Nem merem megmérni a vércukorszintem?

Egyszerűen csak félek az ujjbegyszúró lándzsától. Az érdekes ebben az, hogy általánosságban nem rettegek annyira a tűtől, az oltásoktól egyáltalán nem félek, a vérvételt pedig átvészelem ha nem oda koncentrálok. A vérvételnél is (bár eddig csak egyszer volt tudtommal) nem az, hogy fájna, csak a gondolat hogy milyen mélyen bennem van egy tű.

Na de az ujjbegyszúró... Mivel közeli felmenőm végett hajlamos vagyok a cukorbetegségre, jó lenne megmérni párszor, főleg hogy amikor sikerült akkor sem voltak mindig a legjobbak az eredmények. Csakhogy régen, mikor kisebb voltam nem akartam megmérettetni a cukromat, aminek a legtöbbször az lett a vége hogy anyám lefogott és...na. A mai napig ha meghallom az ujjbegyszúrónak azt a jellegzetes kattanó hangját majdnem rosszul leszek. Be kell fognom a fülemet ha meglátom a vércukormérő készüléket.

Ma kipróbáltam, hogy kiszedtem az ujjbegyszúróból a lándzsát, és úgy tettem oda a kezemhez. Leblokkoltam, és már azt hittem lever a víz, pedig jól tudtam hogy nincs benne tű hiszen kiszedtem belőle. Akkor is alig vitt rá a lélek, hogy lenyomjam azt a gombot.

Ti mit tennétek? Egyébként másféle tűktől tényleg nem szoktam félni, de ez a trauma miatt megmaradt.

(Mielőtt írnátok, már megpróbáltam hogy lefogattatom magam valakivel, de olyan szintű védekezési mechanizmus és már-már roham szerű hangos üvöltés tör rám hogy szinte esélye nincs a személynek.)