Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Ilyen esetben mi a teendő?

Ilyen esetben mi a teendő?

Figyelt kérdés

Vőlegényemmel 2 éve együtt élünk, de ugye még nem vagyunk bejegyezve. Az utóbbi időben sajnos úgy adódott, hogy elég veszélyes munkát végez (keresgélünk, de egyelőre nem találtunk mást, a megélhetés meg kell, hiába mondom neki, hogy az egészsége mindennél fontosabb, albérletben lakunk) és már több kisebb baleset is érte. Épp éjszakás és nyilván munkahelyen nem fogja folyamatosan a telefont nyomkodni, de ha pár óráig nem ír, már elkezd járni az agyam, hogy mi van ha baja esik. Gondolom ha eszméletlenül szállítanak kórházba valakit, a szüleit minimum felhívnák, de ők ilyen későn biztos nem vennék fel, mert lenémítják a telefont. Az én nevem meg hivatalosan ugye nem szerepel sehol. Hogy, illetve hol lehetne azt elintézni, hogy ha bármi baj éri, engem is hívhassanak? Rettegek, hogy csak egy nappal később tudnám meg, mikor látom hogy nem ért még haza munkából. Nagyon bízom benne, hogy arra a kis időre amíg még ilyen helyen dolgozik, nem lesz semmi ilyen, de sajnos nagyon aggódós típus vagyok és szeretnék mindent bebiztosítani. Munkatársainak / főnökének nem adhatom meg a számom, mert mindkettőnket hülyének néznek, fásult idős emberek, akik szerint a veszélytől lesz valaki férfi és minek a munkavédelem...

Meg hát munkahelyen kívül is történhetne bármi bármikor. Ennyire nem vagyok ráfeszülve, de azért mégis jó lenne tudni, hogy elérnek engem is, nem csak olyan hozzátartozókat, akik másik megyében laknak. Van erre valami hivatalos papír? Vagy az esküvőig felejtsem el? Hál' Istennek fogalmam sincs, hogy működnek ezek a dolgok, még nem volt rá szükség.


2018. szept. 26. 01:27
 1/1 anonim ***** válasza:
Elvileg be lehet állítani telefonokon már, hogy vészhelyzetben kit keressenek. Illetve, ha a neved elé be van írva például "ICE Feleségem/Élettársam Kiss Piroska" akkor kötelesek téged hívni. ICE = In Case of Emergency, mondjuk gyakorlatban nem tudom, hogy ez megvalósul-e.
2018. szept. 26. 05:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!