Miattam lett ilyen az ocsem mert amikor kicsik voltunk sokat bantottam?

Nem miattad lett ilyen. Ha így működne a dolog akkor minden testvérpárnak ilyen nyomorék lenne az egyik tagja.

De általában semmi nincs belőle, kinövik a gyerekkori civakodásokat és élik az életüket.

Én is hasonló voltam, engem is bántott a fiatalabbik bátyám gyerekkoromba mert ő csak 2,5 évvel idősebb nálam. A nagyobbik bátyám csak a fél testvérem ő 10 évvel idősebb nálam, ő nem sokat volt velünk mert anyjánál élt csak szünetekbe járt át hozzánk pár napra meg néha hétvégén jött minket meglátogatni, vagy mentünk mi hozzá. Engem is rendszeresen bántott a bátyám, kb 12 éves koromig mindig bántott szinte, anyukám éjjel nappal dolgozott, apukánk meg sokszor nem foglalkozott velünk, mondta mindig hogy magunk oldjuk meg egymás problémáit. Én nekem ilyenek miatt romlott a tanulmányi átlagom, az általános iskolát 4 esre végeztem mindig mert nagyon gyenge suliba jártunk ide a faluba itt tehetség kellett ahhoz hogy valaki 3 asnál rosszabbul teljesítsen. Én erős gimibe mentem de 9. be megbuktam, akkor maradhattam volna évet ismételni, de a szüleimmel jobbnak láttuk hogy menjek egy gyengébb szakközépbe. Ott eleinte jól ment minden, de mivel a bátyám már kezdett leszállni rólam, és hála neki gyengébb ember lettem, ott engem egyből kinéztek maguknak és folyton bántottak az iskolába is. A szüleimnek beszéltem erről, de mondták hogy 16 évesen álljak talpra, és oldjam meg a problémámat egyedül. Persze volt egy verekedésem mert egy valaki annyira rám szállt hogy eldurrant az agyam és neki mentem, bevágtam az orrát, vérzett is neki, és én voltam a hibás amikor ő előtte kétszer lábon rúgott. Akkor olyan elnyomást kaptam hogy depressziós lettem és a tanulmányi átlagom leromlott a mélyre, és ismerkedni se mertem, barátaim sem voltak csak egy haverom volt akire 18 éves koromig tudtam számítani, de ő lelépett külföldre élni a szüleivel, és a kapcsolatunk is megszakadt. 19 évesen nagy nehezen eljutottam az érettségiig, szerencsére annyira nem volt vészesen rossz a helyzetem, de örültem hogy elkerültem az iskolából. Nekem sem volt semmi kilátásom, féltem közösségbe menni, féltem az emberektől. Aztán 20 évesen a szüleim az asztalra csaptak hogy oké megértik hogy akkor nehéz elhelyezkedni de valamit jó lenne ha megpróbálnék. A bátyámnak szerencsére idővel benőtt a feje lágya ő neki jó élete volt már 19 évesen elköltözött és önállóan kezdett el élni, a féltestvérünk segítségével persze mert ők nagyon jóba voltak, de én mindig a fekete bárány voltam. Nagy nehezen kisegítőként eltudtam menni dolgozni egy kórházba ahol takarítottam, meg az ottani karbantartóknak segítettem be. Ott szerencsére kezdtem lélekbe helyre jönni és ott sokan segítettek nekem, barátok lettünk és végre kezdtem észhez térni. Akkor ugye igénybe vehettem képzést kórházon belül, ápolónak tanultam, amit 97% os eredménnyel végeztem, mellette leraktam a jogsit, utána 1 évet dolgoztam ápolóként, bírtam a munkát meg rengeteg emberrel beszélgettem, fiatalokkal, idősebbekkel is. Persze voltak olyan hülye terveim hogy én meg akarok gazdagodni abból hogy kocsmát nyitok, meg akkor lehetett pályázni trafikokra, még azt is fontolóra vettem hogy az összes spórolt pénzemből pályázok, de szerencsére akkor még a kórházban beszéltem egy boltvezetővel akit szintén ápoltam és mondta hogy felejtsem el, mert mondott dolgokat, és így ne akarjak meggazdagodni. Persze igaza is volt, örültem hogy a spórolt pénzem nem vertem el ilyen marhaságra. Abból a spórolt pénzből nagy nehezen leraktam a C kategóriás jogosítványt is, utána a betegszállítókhoz kerültem át ahol néha néha már vezettem is, akkor ugye véglegesen megkaptam a betegszállítói állást, és ott nagyon jó fej kollégákkal hozott össze a sors akik a barátaim lettek szinte, és akkor kezdtem észhez térni teljesen. Én ezt is azért írtam mert hasonlóan megyek át mint a tesód és sikerült talpra állnom. Persze ehhez a saját bőrömön kellett tapasztaljak. Azóta már nem vagyok a betegszállítóknál, hanem sofőr vagyok egy gyógyszergyárral szerződésben lévő cégnél ahol szinte alig alig csinálok valamit, és nem is keresek olyan rosszul, mellette meg pizzafutár vagyok amikor úgy van pihenő napom.

A csajozási dologgal én is rosszul álltam, nagyon nehéz csajozni ebbe a világba ezt aláírom, de én mégis összejöttem egy nagyon kedves lánnyal és elég komolyan alakulnak a dolgaink. Igaz csak fél éve vagyunk együtt közel 24 évesen azt kell mondjam már apának kellene lennem, de idővel minden összejön. Már vannak terveim, vannak céljaim, vannak elképzeléseim. Saját magamnak már autóra összespóroltam, igaz nem egy fiatal drága autóm van, de amire nekem kell arra jó. Már nincsenek olyan nagy álmaim hogy milliomos legyek, meg cégvezető meg minden. Én annyit akarok elérni az életembe hogy legyen hol laknom, legyen mivel közlekednem, ami kisebb dolog kell a kaján meg a rezsi költségein kívül nyugodtabban megtudjam venni, legyen egy kis családom max 2 gyerekkel, és nyugodt életem.