Mit tegyek hogy ha a negativitásom miatt anya már miattam szomorú? Minden miattam van.

17 éves fiú vagyok és az a helyzet hogy születésemtől kezdve nincsenek barátaim és sohasem jártam el sehova.

Mondhatjuk úgy is hogy magányos vagyok.

Anyukám nagyon nagyon mosolygós és vidám volt, de az én magányom miatt nem tudtam min levezetni a feszültséget pedig nem is rajtuk akartam.

Az utóbbi 1 hónapban azt látom rajta hogy nem olyan mint régen. :(

Alig nevet, nem úgy áll a dolgokhoz mint régen.

Ez miattam van mert negatív vagyok.

Pedig tudatosan egyre jobban kezdem követni a példáját, de most meg ő lett szomorú.

Most az előbb megjegyezte nekem hogy: (ő) "Régen nem ilyen voltam... Hogy már alig tudok vigyorogni."

Most jöttem rá a legjobban hogy mit tettem és az egyetlen pozitív dolog is kezd eltűnni az életemből. :(

Erre rátesz az apám is egy lapáttal.

Akármit csinál anya ő azt mondja hogy ez nemjó vagy az nem lett finom.

Vagy ha valamit rosszul csinál akkor azt is megjegyzi.

Én próbálok apámra szólni, de semmi értelme.

Szerintem mindjárt sírok fiú létemre.

Mit tegyek hogy anyának megint jókedve legyen?

Mindig próbálok megcsinálni mindent helyette egy ideje mert önállóságot akarok tanulni.

Ez is rátehet egy lapáttal? Hogy azt hiszi nincs rá szükség?

Mit tegyek? :(

Teljesen megváltozott a hangulat.... Ő az egyetlen pozitív az életemben.

4 évig depressziós voltam, de ő mindig odajött hozzám és ki akart rángatni a szobámból, de én nem mentem. :'(

Most ahogy már jobban vagyok már én ébresztem chapuchinoval,de úgy érzem már elkéstem.

Talán egy barátnővel nyugodhatnék most meg egy kicsit, de az sem volt és így sajna nem is lesz. :(

Az én hibám az egész és most kezdtem el könnyezni.