Mikor kellene elmondjam a barátomnak, akit csak nemrég ismerek, hogy epilepsziás vagyok? Meddig várjak ezzel a titokkal? Ti szakitanátok ezért?

hát erről nem árt azért, mielőbb tudnia. például nem erőltet akkor stoboszkópos diszkót, ha amúgy meg oda menne, stb. vagy neadjisten egy roham esetén tudná mit kell tegyen.

ha ez miatt elhagyna akkor nem is szeret.

Szégyellni a nemi betegségeket kell, nem ezt.

Én meg kényszerbeteg vagyok, az sem mindennapi betegség, ráadásul ennyi erővel "bolondnak" is titulálhatnának. Régen kaptam rá dilibogyót a dilidokitól, de már nem kell.

Bárkinek mondtam eddig az mélységesen lesz..rta, mert baromira nem érdekel senkit. Mintha csak azt mondtam volna, hogy aranyerem van.

Ja és ráadásul laktóz és gluténérzékeny vagyok és amúgy már másfél éve nem esek teherbe, szóval egy igazi evolúciós selejtnek is nevezhetném magam, de furcsa mód van férjem és vannak barátaim.

Még senki sem menekült el tőlem a fejét fogva, sőt igazából semmi különösebb hátrányos megkülönböztetés nem ért soha.

Szóval kénytelen vagyok normálisnak érezni magam.

miért kéne szégyellni a nemi betegségeket előző? nekem is volt már, és nem azért mert egy k**va vagyok, vagy nem fürdök, hanem mert közös fürdőben, wc-ben, vagy akár egy wc papír miatt is össze lehet hozni (nőgyógyász mondta!)

általában a betegség nem egy olyan dolog, ami miatt szégyenkezni kell. akkor sem, ha ritka. ahogyan a szemed színéről nem tehetsz úgy erről sem, aki másképp gondolja nagyon primitív lenne.