Tanulási-beilleszkedési zavaros, epilepsziás 13 éves öcsémet hogyan tudnám kezelni úgy, hogy nem süllyedek az ő szintjére?

#7 vagyok, köszi a lepontozást.

Nyilván itt mindenki minimum egy orvosi egyetemet végzett, és epilepsziás gyerekek gyógyítására specializálódott szakorvosi vizsgát tett. Hidorgén-peroxid meg c-vitamin, hagyjuk már...

Hogyan segít a kérdezőnek, ha elkezdjük ecsetelni az epilepszia kialakulásának okait, és elhordjuk mindennek a családját úgy, hogy semmit nem tudunk róluk? Sehogy.

Azzal a módszerrel, amit írtam, nem csak egy beteg embernek lehet segíteni, és nyilván egy beteg ember sem díjazza, ha csak egy betegségként kezeljük.

Helló, itt valakinek komoly szövegértési gondjai vannak! Jól lepontozzátok a válaszom, amivel rá akarok mutatni, hogy szegény gyerek tünetei mögött családi konfliktusok áll(hat)nak. Túl bonyolult a megfogalmazás? Ez nem ítélkezés a családjáról, hanem a probléma gyökerének a feltárása! A tudomány nem ítélkezik! Semmit nem szólt a kérdező a családi hátteréről, amikor már említettem, hogy a válás is komoly egészségügyi gondokat okozhat a gyerekben! És ezután tárta fel a kérdező a családi hátteret címszavakban és nem az derült ki, hogy szuperharmonikus, szerető házasságban élnek a szülei!

Tehát? Lehet szapulni a tudományt, vagy azt aki előhozza, de ez olyan mint a gyógyszerellenesség - a probléma kezeletlen marad. Ha nem nevezzük nevükön a dolgokat, akkor nem lehet őket kezelni!

Szegény gyerek érzékeny, nem találja a biztonságot(!) a családjában, széthullott mögötte az otthon: erre szereket szedni, büntetni stb. tök értelmetlen.

Sajnos csak az információ az, ami ezen segíthet, nem kell mögé látni mindenféle sötét árnyat (különben is a mögélátót jellemzi: mit lát mögé).

A szülők szempontjából is nehéz egy válás, és nem lehet hibáztatni őket, hogy ilyenkor a saját fájdalmaik és konfliktusaik kerülnek előtérbe és nem is gondolnak rá, hogy a gyereket ez mennyire megviselheti: minél fiatalabb, annál jobban.

Sajnos nem közismert még eléggé az, hogy ilyenkor a szülőknek ki kell alakítaniuk egy együttműködési modellt a gyerekek érdekében, hogy csökkentsék a megrázkódtatást számukra. Erről már jelentős mennyiségű szakirodalom van, hogyan, miről kell kommunikálni a gyerekekkel, attól függően mennyi idősek a konfliktus idején. Leírják milyen jelekből mikre következtethetnek a gyerekek és ha nincs ott a szülő, aki meggyőzze az ellenkezőjéről, egészen furcsa gondolatokra juthatnak, pl. hogy ők a hibásak a konfliktusok miatt. Vagy milyen rombolást okozhat a személyiségükben ha az egyik szülő a másik ellen próbálja hangolni és ilyenek. Leírják, hogy mire van szüksége ilyenkor a gyereknek és azt hogyan lehet, kell megteremteni számára, hogy ne legyen nagyobb baj.

Nagyon pozitív, hogy a kérdező segíteni akar az öccsének, de ha megértené a válaszom, akkor tényleg tudna is segíteni rajta, mert pl. kereshet cikkeket erről "válás hatása..." és megmutathatná a szüleinek, vagy ő maga meríthetne ötleteket, hogy ha nem is feltétlenül szavakkal, de hogyan teremthetne olyan légkört - ahogy itt valaki említette is - ami biztonságot nyújt a testvére számára.

Azt azonban szem előtt kell tartania a kérdezőnek, hogy ő nem egy diplomás terapeuta, nem szülő, ő egy testvér, így az eszközei ennek megfelelően korlátozottak. Ez az ő szemszögéből egyébként kifejezetten jó, hiszen saját fejlődő személyisége szempontjából fontos, hogy ne kényszerüljön idegen szerepekbe, különösen ne eljátszhatatlan szerepekbe, ne emeljen a vállára olyan felelősséget, ami nem az övé.

A legjobb lenne, ha a szülők tudnának szülőként együttműködni a létrejött távolságból is, s ebben kérhetik szakértő segítségét. (pl. [link] )