Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Jogosan esik rosszul a "nem...

Jogosan esik rosszul a "nem vagyok a pasid" beszólás, bármilyen programot szerveznék?

Figyelt kérdés

Nővéremmel 2 év van közöttünk, eddig nagyon jó kapcsolatunk volt. Az utóbbi időben viszont kicsit eltávolodtunk, ezt már nyáron is elmondtam neki... Hogy alig érdeklődik felőlem, ha én írok neki, általában a nap végén ír vissza, vagy másnap. Ha szerveztünk programot, vagy megbeszéltük, hogy elmegyünk ebédelni, aznap, pár órával előtte lemondta. Akkor azt mondta, hogy fontos a szórakozás is, de csak a munka és a párkapcsolat után... Nekem ez már akkor is fura volt, mert én sosem rangsoroltam ezt így, hogy a családommal, barátnőimmel csak azután foglalkozhatok, ha a barátomat letudtam.


Lényeg, hogy mindig én hívom mindenhová, aztán ha lemondja, sosem keres utána, hogy pótoljuk be, vagy valami. Meg ami rosszul esik, hogy többször vágta már a fejemhez, hogy ő nem a pasim, nem kötelessége velem időt tölteni. Pl. ha elhívtam, hogy utazzon velem, vagy ma is kérdeztem, megnézzük-e a karácsonyi vásárt. Annyit válaszolt, hogy "nem vagyok a pasid". Pedig minden évben kimentünk eddig... Régen mindent megbeszéltünk, egész nap írogattunk egymásnak, most meg pl. azt is utólag mondta el, mikor már aláírták a szerződést, hogy vett egy lakást.

Azért fáj ez tényleg, mert eddig kb. a legjobb barátnőm is ő volt egyben, most meg hetente kétszer, ha beszélünk 3 mondatot.


Meddig tepernétek a helyemben, ha mindig nektek kell érdeklődni, mindig ti hívjátok a másikat mindenhová?


2022. nov. 19. 16:55
1 2 3 4 5 6 7
 61/67 anonim ***** válasza:
36%

De a nővéred a saját életét éli, ezt értsd meg - és nem csak a párkapcsolat, hanem minden szpontból.


Elhiszem, hogy problémáid vannak, de ne őt terheld vele. A barátnőd halála, a párkapcsolati ez-az nem az ő gondja.


Amikor én pl elmegyek ebédelni valakivel, azt nem azért teszem, hogy agyilag totál leszívva jöjjek haza, még olyanokon is agyalva, amik egyébként nem az én bajom.

Van nekem elég - és az ilyen barátokat, akik kéretlenül az összes problémájukat a nyakamba zúdítják, ignorálom.

Nem bunkóságból, hanem mert nincs szükségem más gondjára, amit én nem tudok megoldani.

Oké, meghallgatom egyszer, de amikor valaki órákon át erről beszél, az piszok sok.

2022. nov. 20. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 62/67 anonim ***** válasza:
83%

Ismerem a mély barátságot, csak amikor az abban teljesül ki, hogy a beszélgetések 90%-a panaszkodás erről-arról (a másik párkapcsolati gondjairól, a munkahelyi problémákról, meg csupa olyanról, amire nekem nincs ráhatásom, ezt neki kell megoldania) - akkor a 3-4. alkalom után megelégelem.


Hiába kedvelem az illetőt, hiába vagyunk 5 éve jóbarátok, a folyamatos panaszkodás destruktív, és a kapcsolatot is negatív irányba viszi.


Szakadt meg ezért barátság az egyetemi legjobb barátnőmmel. Aranyos lány, csomót beszélgettünk, kávéztunk, etc, de amikor minden találkozáson azt hallgattam, hogy milyen szr a pasijával, mit csináljon, adjak tanácsot, mert a srác egy frok, etc.

De hiába mondtam óvatosan, hogy talán el kéne hagyni, ha bunkó, ő akkor is vele maradt.

Oké, semmi baj, de bocs, maiért a 10. ebéden nem azt akarom hallgatni, hogy még mindig milyen szr minden, de benne élsz, mert "szereted".

2022. nov. 20. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 63/67 anonim ***** válasza:
29%

Hiába pontozol le mindenkit, aki neked nem tetsző választ ad, ha leírnád, hogy MIRŐL akarsz vele cseverészni, már előrébb lennénk.


De az, hogy mindig! lemondja a találkákat, elég beszédes - és nem a pasija miatt, gondolom.

2022. nov. 20. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 64/67 anonim ***** válasza:
29%

60-as, pontosan, a nővér a testvére lelki támasza - és elege lett ebből.


Mellesleg ez EGY oldal, én meghallgatnám a nővért is, mert úgy kerek a sztori.

