Mégis mikor lesz jobb a helyzet köztem és a testvérem között? (Kissé hosszú leírás)

A nővérem 18 évesen megismerte álmai férfiját, akit apámon kívül mindenki elfogad. Nekem személy szerint semmi bajom a "sógorommal", teljesen jól elvagyunk, beszélgetünk egymással. Sokat segítünk a másikunk családjának.

Lassan együtt vannak 10 éve, van egy gyermekük, aki 7 éves (most megy iskolába).

A szüleink, főleg apukánk rengeteg mindenben támogatta őket. Leginkább anyagilag.

pl. mindent ő vett meg nekik, amikor tesóm várandós volt. A bútortól kezdve az utolsó fülpiszkálóig!

Emellett vett a tesómnak már a gyermekvállalás előtt egy autót (összesen 4-t kapot, nem új autókat, hanem használtat). Mindent az apukánk fizetett. Legyen szó műszakiról, benzinről, bármiről. Végül, megszületett az unokatesóm és kicsi volt nekik az autó, emiatt visszaadták és vettek egy új autót hitelre.

Sok mindenben támogatták őket anyagilag pl. fél milliót kaptak ajtó-ablakok cseréjére a szüleinktől, de végül kiderült, hogy a "sógorom" szülei fizették ki az egészet. Tehát az a pénz eltűnt az éterben ... Nem kevés összeggel támogatták őket. Ez ment úgy 3-4 évig.

Én közben semmit sem kaptam. Egyedül a jogosítványom megszerzését finanszírozta az anyukám. Utána se autót, se semmit.

16 éves korom óta dolgoztam nyári szünetben, később a tanulmányaim mellett. Érettségi után megcsináltam egy 2 éves okj-t, majd fel is vettek a gyakornoki helyre dolgozni (azóta ott vagy). Közben főiskolára mentem (levelezősre). Ebben az egyben támogattak a szüleim anyagilag, de csak félig. Tehát a másik felét nekem kellett fizetnem.

Időközben megismertem a férjemet, akihez egy idő után félig - meddig odaköltöztem (100 km-re lakott akkor még - vidéken, ahová főiskolára jártam). Végül megkérte a kezem és a szüleim megkérdezték, hogy mikor vállalunk gyermeket, mikor lesz az esküvő.

Mi kicsit megfordítottuk a sorrendet és elsőnek a gyermek jött, majd rá 9 hónap múlva összeházasodtunk.

A szüleim akkor kezdtek el támogatni (nem eszeveszett módon, mint anno a testvéremet!), amikor bejelentettük,. hogy jön az unoka.

Egyedül a bútort vették meg, bár nem kértük. Minden mást mi vásároltunk össze.

Még terhes voltam, amikor apukám megkérdezte, hogy nem akarunk-e egy autót?! Mert, ő nem szeretné, hogy mi az újszülöttel majd vonatozzunk vidék és Pest között.

Mondtuk neki, hogy anyagilag nekünk ez most sehogy sem fér bele. Végül eltelt 3-4 hét és felhívott, hogy menjünk fel hozzájuk, mert megkéne nézni 3 autót. Felmentünk, egynap alatt megnéztük őket és még aznap kifizette az általunk "kiválasztott" autót. Egyáltalán nem számítottunk rá. Úgy volt, hogy hitelre vesszük meg (mi ebben gondolkoztunk) az akkor 10 éves használt autót.

Lényeg, a lényeg .. hogy aznap lett egy autónk.

Telt az idő, albérletből albérletbe költöztünk (nem a mi hibánk miatt). A férjem akkor már munkát keresett Pesten, mert terveink közt szerepelt, hogy hazaköltözünk. Nekem itt van a m.helyem, vidéken a megélhetés katasztrófális volt, stb.

A férjemmel sokat beszéltünk arról, hogy albérletet nézzünk-e vagy saját lakást vegyünk?

Tudni kell, hogy még tini koromban örököltünk a testvéremmel az egyik nagyszülőnk után, aminek az értékét a szüleink kezelték. Tehát egy bankban pihent évekig.

Az anyukám sokszor megkérdezte, hogy ha felköltözünk, akkor hogyan szeretnénk, hová, stb. Én őszintén megmondtam neki, hogy jó lenne egy saját lakás hitellel, mint állandóan bizonytalan albérletek gyerekkel.

