Ti egyetértetek azzal, hogy az anya dolga a feltétel nélküli, az apáé pedig a feltételekhez kötött szeretet biztosítása a gyerek számára?

Nem. A szülői szeretetnek soha nem szabad feltételekhez kötődnie. Jó, nyilván nagyon extrém helyzetekre ez nem érvényes, sorozatgyilkosságra meg hasonlókra, de egy átlagos kamasz gyerek kihágásainak (matek kettes, lógás, kupis szoba, villanyoltásra nem hazaérés, házimunkáról megfeledkezés, részegen hazaérkezés, kisebb hazugságok) nem kéne a szeretetet befolyásolni.

Nem azt mondom hogy ne legyen következménye, lehet elvenni a telefonját, eltiltani a következő bulitól, lecsökkenteni a zsebpénzét, lehet megoldást keresni a problémára, de ha valaki kevésbé szereti a gyerekét mert kettest kapott matekból, annak nem való gyerek.

Nem. Jó esetben mindkét szülő feltétel nélkül szereti a gyerekét és jó esetben mindkét szülő szab számára kereteket.

Ha pedig gyenge matekból, akkor időben érzékelem, leülök vele tanulni, vagy ha nem tudok, fogadok mellé magántanárt, pont így/ezzel szeretem.

Ő pedig azért porszívóz ki - legalábbis én csak ezzel tudom elérni - mert a szeretet kölcsönös, és felfogja, hogy anya nagyon sokat dolgozik, nem ártana kicsit tehermentesíteni...

"feltétel nélküli szeretet"

Pedig a kérdésben szerepel...

De röviden összefoglalva: a szeretet nem függ attól, hogy a gyerek mennyire felel meg a szülő elképzeléseinek/elvárásainak. Ha pl. én matekzseni gyereket szerettem volna, de csak kettes, akkor is szeretem (max. segítek neki, hogy jobb legyen). Ha én atomfizikusnak szánom, de színész akar lenni, akkor is szeretem, és abban támogatom, hogy elérhesse az álmait. Nem büntetem azért, hogy nem olyan, amilyennek elképzeltem. Akkor is szeretem, ha rosszat tesz (de attól még persze megfeddem érte - a szeretetbe ez is belefér!).