2022. nov. 20. 08:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 65/67 anonim ***** válasza:
72%
Kérdező, mi értjük, hogy időt szeretnél vele tölteni, de most úgy tűnik, ő nem szeretne veled. Minden kapcsolatban vannak eltávolodós és közeledős időszakok. Leírtad neki többször, hogy te mit szeretnél, ő visszaírt, hogy ő most ezt nem. Minden érzés jogos - ha rosszul esik, akkor rosszul esik, de ez nem annyira a nővéred ügye, hanem a tiéd. Majd lesz olyan időszak, amikor megint többet lesztek együtt.
2022. nov. 20. 08:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 66/67 anonim ***** válasza:
87%
Szóval szerintetek a család az egy szükséges rossz, ami addig kell, amíg nem lesz párod. Hát ezután a kérdés után sem bánom, hogy nincs testvérem.
2022. nov. 20. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 67/67 anonim ***** válasza:
86%

Velem is volt ilyen kérdező, pont a legfiatalabbik báttyámmal, akivel amúgy 10-év korkülönbség van köztünk. 3-testvérem van, mindhárom ferfi, és mind idősebb nálam (és én nő vagyok). A két idősebb tesómmal sose távolodtunk el egymástól, tudni kell hogy konkrétan engem a testvéreim neveltek fel, mert a szüleink annyit dolgoztak...

Tehát nagyon nagyon szoros testvéri kapcsolat van mindannyiunk között. De, a legfiatalabb báttyám megismert egy csajszit, akivel össze is költöztek, aztán a csaj teljesen elvette az eszét. 7-évig voltak együtt, nem lehetett vele konkrétan beszélgetni, csak néha, de inkább főleg úgy ha a csajszi nem volt ott. Én mondtam neki, próbáltam ezt a problémát megbeszélni, ő is ezt mondta nekem hogy most szerelmes, nem vagyok a csaja, építi az életét, hagyjak neki teret. Akkor kicsit elengedtem a dolgot, nekem is volt már akkor párom, éppen akkor lett munkám tehát, volt mivel elfoglalnom magam, de az bántott hogy annyira jó kapcsolatunk volt és ez eltávolodni látszott. Ugyan nekem volt még más, akivel megoszthattam a gondjaim, ott volt még a párom, még a másik két testvérem, és a szüleim is, de nagyon hianyoltuk mind az eltávolodott tesónkat. De, néhány dologból pl érezni lehetett, hogy szeret, és teljesen nem engedett el, pl hogy amúgy neki nagyon jó (volt) pénzügyi helyzete, és minden öröklési és biztosítási dologra minket, testvéreket íratott úgymond ránk hagyna mindent, a barátnőjére meg semmit. Nem mintha a pénz annyira érdekelne, de mivel tesónkat amúgy nagyon is érdekli, ezért ez egy bizonyos szeretetnyelv kommunikáció volt az ő részéről. De közben hónapokat nem keresett minket, mi hiába kerestük őt.

Aztán, most szakítottak, aminek nyilván abból a szempontból nem örülök, hogy a testvéremnek fájt.

Viszont újra közel került, újra hív, újra jön, újra megyek én is, és ugyanolyan a kapcsolatunk mint előtte. Mintha nem is lett volna szünet benne. :) Tehát, visszakaptuk a testvérünket.

Nálunk jön a baba, tesóm nagyon örül neki, tehát most maximális az öröm. Úgy néz ki, testvéreknél van egy olyan dolog, hogy hiába távolodnak el egymástól egy időre, mindig megingathatatlanul ott vannak egymásnak, legalábbis nálunk ez így van. Szerintem nálatok is így van most, most ő elvan a saját világában, ahová éppen nem vagy beilleszthető, de ettől még szeret. Furcsa ez nyilván, mert az ember azt gondolja, ha szeretek valakit, időt akarok vele tölteni, és én is egy ideig haragot éreztem a testvérem iránt. Úgy éreztem cserben hagy egy puna miatt, ami nonszensz. De, idősebb lettem, okosabb, nekem is lett férjem közben, és most már bővül is a családunk. ez a természetes. Ő is ezt gondolta, hogy majd összeházasodnak, majd gyerek lesz, és oda koncentrált.

Én csak azért tudtam szerintem ennyire sokat foglalkozni a többi tesómmal miközben házasodtam, meg lakást vásároltunk, ujítottunk stb, mert a férjem is ugyanolyan jóban van a testvéreimmel. A testvérem barátnője nem volt jóban velünk, mert mi hiába nyitottunk felé, ő nem akart velünk jóban lenni, de aztán tisztán kiderült így 7-év után, hogy a csaj amúgy senkivel se akart jóban lenni, nincsenek barátai, stb. Nagyon elzárkózó személyiség. Elzárkóztatta a tesónkat is. Nem hiszem, hogy rosszindulatból tette, nem feltételek róla rosszat. De értem már, miért tudott elhatárolódni a tesónk, lehet én is elhatárolódtam volna egy olyan párral, mint aki neki volt.


Ezt tudom tanácsnak adni, légy türelmes vele. Próbalj mással kialakítani meghitt kapcsolatot, lehet évekig is tarthat ez a tavolodás. :(

2022. nov. 20. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!