Hogy értessem meg a testvéremmel, hogy nem vagyok elmebeteg, se depressziós?

Mindig is elég magamnak való voltam. Nehezen kerültem közel az emberekhez. Sőt, ovis koromban egy barátom sem volt. Aztán általánosban lett egy-két barátom, akikkel jóban voltam. Ötödikes koromban valamiért megromlott a kapcsolatom az osztálytársaimmal, és csak akkor szólaltam meg, ha szükség volt rá. Persze itthon normálisan viselkedtem anyukámmal. Rendszeresen beszélgettem vele, meg filmeket néztünk, illetve röhögtünk a hülye szomszédokon, meg úgy mindenen. Hetedikben sikerült valamivel kivívnom, hogy mindenki engem piszkáljon. Most végeztem el a nyolc osztályt, de a legutolsó félévet már magántanulóként csináltam végig annyira nem bírtam. Dilidokihoz is jártam. Mikor hazajött testvérem egyből ilyen furcsán nézett rám, nem mintha eddig nem lettem volna az számára. Valamelyik nap is tisztítottam a körmömet, és ő pedig kikapta a kezemből az ollót azzal az indokkal, hogy: Miért vagdosod magad? Én meg csak néztem rá ilyen wtf fejjel. Meg mindenben azt látja, hogy én depressziós vagyok. Szerinte azért, mert folyton animéket nézek, meg rajzfilmeket. Egy éve szoktam rá, és őszintén nagyon jó nézni, mert felvidít. Van olyan, hogy így spontán elkezdek nevetni, eszembe jut egy vicc, vagy valami vicces és nem akarom elmondani neki. De csak azóta csinálja, mióta dilidokihoz járok. Meg amikor elkéri a számítógépemet letörlöm az előzményeket, mert mindennel szeret piszkálni. Azt mondja, hogy én milyen hülye vagyok, meg mi az, hogy letörlöm. Biztos titkolok valamit. Rendkívül idegesítő, és ha tovább folytatja biztos, hogy mindent a fejére zúdítok, ami miatt szerintem ő az elmebeteg.