Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Szerintetek menjek pszichológu...

Szerintetek menjek pszichológushoz?

Figyelt kérdés

16 éves vagyok, és nem mondhatnám, hogy az életem fenékig tejfel. Egy családi tragédia miatt anyukám egyedül nevelt, csak nyolc éves koromban került apa az életembe. ( valószínüleg emiatt a tragédia miatt képzelt emlékeim vannak - mindeni tudja a családomban, de sosem tudtuk meg, hogy miért is pontosan). Szóban rengeteget bántalmaztak általánosban (két iskolába játram, az egyikbe negyedikig, a másikba ötödiktől nyolcadikig, a másodikban történtek a durvább dolgok). Nem merek emberek közé menni, mert még véletlenül sem akarok találkozni a bántalmazóimmal, és nem tudok bízni az emberekben, mivel én hülye kis naiv túl sok embernek adtam kreditet. Ezután a nyolc év mondhatni szenvedés után középsuliba kerültem, egy kilenc (igen kilenc) tagú kéttannyelvű osztályba. Ott voltam először igazán emberszámba véve, olyanok voltunk, mint egy nagy család, de az osztály szétesett előkészítőben, és újra egyedül maradtam. Most újra kilencedikes vagyok egy másik középsuliban, de nem érzem magam túl jól. Még mindig alig mozdulok ki, és néhány új dolog is megjelent. Például bűntudatom van, hogy kilencedikes vagyok tizedikes helyett, és néha teljes napok esnek ki az emlékezetemből. Azon kívül olyasebhelyeket találok magamon, amiknek az eredetére nem emlékszem (például karmolásnyomok a combom belsején -nem kell megijedni, nem iszok/drogozok vagy bulizok, szóval nem történt velem "az" nem aktus során szereznem a sebeket. Ha valakivel ez történt, amit kikerülve a szót mondtam, részvétem, és nem a te hibád!).

Plusz nem tudom magam áttenni a második sulimban történteken. Még valami. A nővérem aminap megjegyezte, hogy utálja, amikor fejhangon beszélek, de én nem emlékszem ilyen alkalmakra.

Ezeket végigvéve szükségesnek látjátok, hogy elmenjek egy pszichológushoz? Ha igen, szerintetek hogy beszéljek anyukámmal erről?

Köszi, hogy végigástad magad az életem melodrámáján, és előre köszönöm a válaszokat!



2016. nov. 12. 18:44
 1/3 anonim ***** válasza:
0%

hát te már nem az a generáció vagy aki túlélt 2 világháborút.

nagyon nehéz?

2016. nov. 12. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim válasza:
70%
Szerintem mindenképp menj el pszichológushoz ,mert később még több baj is előjöhet .Nagyon sokat tud segíteni egy jó beszélgetés megfelelő szakemberrel,tapasztalatból mondom :)
2016. nov. 12. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a válaszokat! :)
2016. nov. 13. 16:23

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!