Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Nappal alvás után fejfájás,...

Nappal alvás után fejfájás, émelygés, zsibbadás?

Figyelt kérdés

Mióta az eszemet tudom, nem alszok napközben, mivel már kisgyerek koromban rájöttem, hogy utána csak fáradtabb meg nyomott vagyok.

Ez az évek során egyre rosszabb lett, ha véletlen úgy alakult, hogy aludtam napközben, utána fájt a fejem, szédültem, homályosan láttam órákig, vagy akár estig, amíg újra el nem aludtam.


Ma úgy alakult, hogy páromnál töltöttem a napot, aki reggel éjjelesből jött haza. Nem akartam zavarni, mászkálni, ezért mellette feküdtem, telóztam, végül csak bealudtam én is. Délután ébredtünk fel, nekem pedig újra előjött, de ennyire durván még soha.

Eleinte csak a nyomottság érzés, meg a homályos látás volt, de egyre rosszabb lett. Nagyon megfájdult a fejem, közben szédültem és vert a víz. Később elkezdett zsibbadni és fájni a bal kezemen a hüvelykujjam, aztán szépen végig ment a zsibbadás a többi ujjamon is, majd le a tenyerembe. Ezután a lábaim és a tarkóm is zsibbadt kicsit. Utána mégjobban elkezdett fájni a fejem, ezért vettem be fájdalomcsillapítót, de nem sokkal utána a hányinger is rámjött és hánytam is.


Most így pár órával utána már jobb, de még mindig fáj kicsit a fejem és nyomott vagyok, úgy érzem semmihez nincs energiám.


Valaki tudja mitől lehet? Eddig nem igazán foglalkoztatott a dolog, de ma elég rosszul voltam emiatt. Ki lehet ezt vizsgáltatni? Hova menjek ilyen problémával?



2022. júl. 21. 18:23
 1/3 anonim ***** válasza:
91%
Vérnyomás ? Pulzus ? Milyen ?
2022. júl. 21. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:
Nem tudom, nincs itt vérnyomásmérő. De biztos alacsony volt. Eleve alacsony szokott lenni, 90 vagy alatta.
2022. júl. 21. 18:39
 3/3 anonim ***** válasza:
94%
Velem is hasonló van du-i alváskor , rosszabb mintha nem aludnék és mikor kezdek ébredezni gyors szívverést érzek
2022. júl. 21. 18:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!