Bemondta a tv, hogy a következő egy hétben mindenki megkapja a vakcinát, aki regizett. tényleg lehetséges ez?
Szerintetek tényleg mindenki megtudná kapni?
A 60 éves édesapám jelentkezett már elég régen és ő még mindig nem kapta meg.. viszont ismerek egészséges 30-ast aki megkapta.. milyen sorrend alapján adják be, nem értem.
Nem az számít, hogy ki mikor regisztrált. Leginkább a háziorvosok praxisának a nagyságán. Ha nagyon sok idős betege van, illetve krónikus beteg, akkor ők fognak előbb sorra kerülni. Ahol kicsi a praxis, ott már mindenkit végig oltottak, van olyan ahol már februárban, de barátaim közül is vannak 18-19 éves oltottak is.
A kínaira én sem fogok jelentkezni, ennek azért jóval gyengébbek a statisztikái, illetve anyukámat pfizerrel (húgom is ezt fogja kapni), apukámat astraval oltották, így egy 3. félét nem kérek, mert ha utaznánk akkor még az oltás miatt is variálni kell, hogy hova engednének be. Illetve közel az érettségi és én rosszabbul viselem az oltásokat, illetve jövő héten van a próbalencse betanulása is, így még inkább nem merem bevállalni.
Viszont lehetséges, az eeszt-n ránéztem és nekem is felajánlott a városon belül 2 oltópontot és sok időpontot is. Remélem majd más oltásra is lehet így jelentkezni vagy addig behív a háziorvosom.
Szó szerint, ha én és bátyám most a kínait elfogadnánk, akkor már 3 féle lenne a családban. Mi ketten nem biztos, hogy utazhatnánk mindenhova... Eu-s tagországnak csak az Ez-s gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltást kell elfogadnia, a többit pedig eldönthetik (orosz, kínai), hogy őket beengedik-e. Azt viszont igaz, hogy az orosz és kínai turisták előszeretettel verik el a pénzüket az Eu országaiban, de erre nem lehet alapozni. Szóval én és bátyám is astrára vagy pfizerre pályázunk, hogy legalább egy utazás során ne szívjuk meg. Legjobb tudásom szerint a lengyelek kb 1 hónapja (talán, a memóriám nem az igazi az ingerszegény környezet és digitális oktatás miatt) megmondták, hogy a kínai oltást nem fogadják el... Ausztriára nincsen információm, de oda is azért évente 2-3 alkalommal kimegyünk, kirándulni vagy szervezett programra, illetve szlovén határhoz közel van nagyszüleim háza, onnan nyáron gyakran átjárunk akár bevásárolni vagy csak kirándulni és eddig ezekről az országokról nem is tudjuk, hogy ők mit fognak elfogadni... Arra már nincsen lelkierőm, hogy mindig a netet bújjam és a legfrissebb infókat is összeszedjem, szóval bátyámmal inkább várunk, illetve neki is lassan vizsgaidőszak, zh-k vannak és én is mint írtam ott a kontaklencsém meg az érettségi, inkább várunk és nem állunk be sok idegen közé a hosszú sorokba.
És azt még hozzátenném, hogy ismerősi körben és a családban is mindent kaptak már, Moderna, Pfizer, Szputnyik, Sinopharm, Astra, nem lett semmi bajuk, max csak egy kis láz. Tehát az érettségi után legrosszabb esetben még akár a kínait is beadatnám, aztán maximum majd az utazást (ha bátrak vagyunk és be merjük vállalni) úgy szervezzük, hogy mindenki oltása jó legyen oda...
Na kicsit összevissza, remélem így érthető. Meg egy kicsit eltértem mindentől is, szóval remélem nem bánod. És remélem megoldódik apukád ügye. A regisztrációját leellenőriztétek? Illetve az orvost is megpróbálhatjátok, a rendszer nem túl jó. Anyukámat például a tanárok első körében oltották, másnap hívta a város másik végéből egy idegen háziorvos, hogy astrát kaphatna... De ő sosem volt a háziorvosunk és csak anyukám neve volt a listáján, szóval keveredés simán lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!