Már külön élek de mennék haza, úgy hiányzik anyu, normális ez?

"ezen a beteges ragaszkodáson lenne jó lazítani, mert egyfolytában szomorú vagyok miatta"

Szerintem attól vagy szomorú, hogy túlságosan meg akarsz felelni mások elvárásainak, közben viszont érzed, hogy ez sose sikerül igazán. Abból gondolom, hogy betegesnek nevezed azt, ami teljesen természtes érzés: a saját édesanyádhoz való ragaszkodásodat.

Szerintem felejtsd el, hogy mások szerint mit kéne tenned (úgyis mindenki szerint mást, úgyhogy akármit teszel is, sose fogsz tudni mindenkinek megfelelni), és inkább arra koncentrálj, hogy nektek mi a jó. Amikor szeretnétek többet együtt lenni, akkor legyetek együtt többet, amikor meg már elég volt belőle, akkor legyél másokkal, találj ki magadnak egyéni programot, stb. Legyél tekintettel arra is, hogy az édesanyádnak hogy jó - de ugyanannyira legyél tekintettel arra is, hogy neked hogy jó, hiszen teljesen természetes, ha a pároddal is szeretnél sokat kettesben lenni, meg másokkal is szeretnél együtt tölteni időt, nem mindig csak vele. Nem könnyű megtalálni az egyensúlyt, de nem baj: ha kibillentek, akkor majd kerestek valami kompenzációt, hogy megint mind jól érezzétek magatokat a bőrötökben.