Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Én mindenképpen a kínai...

Én mindenképpen a kínai Sinopharm Covid elleni koronavírus vakcinát akarom beadattni, ugye nem fogják módosítani magát a vakcinát sem és az oltási folyamatokat sem?

Figyelt kérdés
Felháborító, hogy az egyetlen vakcinát amiben bíztam. Most tönkre akarják tenni. Vagy azzal, hogy modositanak rajta és már lehet, hogy nem csak leőlt covidott fog tartalmazni. Hanem ez is vektor vagy mrns lesz. Illetve talán ha ugyan olyan fázisú is marad. Muszáj lesz veszélyesebbé tenniük valahogy különben nem forgalmazhattják. Vagy azzal, hogy 3 adag kell belőle. Ami veszélyesebbé teszi. No meg többször is kell vele majd menni időpontra. Még több idő mire megkapom a teljes igazolást. Ha meg nem adattom be az összeset, nem adják ide. Csak adnak egy papírt ami a második oltásig érvényes utána az lejár és nem mehetek majd a nélkül lassan már sehova. Azt az ötletet is meg említették, hogy esetleg akkor hamarabb adják meg a 2. Oltást az lenne a legjobb. Legalább hamarabb túl lennék mind2-ön a legroszabb pedig az, hogy teljesen betiltják. És aki a kínait adatta be azt rá kötelezik másra. És akkor még nagyobb veszélynek kell, hogy kitegye magát a delikvens. És én ettől félek, hogy beadattom és a nyáron ezt eljátszák velem. A többi vakcinával kapcsolatban pedig az a probléma, hogy pl mrns vakcinát én SOHA nem fogok beadattni. Főleg nem ilyen Pfizer, Moderna szarokat amiket Bill Gates fejlesztet ki mert ez a 2 cég az ő keze alatt van. A astrazenecáról nem is kell írnom. A J&J-vel elvileg az lehet a baj, hogy rengeteg mellékhatása van és USA-ban be is tiltották. Tehát eljutottam odáig, hogy már ha kínai nem lesz. Akkor az oroszt adattom be. De azért meg 2 órát kell utazunk és szüleim ezért meg rinyálnak. Pedig itt van oltópont is akkor a Pfizer mellett miért nem adnak Dzputnikot is :((? Meg ez is, hogy ilyen alja módon köteleznek minket. Ennek jövőre vége kell lennie mert ez így nem élet. Tehát szavazzatok a Jobbikra! A másik meg az, hogy elvileg 4 millió beoltottnál ami elvileg hónap végén megvan nyitják az országot. De pl közösségi rendezvények éttermek csak igazolással látogathatók. És akkor tájt akarok én is oltani menni. Mikor meg sorra kerülnek a fiatalok. Addigra azt a retek Novavax vakcinát, kezdjék már el végre befelé adni az embereknek itthon is! Mert ha a kínai nem még abban biznék meg. De persze már, a J&J vakcinát is csak hónapokkal később kezdték el beadattni. Akkor a Novavax addigra kerül majd forgalomba mire pl a mi országunk nagy része már belesz oltva. Persze azt sem csak 1 helyen kéne adni. Mint pl a sputnikot elvileg csak kórházakban, klinikákban adják.

2021. ápr. 13. 17:21
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
54%

A regi osztalytarsaid mastol is megbetegedhettek, de konnyu mindig mindent masra kenni.

Konnyu rafogni, hogy az oltastol lettek betegek, mikozben meg toltak magukba az egeszsegtelen kajat ezerrel nulla sporttal, esetleg genetikai bajuk is lehetett, de ezt leszamitva is siman megbetegdhetsz.

Nevetseges!


Egyebkent en se olvastam el a regenyedet, mert mar az elso mondatod hulyen hangzott:


"Felháborító, hogy az egyetlen vakcinát amiben bíztam. Most tonkre akarjak tenni"


Amiben biztal!!:)))) es mi alapon biztal???? Hasadra utottel, hogy az a jo? Vagy telebeszeltek a fejed?

