Hogyan tudnám kibékíteni a gyerekeket?

Sosem lesz béke, nyugalom, mert a lányod nemcsak a saját életét változtatta meg a gyerekkel, hanem belekényszerített mindenkit a változásba.

Sajnos én is átéltem ezt 16 évesen. Éltem a magam tinédzser kori életemet, elvoltam. De a nővérem 18 évesen úgy döntött, ő megszüli a babát, és hazaköltözik.

Nem csak én de anyuék is lehidaltak, mert bármennyire is szereti az ember a babákat, az rengeteg pénzt és időt emészt el. Anyum is hasonlóképpen védekezett mint te. Nem kell pesztrálni Ildit, nem kell segíteni a gyereknevelésben, én és a 19 éves bátyám nyugodtan éljük a megszokott életünket. Hát nem így lett.

Hónapokig nem tudtunk aludni, mert a kicsi minden éjszaka sírt. Oké, sírni kell, nem ő tehet róla, de nekünk miért kellett 5-6 hónapig erre feküdnünk, erre kelnünk?

A bátyámmal állandóan vitázott Ildi, mert hogy zenét hallgat, vagy később, hogy ne a tévén keresztül játsszon, mert a kicsi mesét nézne. Állandóan jöttek azzal, hogy igazán vigyázhatnék a kicsire, hogy Ildiék egy kicsit kikapcsolódjanak. Oké, néha vigyázz az ember a kicsire, nincs ezzel gond. A gond ott van amikor már minden hétvégét betábláznak, hogy ki mikor lesz babysitter. 16 évesen nem pelenkát akartam cserélni, és nem a hányást akartam felmosni. Később meg jöttek a többi gond. Amikor bejön a szobába, tanulnék de nem tudok, mert a fülembe visít. Vagy amikor a bátyám arra ment haza, hogy az évek óta gyűjtött bakelit lemezeit összenyálazta, karcolta..A nővérem és anyám lerendezték annyival, hogy " de hiszen ő kicsi, nem tudja mit tett.. Persze, hogy 2-3 évesen nem tudja, de meg lehet rá tanítani, lehet neki azt mondani, hogy "nem szabad!" vagy "nem megyünk be Tomi szobájába"..

Bátyámnak és nekem elegünk lett, hogy mindig rendelkezésükre kellett állnunk, és a mi életünk is megváltozott. Még az érettségim sem sikerült úgy ahogy szerettem volna, mert képtelenség volt otthon tanulni.

Amikor 19 éves lettem a nővérem bejelentette, hogy újra terhes. Akkor döntöttünk úgy a bátyámmal, hogy mi inkább lelépünk. Mi ketten elmentünk albérletbe, mert nem akartuk még egyszer újra pelenkákat, éjszakai sírásokat, balhékat.

Amúgy ennek köszönhetően én és a bátyám is megfogadtuk, hogy nem lesz gyerekünk..

Anno annak idején 16 évesen is megmondtam Ildinek. Ha annyira felnőtt volt ahhoz, hogy gyereket vállaljon, lehetett volna felnőtt annyira, hogy megteremti a feltételeket hozzá, és nem a család nyakára szült..

szóval szerinted a "kiköltöztetés" meg az "utcára tevés" nem megoldás?

legtöbbünk szerint viszont a legtermészetesebb dolog az ember életének azon időszakában amikor családot alapít, hogy elköltözik a szüleitől, és nem terheli őket a maga által vállalt terhekkel. a testvéreit meg főleg nem. én (is) a többi gyereknek adok igazat! elfogult vagy a lányoddal a többiek kárára, ezt nem lenne baj ha belátnád, ha már ennyire keresed a megoldást (megoldás=mindenki kussol, szerinted) apropó, férjed mit gondol?

nálunk hasonló volt a sztori, csak 2 féltestvérem született

nagyon aranyosak és édesek, de brutális a folyamatos sírás