Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Székrekedésre magnézium-kalciu...

Székrekedésre magnézium-kalcium tabletta néha?

Figyelt kérdés

Viszonylag sűrűn, 1-2 havonta előfordul nálam székrekedés, most elhatároztam neki állok rostosokat fogyasztani, sajnos elég kevés zöldséget eszek, hús-hússal. Most hajnalban is előjött, mert 1-2 napja már kevés székletem volt, és hajnalban elég durván fájt a hasam, nem jöt szinte semmi a wc-n, szóval bevettem 2 stadalaxot, és egy fájdalom csillapítót. Tegnap pedig már sok szilvalekvárt ettem, de nem igazán segített. Szóval a beszedés után olyan 7 órával lett székletem, inkább hasmenésem, de szerencsére már jobban vagyok, iszok sok vizet, hogy hidratáljam magam. Illetve h elő fordul, hogy kell de kevés a széklet, akkor már este beveszek stadalaxot.

Étrendemből adódhat, hogy székrekedésem lesz, igaz? 18 éves vagyok, tehát nem idős, de ugye zöldség-gyümölcsöt keveset eszek, illetve suliban, és itthon is egész sokat ülök.

Kérdésem pedig még az lenne, hogy van itthon kalcium-magnézium tabletta (500mg kalcium, 250mg magnézium), és úgy tudom a magnézium segít ezeken, viszont a kalcium pedig pont hogy székrekedést okoz. Ilyenből néha ne szedjek be?


2019. nov. 4. 14:28
 1/2 anonim ***** válasza:
Én még egyáltalán nem hallottam olyat, hogy erre valaki is ezt javasolta volna vagy erre hatásos lenne. Szerintem ez hülyeség. Ha leáll a bélmozgás, akkor azt kell kezelni.
2019. nov. 4. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 Ignis Subdialis ***** válasza:
71%
Igazad van, valóban az étrended okozza a székrekedést és már egy nap alatt is orvosolható a dolog. A mesterséges hashajtást (amit mondjuk a magnézium bizonyos formákban képes lenne kiváltani) már csak azért sem javaslom, mert minden hasmenés odatesz a bélflórának. Egyébként a nagy dózisú C-vitamin is képes kiváltani hasmenést, szinte megbízhatóbban mint a magnézium, mert a magnéziumhoz gyorsan hozzászokik a bél. Kivéve magnézium-szulfát, ami egy kissé drasztikus hashajtó a régi időkből. De ha por alakú C-vitamint oldasz vízben és azt hajtod fel 2-3000 mg vitaminnal, na az garantált hasmars. De mint mondtam, nem érdemes ilyen kényszermegoldásokhoz fordulni, mert míg az étrenden való kisebb csavar egy életre megoldja a problémát, addig ezek kellemetlenek és egészségügyi kockázataik vannak. Helyette inkább szedj útifű maghéjat, az is segít, nézz utána, hogyan. Az étrenden pedig ilyen apróságokat kell módosítani, hogy fehér kenyér helyett teljes kiőrlésű péksüteményeket kell fogyasztani, lehetőleg kevesebb krumplit és fehér rizst enni, viszont érdemes élőflórás joghurtot bevinni időnként és sok folyadékot fogyasztani (ami lehetőleg nem cukrozott/édesítőszerezett).
2019. nov. 5. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!