Mire jó a folytonos áldozathibáztatás?

A gyerekkori bántalmazás kihat felnőttkorra is. Akkor is, ha a gyerek már a 18. születésnapján elköltözik.

Nem lehet csettintésre törölni a tanult mintákat.

Én is bántalmazottként nőttem fel, a dolgok nagyrészén már túlvagyok, de így is vannak olyanok, amiket nem siekrült törölni, mert nem lehet.

Külön élek, teszek a jövőmért, sose voltam se alkohol, se gyógyszerfüggő, nem siratom magam és hibáztatok mindenkit magam körül.

De hazudság lenne azt mondani, hogy támogató környezetben nem lett volna könnyebb. Vagy nem szakad meg a szívem, amikor arról olvasok, mások milyen rendesek a gyerekükhöz.

Ráadásul született problémákkal is küzdök, amit nem lehet gyógyítani (autizmus), így nekem nehezebb, mint egy átlagembernek. Minden a beilleszkedéstől kezdve a munkán át a normális emberi kapcsolatok kialakításáig.

Nyilván ha törődött volna ezzel a családom verés helyett, akkor most felnőttként valamivel könnyebb lenne.

Egy pszichológustól hallottam egyszer, bántalmazást feldolgozni körülbelül fele annyi időt vesz igénybe, mint ameddig a bántalmazás tartott. Tehát ha valaki 20 éves koráig volt ennek kitéve, annak 10 év kezelés, mire nagyjából összeszedi magát.

Mégis sokan úgy gondolják, a szülő ilyenkor nem hibás, csak a gyerek, mert a 18. születésnapja másnapjára még nem felejtett el mindent.

A bántalmazó szülő meg éli világát boldogan, sajnos még túlvilág sincs, ahol előszednék érte egyáltalán, nemhogy az életben bármikor.