Időközben a férjem a szerencsének köszönhetően talált egy klassz állást, ahová felis vették. Apukámék meg közölték, hogy nézzünk lakást és az örökségből rámeső részt belefizetik, mint önrészt. A többi tehát hitellel lett megoldva, ami nem egy nagy összeg volt. Így lett egy saját lakásunk (50-50%-ban), amin kellett kicsit újjítani.

A testvéremmel itt kezdett el a viszonyunk igencsak megfordulni. Ugyanis apukámtól rengetegszer kérte már az örökséget, de ő mindig azt mondta, hogy csak lakás vásárlásra vagy felújításra adja oda. A testvéremék egyébként saját lakásban élnek. Végülis a "sógorom" nevén van a lakás, mert bőven azelőtt vette, ahogy a testvéremet megismerte.

Visszatérve a lakásunkra: már beköltöztünk, itt laktunk kb. 1-1,5 hónapja, amikor az apukám kitalálta, hogy csináltassunk új konyhát, majd ő kifizeti. Emellett csempéztessünk és járólapoztassunk is ki.

Elhívott kinézni a hozzávaló anyagokat. Nekem az volt a dolgom, hogy találjak egy burkolót, aki megcsinálja. Az asztalos egy régi ismerősünk volt.

A "sógorom" csőrét igencsak szekálta, hogy még ezt is megkapjuk, ők semmit.

Én mai napig megértem a testvéremet és örülnék neki, ha végre megkapná a "jussát", de apukámat is megértem, miszerint "lyukas fazékba nem tesz semmit".

Hiába kérte tőlük, hogy legalább egy papírt írasanak közjegyzővel, még ezt sem akarják megtenni. Jobban mondva a 'sógorom' nem, nem akarja a függetlenségét feladni.

Viszont szeretnének nagyobb lakásba/házba költözni. Leginkább kertesházba, bár arra (sajnos) annyi pénzük nem lenne még a szüleink segítségével sem. Na, meg vannak kritériumok, mint pl. csak felújított lakásba/házba hajlandóak menni, 70-80 m2-s legyen.

Én ezzel úgy vagyok, hogy majd "észhez térnek", ha élesben benne lesznek a témában.

A szüleink velem nagyon sok mindent megosztanak, amiket én tovább adok a testvéremnek, segítségképpen. Mint pl. mennyit kapnának egy lakás vásárlásához, miben segítenének nekik. Viszont mindig "süket fülekre" találok nála.

Most már odáig jutottunk, hogy szinte nem is beszélünk. A családi összejöveteleken húzza a száját, állandóan flegmázik.

Pár hete közölte, hogy ő nem tudna úgy élni, hogy havonta 1-2 hétvégét nem tölt valahol az országban (sokat járnak fürdőzni, stb). Ráadásul szerinte az évente egyszeri nyaralást is megkéne ejtenünk, mert gáz, hogy a 2 éves gyermekünket nem visszük el nyaralni (tavaly Ausztriában voltunk egy hétig, idén a hitel fizetése miatt csak Tihany jött össze 3 napra..). Én is mennék a világba - országba csavarogni, csak nekünk most más a fontosabb. Mással próbáljuk tartalmasabbá tenni az életünket.

És, ami még számomra egy fájó pont, hogy mikor közöltük, hogy jön a második gyerek, akkor megkérdezte, hogy tőlünk, hogy minek kell?

Annyira nem ilyen ember volt. Egy pedáns, rendmániás, segítőkész, szerethető tünemény ... most már leginkább felpofoznám, ha meglátom... DE (!!!) a testvérem, és nagyon rossz ez az egész. Főleg, hogy minden apró sikerünket titkolnom kell előlük, mert kitörik a családi háború?!!!

Régen se volt piskóta (ahogy a szüleink nem támogatták már őket anyagailag), de most már nagyon eldurvult a helyzet.

Nem tudom, mikor fog lenyugodni vagy talán beletörődni (?!) abba, hogy mot én/mi vagyunk a porondon (jogosan), nem pedig ő/ők.

Mikor lesz ez jobb?