Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Ebben az esetben felkérnétek...

Ebben az esetben felkérnétek keresztanyának?

Figyelt kérdés

Világéletemben azt hittem, hogy a nővérem lesz a gyerekem keresztanyja. 8 évvel idősebb nálam, nem volt egyszerű számára az elmúlt pár év, de mindig mindenben mellette álltam, példaképként neztem rá. Ő mindig mondta, hogy ha majd én terhes leszek, így meg úgy ott lesz nekem, segít , támogat, bármi. Én is rengeteget vigyaztam a gyerekeire, értük mentem, szuloire jártam stb.

De az ígéretét valahogy elfelejtette. Egyetlenegyszer jött át, telefonálni sem nagyon telefonált, vagy ha mégis végig magáról beszélt, oda sem figyelt arra , amit mondtam. Veszélyeztetett terhes voltam , nem sokat maszkaltam, de volt, hogy megbeszéltük, hogy találkozunk, 30 perc vonatutra vagyok Pesttol, bementem, erre közölte, hogy a kolléganőjével kell menni vásárolni esküvőre ruhát.

Miután megszületett a kislányom, a mézes mázas ,,büszke vagyok rád, csodálatos vagy, ügyes voltál " üzeneteken kívül nem sokat írt. A valaszamiat 1 hét után nézte meg.

11 hónapos a kislányom, az utóbbi időben kicsit megint közelebb kerültünk, és félek, hogy nagyon megbántanam, ha nem ő lenne, de közben pedig hatalmasat csalódtam benne. Szokta mondani, hogy milyen rosszul érzi magát, hogy így elrontotta, ha visszacsinálhatná, milyen jó lenne stb.

Én borzasztóan egyedül éreztem magam sokszor, annyi kérdésem volt, azt hittem rá tényleg számíthatok , de konkrétan leszart. Nem vártam volna sokat, de idegen emberek felől több támogatást éreztem mint tőle, illetve a kislányom sem érdekelte különösebben.

Szerintetek jogos, hogy így nem akarom keresztanyanak? Én annak érzem, mert akárhányszor ez vegig gondolom mérhetetlen csalódottság önt el. Most is, ahogy ezt írom, nem is értem miért kérdezem meg.

Nekem nem is fontos ez a keresztszülőseg, én az enyémet kb nem is ismerem, de a gyerekemnek olyan embert szeretnék, akinek tényleg fontos.



2022. aug. 17. 21:34
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
20%
Kérjétek fel nem sozt vagy szoroz a késöbbiekben ugy sem semmit.
2022. aug. 17. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
89%
De ha nem is neked fontos, hanem a férjednek, akkor miért te valasztasz keresztanyát? Válasszon ő.
2022. aug. 18. 04:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
100%
Bajban ismerszik meg az igazi barát, mondja a mondás is. Nem akkor kell valaki mellett állni, amikor neked kényelmes és épp nincs jobb dolgod, hanem amikor neki erre szüksége van. A nővéred ezen csúnyán elhasalt, és ez nem egyszeri alkalom alapján levonható következtetés, hanem gyakorlatilag már években mérhető. Ne haragudjon meg a világ, de a ki a veszélyzetettt terhes hugát hagyja felvonatozni, majd közli, hogy a barátnőjével megy inkább vásárolgatni, attól én nem számítanék semmire. Ha a férjednek és a családjuknak fontos a keresztszülőség, akkor válasszanak ők valakit, aki az ő mércéjük szerint alkalmas. Kit érdekel, hogy a nővérednek ez milyen sértődés? Lehet, le se sz...ja, vagy inkább megkönnyebbül...
2022. aug. 18. 06:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
86%
Ebben az esetben, mármint ha nem is akarnám vallásosan nevelni a gyerekemet, nem is kereszteltetném meg.
2022. aug. 18. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 anonim ***** válasza:
100%
ha a ferjednek fontos akkor valasszon o
2022. aug. 18. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/18 anonim ***** válasza:
100%

A szavakon túl tesz is valamit? Mert úgy tűnik hogy amikor tennie kellett volna akkor nem számíthattál rá. Megbánni meg lehet mindent, de a lényeg hogy VALÓBAN úgy cselekszik-e mint aki gondoskodó nagynéni/keresztanya lesz?

Én úgy látom hogy addig voltál neki fontos míg te segítettél az ő gyerekét pátyolgatni, de ő lerázott téged mikor szükséged lett volna rá.

2022. aug. 18. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim válasza:
100%

Én sem választanám őt. A gyermeked nagynénje, tehát családtag. Ha szeretné látogatni, törődni és foglalkozni vele, az ajtó nyitva áll...

A keresztszülőség viszont nálam már a "választható család" kategória, és mint ilyen, én körültekintően választanék. Olyan embert kérnék fel, akire tényleg számíthatunk, jóban és rosszban is. A nővéred sajnos nem tűnik ilyen embernek...

2022. aug. 18. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 A kérdező kommentje:

#9 talán ezzel is ki akartam fejezni mennyire szeretem, hogyha majd gyerekem lesz ő legyen a keresztanyja, nem tudom normálisabban megmagyarázni.


Egyébként sem egyedül lett volna, mert a sogorom és a felesége mindenképp lesznek, de így akkor teljesen tiszta.


Köszönöm a valaszaitokat

2022. aug. 19. 21:17
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!