott lakom az erdoszelen, regen ott se volt ivoviz (aztan lett), de mi is eladtuk :-().


Viszont dolgoznod csak el kellene menned, az jot tenne a kedvednek es nem agyalnal annyit ezeken a dolgokon. Raadasul anyagilag teremtene egy kis fuggetlenseget is szamodra.


Egy jo baratom felesege volt oylan munkaelkulikent, hogy folyamatosan jarta/nezte a boltokat es mindenhol csak azt vette meg, ami a legolcsobb volt az adott uzletben. Igy sporolt, mert tudta csak a ferje keres. Mindent nagyon rendbetartott otthon, fozott, megjavitott stb., mert nagyon nem akart penzt kiadni a kezebol. Igaz meg is lett az eredmenye, sokat osszegujtottek igy es beleöltek ingatlanba.

2019. jan. 20. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
100%

#16 leírta a legtöbb hirtelen támadó gondolatomat és a többi gondolatával is teljesen egyetértek.


Szerintem egyébként alkotó vagy, idő kérdése és egymásra találtok a tényleges hivatásoddal. A mai, újrahasznosító, gondoskodó stádiummal semmi baj, soha nem fog ez se elpártolni tőled. Talán csak az van, hogy elhinni se mered, mennyivel több van benned.

2019. jan. 21. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Szerintem hagyd el a férjed és élj boldogan pincérnőként. A boldogság a legfontosabb.
2019. febr. 1. 01:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!