Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Hogy lehetne lereagálni az...

Hogy lehetne lereagálni az ilyen helyzeteket egy bunkó testvérrel?

Figyelt kérdés

Két év van közöttünk, én 20 éves vagyok, ő pedig 18. Mióta letette az érettségit azóta el van szállva magától és állandóan sérteget, most már ott tartunk, hogy az egész család előtt lehülyéz, okoskodik beleköt mindenbe.

Én nem gimnáziumba jártam, hanem szakgimnáziumban, így nekem csak éppen annyi felkészítés volt az érettségire ami a középszint letételéhez szükséges volt. Így nem tudom könyökből fizikából, magyarból, matekból olyan fogalmakat amivel ő dobálózik. Reggel nem szokott köszönni csak ha én kezdeményezem, és mikor odajön akkor elkezd direkt olyan dolgokról beszélni amihez nem tudok hozzászólni. Állandóan okoskodik, mindenbe beleköt és már kezd nagyon idegesíteni. Próbáltam mindent, közömbösen válaszolni, visszaszólni, de semmi folytatja tovább.

Mivel most mindketten egyetemre megyünk és egy albérletbe fogunk lakni, így muszáj lesz valamit kitalálni, hogy erről leszoktassam, nem szeretném, hogy ezt a magatartást mások előtt is gyakorolja.



2020. aug. 21. 11:14
 1/7 anonim ***** válasza:
87%
Az a baj, hogy azért érzed bántónak, mert te magad is azt gondolod, hogy kevesebb vagy nála. Ha magaddal kibékülnél, nem lenne gond.
2020. aug. 21. 11:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
86%

Megmondanám, hogy vegyen vissza, mivel ugyanolyan érettségit írtunk, nem volt a tiéd másfajta, más szintű.

Ja te kaptál egy szakmát is vele, neki meg az sincs 🤔 Ha már ott tartunk, hogy ki is a “kevesebb”.

2020. aug. 21. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
94%
Ez is bizonyítja hogy hiába tesz le valaki érettségit, vagy akárhány diplomát stb, attól még lehet egy bunkó egy paraszt. Testvéred ilyen. Hiába van elszállva a kis érettségijétől, emberileg meg egy hulladék lett. Gratulálok neki. Majd beletorik a bicskaja ha elmegy egyetemre és lesznek ott nála jóval okosabbak is :) egyébként nem biztos hogy én ezekutan a viselkedése után össze akarnék költözni vele. Kikeszitene idegileg, aztán majd miatta nem tudnál normálisan tanulni és majd miatta buknal mrg esetleg vizsgákon. Vagy el kell vele jó alaposan beszélgetni hogy ez amit csinál értelmes ember ilyet nem csinál, vagy külön albérlet. Nincs esetleg olyan volt osztálytársad, ismerősöd, bárki, aki ugyanoda megy amerre te és vele tudnál egy albérletbe menni?
2020. aug. 21. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Ki kellene osztani...
2020. aug. 22. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Legközelebbi ünnepére vegyél neki egy colstokot. Ha kérdi, miért kapta, mondd meg, azért, hogy meg tudd mérni mekkora lófa5zt ér az érettségid.
2020. aug. 22. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

3# Sajnos nincs ilyen ismerősöm, nincs nagy ismeretségi köröm. Az osztályomban, pedig én voltam az egyetlen, aki elgondolkozott a továbbtanuláson.

Összeköltözni, pedig a sietség és a költségek és a kedves testvérem miatt kell, mert így anyámnak nem kell két helyre támogatni és egy a háztartási pénz is, így ha elmegyünk diák munkára akkor össze tudjuk rakni. Elméletben. A másik pedig, hogy a nagyra valóságában életképtelen egyedül, és kidobnák a albérletből, ha nincs ott valaki aki figyel rá. Ezért is felháborító számomra ez a álom világ amiben él.

Ezért kéne inkább valami taktika, amivel le lehetne erről szoktatni.

2020. aug. 22. 16:04
 7/7 A kérdező kommentje:
#5 Ez jó, ezen jót nevettem :D
2020. aug. 22. 16:04

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!