Ezen a kinai vakcinan nincs mit tonkretenni mert nem er semmit.

Azert csak jobban ertenek hozza a tudosok mint te.

Ennyi erovel ne oltasd be magad. Az igazolast Magyarorszagon kivul ugyse fogadjak el.


Az, hogy nem szereted a nyugati dolgokat meg nem jelenti azt, hogy egy nyugati vakcina nem lehet jobb. En nem a nyugatot vedem most, de ha fogjuk ra, hogy bebizonyosodott, hogy a pfizer es a moderna megiscsak jobb, es te struccbol direkt csakazertis a kinai akarod, akkor ne haragudj, de mentalisan nem lehetsz 100%os.

Esetleg ekkor a gyulolet benned nyugat irant?



Nekem is sikerul regenyt irnom!;)

2021. ápr. 15. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
48%
Mrns vakcinát, én sek fogok beadatni, az biztos. Aki szeretné, az nyugodtan ootassa magát azzal. Én biztos nem fogom.
2021. ápr. 18. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
52%
Megkerdezhetem, h milyen mrns oltast kaptal?
2021. ápr. 20. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
58%
Azt hiszem, a HPV elleni oltas is mrns alapu🤔
2021. ápr. 20. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
56%
Kérdés jelentve
2021. ápr. 20. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim válasza:
64%

Na akkor pontokba szedve:


1. Úgy tudom ez az első mrns vakcina, szóval nem tudom hogy kaphattál. De lehet Én tudom rosszul.

2. Mivel tudomásom szerint ez az elsö, néha én is tartok tőle. De lehet mégis ezt választom. Viszont az hülyeség h a Gates kiakar vele írtani. Fogyasztói tarsadalom van, nem a pénzes "nyugatiakat" (a világ 90%ának mi is azok vagyunk!!!) Nyírná am sem. Jókora öngól lenne :D

3. Sokáig én is kinai oltáspárti voltam. De sajnos az ellenpropaganda kicsit elbizonytalanyított... rengeteg országban használják! Pl az Emírségekben. Na ahol a wcülőke is "aranyból" van, azok biztos nem kényszerből vették és biztos nen szart. De pl Argentinában is jó visszajelzesek jöttek. Am a médiában direkt keverik a Sinopharmot a Sinovackal, ami valóban Brazíliaban 51%os volt. A sinopharm am az emírségekben 86%. Én amúgy a bevált technológia miatt bíztam benne (a régi technika nem feltétlenűl rossz. Kis példa: szívó benzines kocsi vs turbó. Jó a turbós, túró köbcentivel akkora abteljesítmény higy csak na. De ha viheted szervízbe az nem két fillér. A szívós lomha vagy többet fogyaszt stb, de bevállt, "költségmentesebb")

4. Astra nem kell. Az először sem volt szimpi, most megy a vérrögösödés miatt nem az. Bár ez is megint "hiszti", mert %osan jóval kisebb az esélye h ettöl kapj vérrögót, mint a koronától vagy akár a dohányzastól. De már nem tudnék nyugodtan aludni.

5. Válaszd amiben megbízol, és elég baj h a 10 millió virologus országa lettünk XD ahogy mondják: mindegyik vakcina jó! Ennyi. Mindenki eldöntheti miben bizik, de ne terjesszünk egyikről se rémhireket.


Ui. Több ismerősöm kapott Astrát is, semmi bajuk tőle. Ja és kinait is kaptak már, nekik sincs. Szputnyikot is meg Pfizert is. És senkit sem ölt meg sem a Gates sem a világuralomra törő kinaiak (mert már ilyen agymenést is hallottam)

2021. ápr. 22. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:
76%

Kedves kérdező, próbálj meg jobban utánanézni a dolgoknak, ugyanis 2015-ben nem kaphattál mRNS alapú oltást, mivel a Pfizeré az első ilyen. A HPV-oltás sem mRNS alapú.

A hosszú távú mellékhatásairól ebből kifolyólag nincs információ, a rövid távúról viszont van, annak utánaolvashatsz.

2021. ápr. 26. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!