Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Apukámnál alkohol okozta...

Apukámnál alkohol okozta májcirrózist állapítottak meg. Segítség mi lesz ezután?

Figyelt kérdés

Kb novemberben lett rosszul édesapám, a hideg rázta, aminek következtében elmentek orvoshoz ahol az ultrahang és a labor vizsgálatok kimutatták a négy újjnyival nagyobb máját, a kövesedett epéjét. Rá egy hétre meg is műtötték és ki vették az epéjét, ahol az orvos elmondta hogy nagyon csúnya a mája, már nem visszafordítható a folyamat de tartható, hogyha megvonja magától az alkoholt. Azt mondta a rosszul levése nem a mája vagy epéje miatt volt, egyszerűen az alkohol szervezetre gyakorolt hatása volt. Évek óta iszik, mióta az eszemet tudom. 57 éves. A műtét után felelt a hasa vízzel de a vízhajtók hatására hamar le is ment. Még egy este a bokái dagadtak meg de másnapra azok is lelohadtak. Minden szép és jó volt mert tartotta magát az abzisztencia mellett mostanig, a doktor 3 hete meg is dicsérte, hogy a mája sokkal szebb és nincsenek patológiai elváltozások rajta és a mérete sem olyan nagy. Most menne újabb vérvizsgálatra errefel ma ivott, és én borzasztóan magam alatt vagyok ez miatt. Hatalmasat csalódtam, mert az elmúlt hónapokban nagyon támogattam és bízhattam naponta és újra ehhez folyamodott. Nagyon kell sírnom és nagyon magam alatt vagyok.

Az orvos azt mondta a műtét után, hogy a kettes és hármas stádium között van a mája állapota. Lefogyott és nagyon sápadt, valamint a lábait és vállát fájtatja.

Nem tudom mi lesz ezután, én a műtét után sírva könyörögtem neki, hogy ne igyon többet és megígérte, hogy nem fog. Tényleg jól tartotta a mai napig. Nem tudom ez milyen hatással lehetett most a májára. Valakinek tapasztala?


2018. febr. 11. 21:42
 1/5 anonim ***** válasza:

Nekem személyes tapasztalatom nincsen. De sok hasonló beteget láttam már a kórházban, és sztem büszke lehetsz apudra, hogy elsőre eddig bírta pia nélkül! Nagyon sokaknak ez egy napig sem sikerül... Ennek ellenére teljesen érthető, ha csalódott, szomorú vagy. Én azt javasolnám, hogy támogasd továbbra is édesapádat, ha egyszer kibírta eddig hogy nem iszik, akkor többször is menni fog, talán egyre hosszabb ideig. Vannak nagyon jó terápiák alkoholistáknak, ahol a függőségén tudnak segíteni, mert ez nagyon fontos lenne. Nagyon kevesen tudnak ebből szakember segítsége nélkül felépülni!

Ne fordulj el tőle, ameddig erődből, türelmedből, szeretetedből telik, addig próbáld segíteni őt, kérdezd meg, hogy tudnád támogatni a felépülésben.

2018. febr. 11. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:

Az alkoholizmusból (pszichés része) nem lehet kigyógyulni,de lehet neminni.

A felépülés útja (gyógyulás) szinte mindig többszöri visszaesésekkel van kikövezve.Emiatt nem kell elkeseredni,természetes.Többnyire egy mélypont előzi meg a teljes leszokást (egészségügyi,szociális).

Apukád egy támogatásra érdemes embernek tűnik a leírásod alapján.Ha rá tudod venni,akkor látogasson meg egy Anonim Alkoholisták gyűlést,nagyon barátságosak és segítőkészek.Addig egy kis szakirodalom.Olvasgassa.

[link]

2018. febr. 12. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Azon aggódok, hogy vajon az amúgy is nagyon beteg májának ez most mit okozhatott.
2018. febr. 12. 10:05
 4/5 anonim ***** válasza:

Ha teljesen tropa a mája,akkor minden korttyal közelebb kerül a májkómához,ami végzetes.Az azt megelőző tünetek egyike,hogy elkezd félrebeszélni,hallucinál.

Próbáljatok hatni rá.Minél több az információja,annál könnyebben meg tud majd állni.

2018. febr. 12. 12:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Ha van kérdés írjon bárki, sajnos közeli tapasztalatom van.
2022. jan. 21. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!